hétfő, március 31, 2014

22:46

Negyvenegy perce töltöttem be a 26-ot.
Bár az első 21 év csodálatos volt, korai lenne kijelenteni, hogy sikertörténetről van szó.

Két hónapja nem tudok, nem merek mit kezdeni magammal. Nem unatkozok és a haszontalan sorozatnézések mellett is aktív vagyok, de tényleg: online kurzusokat csinálok, spanyolozok, angolozok, segítek otthon, ismét lelkes híve lettem mindenféle hobbi barkács tevékenységnek, próbálok új skilleket elsajátítani, és már azokon a kezdeti lelki tiltakozásokon is túl vagyok, amik nem engedtek írni vagy a gitárt kicsomagolni.
De ha az álláskeresés a következő napirendi pont, mindig menekülni kezdek. Utálom nézni is a hirdetéseket, csak dühös leszek tőlük.

Persze azért akad egy-két kivétel, ami nemcsak önmagában hangzik jól, hanem el is tudom képzelni, hogy ott dolgozzak, azt csináljam és ne is csak 1-2 hónapig, hanem hosszútávon. És valószínűleg nem is lehetetlen, hogy ebből a típusból kapjak állást, mert legutóbb is bejutottam a legjobb 3 jelentkező közé, de aztán olyat vettek fel, akinek magabiztosabb az angoltudása és több tapasztalata van. Persze, azt én is éreztem, hogy az interjú angolos részeinél hol hibáztam, ideges is voltam, régen is gyakoroltam, de ez legalább fejleszthető. Tapasztalatot ugyan honnan vegyek? Ha van ilyesmihez hozzáférésetek, küldjetek nekem három dobozzal, köszönöm!

Nem adom én fel most se, csak egyre elkeserítőbb a dolog, egyre kevésbé érzem magam a motivációt, és ez a legnagyobb baj. De csinálom, mert csak úgy fog visszajönni a motivációm, ha értelmet is találok abban, amit csinálok.

Majd példát veszek a vasról, ha már annak 26 a rendszáma.
Egyébként is szerencsésnek tűnik ez a szám a wikipedia szerint:
  • 26 is the gematric number, being the sum of the Hebrew characters (Hebrew: יהוה‎) being the name of the god of Israel – YHWH ( Yahweh )
  • The Greek Strongs number G26 is "Agape" which means "Love"
  • According to Jewish chronology, God gave the Torah in the 26th generation since Creation
Zárásnak el sem tudok jobbat képzelni, mint a [26] nevű ausztrál zenekar Births, Deaths & Marriages című albumáról az A New Beginning című dalt. Enjoy. Legközelebb csak jó hírekkel jövök.
Promise.