Riadó - Molyoljatok

Hőség, kétségek, élet. Erről szólt a hetem. Vagy mégsem?

Nem túlzottan meglepő módon a hét most is hétfővel indult. Naptárilag. A belső órám szerint ugyanazt az egyetlen (dögunalmas) napot éljük (élem?) már hosszú hetek óta. De ez a hétfő más volt, mint a többi. Ezen a hétfőn fél 7-kor kellett kelni, ugyanis nyakunkba vettük a Hírös várost. Húgom nem volt boldog, mikor megtudta, hogy én is megyek: valami oknál fogva nem szereti, ha rám ruházzák a sofőr szerepét. De most ő is megnyugodhatott: félálomban sohasem kockáztatom senki testi épségét (pedig Dórin kívül még tényleg nem panaszkodott senki). Igazából majdnem felesleges volt bemenni, mert Dóri nagyon remekül elboldogul már (oké, tegnap töltötte a 19-et, de azért nálunk mégis csak ő a legkisebb ugrifüles), így hát anyával kettecskén elmentünk nagybevásárlást tartani, majd hazkocsikáztunk, már fél 11-re itthon is voltunk - tudtuk, húgocskámat úgysem láthatjuk estig. A nap további pillanataira nem emlékszem, minden valószínűség szerint olvastam. Esetleg kommunikáltam is.

Kedden már egy órával később kelhettem. Ha már apu úgyis Kecskemétre tartott, bevitettem magam a vasúti pályaudvarra, és csatlakoztam Dorothyhoz és Phaedrához, hogy együtt menjünk le Szegedre. Csodálatos módon kifogtuk az idei év eddigi legmelegebb és legUV-dúsabb napjait, de mi mást is mondhatnék erre: jellemző. Persze a hülye gyerek ujjatlan felsőt vesz fel, mikor tudja, hogy 2 perc alatt megpirítja sápadt bőrét a nap. Szerencsére csak pár napig éreztem a fájdalmat a vállaimban. Hogy mit műveltünk SunCity-ben? Lássuk csak... Példának okáért ettünk. Vásároltunk. Munkaügyi hivatalba mentünk, ahol időpontot kaptunk másnapra. Fagyiztunk (ne menjetek a Dóm Cukrászdába, az nem jó, fúj nem szabad!). Találkoztunk Shantival a Bociban, és Mártiékkal a Sörkertben. Utóbbi helyen személy szerint alig tartózkodtam egy jó fél óránál tovább, mivel lakótársamat, a Bridzsit nevűt is a városban érte a kedd, így elmentem érte a munkaideje végeztével. Csak 5 perccel múlt fél 9, mikor végre kiszabadult, de azt nagy örömmel tette. Olyannyira, hogy többet vissza sem fog menni. Én áldásomat adtam rá. Miközben megettük a túrós süti maradékát (amit eredetileg Phaedra kedvéért csináltam, csak a doboz tartalmának fele közben pályát módosított; én komolyan aggódtam, hogy megromlik ebben a kánikulában), megbeszéltük életünk nagy gondjait, amik nem nagyon módosultak azóta, hogy legutóbb láttuk egymást, de legalább kibeszéltük magunkból. Azóta nyugodt vagyok megint, tehát a hatás megvolt.

Szerdán 8-kor keltem. Bridzsit ment számlát befizetni, aztán haza, én meg a többiekkel fodrászhoz. Pontosabban csak Phaedra haja lett megigazgatva, de mi 2 és fél órán át ültünk a szalon kanapéján. Egész kis klubot alakítottunk ki, hiszen egyszer csak Márti is befutott. Utána ebédeltünk. Vásároltunk. Hőgutát kaptunk. Hazamentünk. Összecsomagoltam. Munkaügyi központoztunk, ahol gyorsan végeztünk, így újra hazamentem, hogy elrakjam az első körben otthon hagyott könyveket is. Végül megtámadtuk a vonatot. Negyed 9-kor már újra a lakiteleki levegőt szívtam.

Csütörtök. Történt valami említésre méltó csütörtökön? Ezek szerint nem.

Pénteken lemerészkedtünk a Tőserdőbe, a szépségkirálynőválasztósdi alkalmából ugyanis kedvenc testvérem tánccsoportjából léptek fel páran. Dóri is előadta barátjával a "magánszámukat", ami egyre jobb. Az eddig is látszott, hogy betéve tudják a lépéseket, de most már egyre oldottabbak és így jobban tudják élvezni a zenét is. Ügyes kis gyerekek. -sóhaj-
Egyébként az este teljesen felháborított, de már annyiszor elmeséltem annyi felé, hogy inkább most kihagyom, úgysem olvassa senki, akinek ne panaszkodtam volna.

Szombat-vasárnap. Olvastam. A Törékeny holmik című Neil Gaiman-kötetet. Hogy milyen? Majd ha befejeztem, értékelem a moly.hu-n, ott tessék elolvasni.
Közben Emesével sikerült telefonálnunk egy jó két órát. Én az emeleten sétálgattam, ő meg a teraszon ülve nézte a Gellért-hegyet. Jól esett, hogy beszéltünk, csak már megint feljöttek a mi lesz velünk kérdések. Mondjuk csak pofa kérdése az egész. (A fele.) De akkor is. Lényeg, hogy ha minden jól megy, akkor követjük a gimis terveket. Csak közben tanulnunk is kellene, meg ilyen félintelligens munkát sem ártana találni. Nehéz lesz, de... Jöjjön, aminek jönnie kell, csak a kétségeket hagyjuk már el. Azok nem kellenek. Annyira, de annyira nem.

