Itt van rögtön a szigorlat, ami nekem ebben a percben szinonima arra, hogy haza akarok menni. Szükséges rossz, megváltás nélkül. Kényszer. Bizonyítéka annak, hogy felkészületlen vagyok.
Addig vagyok biztonságban, amíg fel nem kelek. Még jó, hogy közvetlenül az ágy mellett, a széken hagytam a laptopot. Órák óta ébren vagyok amúgy, de még egyelőre nem találtam okot arra, hogy kibújjak ebből a melegből. Még a lábam sem fázik.
Biztonságérzetet még a bizalom is tud adni, ami azzal jár, hogy minden félelem nélkül megyek el a végsőkig a hülyeségben. Nem mintha elérnék vele bármit is. Csak a tudat, hogy mégis. Pedig utálom, amikor ezt kell csinálnom.
Ahogy azt is utálom, amikor nem dönthetek. Utálom, amikor tehetetlen vagyok. Utálom, amikor csak kóstolót kapok valamiből, majd hosszan nincs semmi. Gondolok itt például az angol élményeimre is, csak hogy mást ne mondjak.
Főzni, tanulni. Ezeket kellene ma csinálni. De annyira minek. Csak szavak.
Mindegy.
Dehogy mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése