Mákos gubás hangulatban

...vagyok már napok óta, úgyhogy muszáj volt keresnem valami recepteket, hogy akkor mégis hogy is van ez. (Sajnos anyukám egész életemben csak egyszer csinált nekem, amikor is megkérdeztem kiskoromban, hogy miazaguba?, mert egészen utálja, bár csak koleszos korában evett. Mondjuk ennyi erővel akkor nekem a mai napig nem kellene pl. rántottát ennem. :D) Nem mintha olyan bonyolult étel lenne, de beigazolódott a gyanúm, mert legalább hatféle elkészítési módot találtam. Így végül a saját szám íze szerint készítettem el a dolgot.

Tegnap a receptkeresések előtt elmentem a boltba hat darab kiflit venni, amiket otthon szépen sorban kiraktam a kenyérvágó tálcára, hogy jól megszáradjanak. Ma első dolgom volt elővenni minden hozzávalót, mert ha nem veszem elő a legelején, akkor hajlamos vagyok megfeledkezni bizonyos elemekről, hiába érzem, hogy hiányzik valami. Szerencsére itthon mindig van a hűtőben darált-cukrozott mák és dió. Igen, dió. Merthogy anyu szervezete nem nagyon tudja bevenni a mákot, így az ő részét módosítottam. Egy bögrébe beáztattam fél marék mazsolát.
Felraktam melegíteni fél liter tejet és összeolvasztottam benne 2 kanál kristálycukrot, 1 cs vaníliás cukrot, egy ujjnyi csíkot a kockamargarinból, meg egy hatalmas kanál mézet. Megtudtam, hogy vigyázni kell, hogy ne forrjon fel; a túl meleg szétáztatja a kifliket.
Közben margarinnal kikentem egy tűzálló tálat. A kifliket felkarikáztam, és kiraktam velük a tál alját. Az isteni finomra ízesített tejjel óvatosan meglocsoltam a kiflikarikákat, majd megszórtam az egyik felét mákkal, a másikat pedig dióval és mazsolával. (Hja igen, a mákra nem rakok mazsolát, mert nem szeretem. :)) Ezután leraktam még egy réteg kiflit, és elvégeztem az előző műveletet. Összesen három réteget raktam, ehhez elég volt 5 kifli is.
A művet betoltam szépen az előmelegített sütőbe, és emlékeztettem magam, hogy 15-20 percen belül rá kell jönnöm, hogy nem fog magától kijönni.

Mivel úgy ítéltem meg (és anyu is), hogy kevéske tej jutott a tetejére, és az szárazabb maradt, ezért úgy döntöttünk, hogy vanília sodót is kell csinálnom. Így hát elkevertem 2 tojássárgáját 3 kanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral, majd felhígítottam fél liter tejjel (amit előtte anyu megmelegített kicsit a mikróban, hogy gyorsabban haladjon a művelet), és kevertem-kavartam a tűzön, és csak kevertem-kavartam. Mikor már kicsit kezdtem unni, hogy nem akar nekem megfelelően besűrűsödni, anyu ötletére megtámogattam egy kis burgonyakeményítővel. Meg is lett az eredménye. :)

Anyu mellettem bablevest főzött, és alig bírtunk megmaradni a bőrünkben ennyi jó illat között. A leves evése közben anyu kifejtette, hogy tulajdonképpen még mindig szkeptikus, de kíváncsi, hogy milyen lesz ezzel a sodódologgal. Aztán nem bírt magával: amíg az illusztrációkat készítettem, ő a tálból eszegette a saját részét. Azt hiszem ez a legpozitívabb kritika, amit kaphattam. :D
Mondjuk nem tudom, hogy hogy lehetett volna elrontani, tekintve, hogy milyen végtelenül egyszerű lépésekre van szükség hozzá. Igaz, anyu mint mindig, ma is elmondta: a szakácsművészet egyik legnagyobb titka az értelmezés.

Cukkinis torta

Újabban annyira unatkozom, hogy sütök-főzök, ráadásul minderről beszámolok egy blogban, amit szintén unalomból hoztam létre és senki nem is olvassa rajtam kívül. :D No de sebaj! Zsinórban itt a második alkotás!

Ezt a receptet egy régebbi újságból fénymásoltuk ki valamikor. Abban az időben anyu többször is elkészítette nekünk, de után teljesen feledésbe merült. Viszont most hirtelen annyi cukkinink lett, hogy már utáltuk a hagyományos receptek ismételgetését. Szombaton beújítottunk egy vega fasírttal, de hosszú távon kevésnek bizonyult, így elővettük ezt a régi gyöngyszemet. Ami borzalmasan van megírva, de azért a lényeget könnyedén ki lehet hámozni. Persze, szokás szerint, megint nem tartottuk be teljesen. :)
Ja igen, anyu kicsit besegített a szalonnás résznél, mert elég későn sikerült neki kezdenem az alkotásnak és félt, hogy az amatőrségemhez járuló lassúságom miatt nem leeszek kész vacsorára. :D

