Szombat reggel

Nem egy díjnyertes érzés reggel 04:50-kor belepaszírozni a kontaktlencsét a szemembe úgy, hogy nem tudtam elaludni az éjjel addig, amíg fel nem kellett kelni. De mindegy, 5-kor indulás volt. Húgot leadtuk (életében először ment önszántából külföldre, de természetesen nem nyűgözte le őt a bécsi karácsonyi vásár), indultunk bevásárolni karácsonyra. Egy kicsit vezethettem is, jól esett.

A teszkóban egyszer a színes lámpaburáknál bambultam el, kicsit később meg az elegáns nyakkendők előtt. Hol máshol.
Próbáltuk húzni az időt, de még így is több, mint fél órát kellett eltöltenem a vasútállomáson a szegedi vonat indulásáig. Nagyon fura emberekkel találkoztam így fél 8 és 8 között. Az egyik néni például szerintem bácsi volt. A hajnyírása és az arcszőrzete alapján. De persze jól állt neki a leopárdmintás bunda.
Kicsi, idős házaspárok is voltak. Szódásüveg-szemüvegek, ezeréves csizmák, összeszokott mozdulatsorok. Az egyik néni nagyon bámult engem, miközben reggeliztem. Egy ponton csúnyán félre is nyeltem a baguette-emet. Végül nem fulladtam meg, bármilyen hihetetlennek is tűnik ez most.
A reggelem kedvenc pillanata volt, amikor megláttam egy siketnéma szerelmespárt. Nagyon helyesek voltak. Sőt, szépek. Elsőre fel sem tűnt, hogy jelelnek. Megszokás? Pedig nem is emlékszem már két-három szónál többre. Mindegy, jó volt látni, hogy milyen boldogok.

Aztán jött a vonat.