csütörtök, október 06, 2016

Egy újabb bejegyzés arról, hogy akarok én írni, csak izé

Mert tényleg, hetente legalább négyszer eszembe jut, hogy mennyire kihasználatlan ez a felület. Van, aki biztos azt mondaná, hogy zárjam be a francba, más meg inkább rebrandingelné, és hide-olná a nem releváns posztokat, de én szeretem ilyen salátának látni, szeretem, hogy van nyoma, hogy néha hülyébb vagyok, néha pedig kevésbé.

Újabb negyedév telt, surprise-surprise, annyi minden történt, és mégis, szinte semmi. Ami a melót illeti, a féléves szerződésemből hamar egyéves lett, majd még mindig az első félév alatt határozatlan (szoktatok sírni örömötökben? én se.), a dolgok jók, próbálom megérdemelni őket. Néha nehéz.
Nyaralni nem voltam, hacsak nem számít annak az, hogy Szegeden átvettem a három éve befejezett diplomámat (nem siettem el) és kimentünk csillagokat nézni Óbudára. Így jobban belegondolva nem buliztam, nem strandoltam, nem ittam, viszont OLYAN JÓKAT ETTEM, hogy már csak ezért is emlékezetes marad a nyár.

Két gyakori elfoglaltságom van.
Az egyik a tervezgetés. Komplett képeim vannak a jövőre nézve, a baj csak az, hogy több párhuzamos valóságot is kitennének, valamint, hogy legalább ugyanannyiszor lelkesítenek, mint amennyiszer pánik rohamot okoznak. Tollhoz persze nem nyúltam, legalábbis nem hiszem, hogy írásnak számít a bullet journal, amit a popkultos csajok miatt kezdtem el, hátha jó lesz nekem. (Egyelőre tetszik.) Az ezer éve vágyott podcastemhez is közelebb kerültem legalább egy lépéssel (azt most nem mesélem el, hogy ez 4 éve fogalmazódik és egyébként a tesómmal gyerekként is csináltunk rádióadásokat, hanem majd akkor, ha tényleg képes leszek elkészíteni egy podcastet, hogy aztán ne hallgassa senki, mert hiszen minek), de vannak dolgok még vele, haj.

Viszont, amit csináltam. Méghozzá sokat.

SOROZATOT NÉZTEM

Ezt gondolom, sose gondoltátok volna, főleg, ha a fenti menüben sose kószáltatok volna. Kb. augusztus óta szeretnék leülni és legalább ezekről a tévézős élményeimről írni, mert ugye én ez a lelkes fajta vagyok, miszerint, ha tetszik, akkor nagyon. Meg hát csak a kezembe adták azt a vizuális kultúratudomány papírt, legalább itt pofázzak határeset témákról. (Sose volt még gyorsabb és szomorúbb diplomaátadás. Oké, igazából csak azért volt szomorú, mert rohadtul nem így képzeltem el, de hát túl kell lépni néhány dolgon, ha haladni szeretnénk előre. Na de elkalandoztam.)
Szóval majd lehet, leírom, miket szeretek nézni. Esetleg azt is, hogy miért. De lehet, hogy nem, lásd bejegyzés címe.

Puszi