Tényleg emberek, molyoljatok már Ti is! Egész sokótokat rá bírtalak már beszélni a megtekintésre, néhányan még regisztráltatok is, de akkor miért hagytátok abba? Ti nem élvezitek olvasmányaitok öszegyűjtését? Nektek nem kell véleménycsere? Nem szeretnétek jókat beszélgetni egy remek kis közösségben? Emberek, ne legyetek lusták! Tessék csak kipróbálni, tessék csak használni! Mert jó. :)

Nyár, hideg, unalom

Az elmúlt hét egyszerre volt bonyodalmas és unalmas. Ismét bebizonyosodott, hogy nekünk semmi sem jön össze könnyen, viszont mindennek oka van.
Hétfőn végre eljutottunk a könyvtárba, pontosabban csak jutottunk volna, ha nem épp aznap zárt volna be a nyári leltározásra. A szintén csalódott Renit így hazainvitáltam egy kis limonádéra ("titkos recept", hejj). Marasztaltam volna még egy filmre, de sajnos mennie kellett haza.
Estére kitaláltam, hogy be kellene menni Kecskemétre, újra beiratkozni a megyei könyvtárba. Én már másnap mentem volna, de Reni szólt, hogy jön ő is, ha eltoljuk szerdára. Ám legyen, gondoltam, és neki estem A nőnek és A haldokló állatnak, hogy befejezzem őket az új szerzeményekig.
Szerdán olyan történt velem, ami még S O H A: elaludtam. Pedig már 7 körül fent voltam egyszer, de aztán... 5 perccel a busz indulása előtt riadtam fel, még éppen időben ahhoz, hogy felhívjam a kolleginát, hogy ez nem fog menni. Nem tudom mikor volt utoljára ekkora bűntudatom. (Talán mégis...)
Lényeg, hogy még aznap üzent Mesi, hogy másnap jön hazafelé, nem akarunk-e vele találkozni bent? Lám, mindennek oka van. :)
Tehát csütörtökön bementünk. (Már 3/4 6-kor ébren voltam, persze azért még egy kicsit visszapihentem...) 11 körül már beiratkozott tag voltam (csak én, mert Reni otthonhagyta a diákigazolványát, de 2 héten belül pótoljuk), és a könyveket is kiválogattuk, mire Mesi befutott a könytár első emeletére (utána még neki kellett volna valami jó kis szaxofonos CD, de hirtelen nem talált a zenei gyűjteményben). Volt nagy ölelés - már amennyire a könyvkupac engedte.
Ja igen, amiket hoztunk: Amerika psycho; Akiért a harang szól; Boleyn Anna titkos naplója; Egy tenyér, ha csattan; Meggyőző érvek; Törékeny holmik. Gyorsan végigmegyünk rajta mindketten, majd jön a csere. Legalábbis ez a terv. (Mondjuk megtanulhatnám már végre, hogy a tervek csak az első 20 évemben jöttek be, azóta kár ilyesmikkel foglalkoznom.)
A könyvtártól nem jutottunk messzire: rögtön betértünk a szemben lévő könyvesboltba, ahol hatalmas leárazások voltak, így vettem 400 HUF-ért egy Nabokovot (Pnyin professzor). Persze még végignéztünk egy antikváriumot is (félek rossz döntés volt ott hagyni azt a Keruacot, de már tényleg nagyon nem volt szabad...).
Hogy fokozzuk a nosztalgikus életérzés elemeit (szobatársak, Kecskemét, könyvtár), voltunk még az Alföldi pékségében (bevallom, sokkal jobban szerettem, amíg az előző cég üzemeltette), ücsörögtünk a főtéren, ahol megtekintettük a felújított részt is, ami szerintünk remek lett.
Apával egyszerre értünk haza, amiben az a poén, hogy ugyanonnan jöttünk, csak ő elfelejtette megkérdezni, hogy meddig vagyunk bent. Mindegy, busszal is túléltük. Rögtön el is kezdtem olvasni, de olyan fejfájás tört rám, amilyen talán még sose. Azóta is jóval lassabb ütemben haladok, mint kellene/mint szeretnék.
A tegnapi napról csak halvány emlékfoszlányaim vannak: fejfájás (új divat?) és sütisütés (nem volt fotóképes, de még a receptet sem találom megosztanivalónak; csak az volt a lényeg, hogy gyorsan össze tudjak dobni valami rágcsálnivalót, egyetlen tojás felhasználásával). Illetve még este meg akartam nézni a Milket, de gyorsan váltottam és inkább a Dan in Real Life-ot toltam be. Nekem tetszett, ajánlom.
Ma pedig... hm. Aludtam. Zenét hallgattam (The Subways, yaaaaaaaay). Ettem. Hajat mostam. 5-kor volt találkozóm a kolleginákkal, negyed 6-ra be is futottam a Csillagba. Most megtehettem, na. Voltak érdekes pillanatok, amikor Lilla is kiakadt a vendégeitől, de neki legalább van elég szája ehhez a melóhoz. Mi meg kicsit biliárdoztunk, úgysem volt rá alkalmunk az utóbbi időben. Szerveznénk az osztálytalálkozót is, de... a franc tudja.

Tartalmas nyár, igaz?