A recept szerint talán egy kis nehézségbe ütközhetünk a tészta gyúrása során. Hagyjuk már. Semmi bonyodalom nincs sem a tészta, sem a feltét előállításában. A huszonpár deka lisztet gyorsan összeállítjuk egy tojással, meg 10 deka margarinnal, szórunk bele egy csipet sót és jól eldolgozzuk, majd fóliában bedobjuk a hűtőbe.
25 dekányi húsos szalonnánkat felkockázzuk és elkezdjük pirítani. Jól megtermett cukkininket (kb. 50 dkg) hosszában elfelezzük, majd felszeleteljük és a szalonnával kissé összesütjük.
A tésztát elővesszük, kinyújtjuk, majd egy tetszőleges tortaformába (hagyományos vagy gyümölcstortás egyaránt megfelel) emeljük, és úgy igazgatjuk el, hogy némi pereme is legyen. Megszurkáljuk a tetejét villával, majd betoljuk az előmelegített sütőbe egy 10 percre.
Addig a szalonnás-cukkinis keverékre másfél deci (főző)tejszínt öntünk (nekem egy nagyon furcsán híg típus jutott, sajnos későn jutott eszembe, hogy tejföllel sűrítsem), hozzá rakunk még 2 tojást, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint rakunk mellé szerecsendiót (én kifejezetten ajánlom) és jól összekeverjük.
Az így elkészült "masszát" az elősütött tésztára öntjük, ügyelve, hogy szépen eloszlassuk. Tetszés szerinti mennyiségben reszeljünk rá sajtot is, majd tegyük vissza a sütőbe. Az eredeti recept szerint 40 percig kell sütni, ám én kevesebb, mint 25 perc után birtokba vettem a tökéletesen átsült vacsorámat.

Ez az étel azért jó, mert egyszerre: tésztás, zöldséges, húsos, zsíros, könnyű, sajtos. Aki a karakteresebb ízeket kedveli, azoknak ajánlom, hogy karikázzanak hagymát bele hagymát is, aki viszont inkább a mediterrán zamatokat preferálja, azok rakhatnak bele némi paradicsomot is. Akárhogy is, ezt seperc alatt el tudjuk készíteni este gyorsan vacsorának, és nem csak bajlódni nem kell vele sokat, de még laktat is!

Jó étvágyat! :)

Könyvklub és sütemény

Dorothy a hét elején felvetette, hogy milyen jó lenne felmenni Pestre a Corbijn-kiállításra, aminek nagyon megörültem. De ahogy az lenni szokott, egy rakás dolog, első sorban a menetrendekhez való rossz viszonyom miatt itthon maradtunk.
Mit lehetett tenni helyette? Hát sütit sütni!

A legutóbbi Magyar Konyhából néztem ki egy végtelenül egyszerű kis süteményt, amit a boltban megvásárolt leveles tésztából röpke fél óra alatt el lehet készíteni. A kellemesen ropogós tészta csodálatos harmóniát alkot a citromos-vaníliás túrókrémmel. Az eredeti recept szerint egy fél barackot is kellene rakni a közepére, de én inkább kihagynám. Persze ezt nem látatlanban mondom, hiszen kipróbáltuk úgy is, de a barackot savanyúnak ítéltük (nem tudom, ehhez mennyi köze van a sütésnek), ráadásul a tésztát is átáztatta. De a sima túrós forgó rendkívül finom, nagyon ajánlom!

Tegnap rájöttem, hogy A Jane Austen könyvklubot még mindig nem láttam, annak ellenére, hogy milyen régóta rajta van a listámon. De miután könnyed esti butaságra vártam, és megnéztem az Egy boltkóros naplóját, Hugh Dancy miatt újra előtérbe került ez a film is.

A Confessions of a Shopaholic gazdag a szép, színes és friss képekben, viszont a legnagyobb negatívumát már az első 5 percben fel lehet fedezni: a soundtrack egy merő borzalom! Az alaptörténet szokásos, kedves, aranyos lenne, csak éppen semmi sem támasztja alá az eseményeket. Isla Fischer viszont tényleg remek komika, olyan magánszámokat ad elő ebben a 104 percben, hogy ezután semmi kétségem sincs afelől, hogy Sacha Baron Cohennel az ég is egymásnak teremtette őket. De a film sajnos még így is nagyon szörnyű. Pedig a karakterek egész jók, a színészek sem rosszabbak az átlagosnál (mondjuk Hugh nálam eddig csak az Estében tarolt, pedig az a film sem nyújtott a szépségénél több élményt) és néha a párbeszédek is egész jók. De összességében rossz az egész. 5 csillagot adtam neki imdb-n (a világ ítéletének átlaga eddig 5.7*).

A The Jane Austen Book Club azért klasszisokkal jobb. Ez sem bővelkedik izgalmakban, de pont csak annyira lassú, amennyire az élet maga. :) Témája a kedvencem: emberek és kapcsolataik. Itt az az extra, hogy mindenki egy Jane Austen-szereplő mögé bújva meséli el a történetét, a karakterek kapcsolatait elemezve és összehasonlítva próbálják megbeszélni a saját problémáikat. Nem túl mélyen szántó, de azért némi egészséges gondolkodásra ösztönöz. Kellemes, kedves, szivet melengető. Olvasásra és pozitív gondolkodásra invitáló. Adtunk is neki 7 csillagot. :)