Néha szeretném

Ha egy rövid ideig úgy látnátok a világot, ahogy én.

Ha egy rövid ideig úgy szeretnétek látni a világot, ahogy én.

Válaszolj dalszöveggel!

Úgy egy hónapja kaptam tataijucctól egy üzenetet, melyben felkért erre a remek kis játékra. Azt hiszem, ennél ideálisabb bejegyzéssel vissza sem térhetnék az aktív bloggerek világába!

A feladat:

1.Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz

2.A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.

Még este elkezdtem gondolkodni, hogy vajon kiket szeretek annyira, hogy még itt is megemlítsem őket. Aztán beugrott, hogy Zakkanttal szombat este az Impró pultjánál beszélgettünk koncertekről meg kedvenc zenekarokról, és az alapján úgy látom, önmagamat tagadnám meg, ha nem a Hangmást választanám. :)


1.Férfi vagy, vagy nő?
„Egy pixelhiba vagyok
A képernyőd sarkában
Éhes, génkezelt lény
Isten precíz csapdájában"


2. Írj magadról!
„I'm so modern
I need more and more information
I see things I shouldn't see
It is just happening to me”


3. Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?
„Én nem vagyok, hogy lehessél"


4. Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
„I'm alone in the office"


5. Most hol lennél szívesen?
„Late at night when we're dancing with strangers
Something tells me we are in danger"


6. Mit gondolsz a szeretetről?
„Minden minden minden minden kép
Olyan furcsa ez az egész
Olyan furcsa villanás, olyan furcsa hullámsugárzás"


7. Milyen az életed?
„Nikotin, koffein, metro, junkfood
Monitor, kontroll, non-stop feel good
...
Mozgólépcsőn lesütött szemmel
Nehezen fókuszál, félni nem kell"


8. Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
„No feelings, no extacy
We've left behind all our memories
Abandoned Earth in search for love
Ain't coming down, flying high,
forever high until we die"



PS.: Azért egy-két kérdés megizzasztott, olyankor szerettem volna, ha mégis az Amber Smith-t választom. De hát, ez csak egy játék úgyis. :)

A Terv: Utolérni magam

Tudom, mostanában nem látszik, de alapjában véve szeretek blogolni. Ez az ősz maga volt a káosz. Inkább fejen belül, mint kívül. Rengetegszer ígértem már meg, hogy most fogom magam, és folytatom, és írok és hű, de eddig még nem jutottam el, bocsánat. (Illetve, volt, hogy azért nem írtam, mert csak hisztizni tudtam volna. Az meg ugye, kinek kell? :))
De most, hogy vége van a szorgalmi időszaknak, és a vizsgáim felét máris magam mögött tudhatom, esélyes, hogy megemberelem magam, és eleget teszek hobbikötelességeimnek. (Azért itt megjegyezném, hogy egy év után egy másik hobbikezdemény is visszatért vetélytársnak. Hajrá én!)
Amikről várhatóak bejegyzések:

• kismillió játék, amire felkértetek, és mindet meg akarom csinálni, mert tök jók
• Berlin
• beszámoló a 2. molyszületésnapról
• összegzés az első félévről

Talán illene még némi terv- és/vagy ajánlójellegű dolgot is megosztanom, de szerintem mindenki örülni fog, ha csak az első három pont végére is érek. Plusz, a molyon is végre el kellene rendezgetnem az örökbe fogadott polcaimat, és összeállítanom a jövő évi alaptervezetet is.
A beadandóimról és a várható félhivatalos, félkritikusi tevékenységeimről már inkább ne is beszéljünk...

És hogy ne csalódjatok teljesen, hogy ma sem szolgáltattam értelmes tartalmat, íme, zene:

Fiatal képzőművészek pécsi kiállítása(i)

Európa Kulturális Fővárosa számtalan képzőművészeti kiállításnak ad helyet/teret, melyekből az elmúlt pár hétben kettőt sikerült megnéznem Ficka és "anonymus" társaságában. A pénteken lezárult, lengyel Engedetlenekről, amely kisebb tiltakozást váltott ki, most nem szeretnék írni, de annyit azért megjegyeznék, hogy különösebben egyikünket sem érintette meg. Ám a másik, a nemzetközi utazó kiállítás mindhármunkat lenyűgözött.

katt a hivatalos weboldalért

A "Fiatal Európai Alkotók - Kortárs Művészeti Utazó Biennálé" nyolc ország tíz-tíz művészének alkotásait vonultatja fel. A kiállítás egyik célja, hogy megvizsgálja, mennyiben különböznek, mennyiben gondolkodnak másként egy adott generáció különböző kultúrákban felnőtt tagjai. A kiállítson rengeteg műfaj képviseli magát a grafikától kezdve a videóinstalláción át fotográfiáig.
A pécsi kiállítás különlegességét a helyszín adta: érdekes volt megfigyelni, hogyan simul bele a kortárs művészet az egykori rendelőintézet falai közé. Helyenként láthattuk, ahogy erre direkt rá is játszottak a szervezők: több kiállítási tárgy is úgy volt beállítva, mintha helyben készültek volna - erre a képről a falra lecsorgó festék, vagy a padlócsempére is bőven jutó arany spray utalt -, illetve az eredeti berendezésen néhol fellehető egy-egy apróbb utalás, hogy az adott "terem" melyik országhoz kapcsolódik.
Az egész kiállítás hatalmas, egy egész szintet betöltött az elhagyatott SZTK-ban. Mi másfél órán át barangoltunk a termek között, de sokkal több időt is el lehetett volna tölteni, annyira érdekesek voltak a művek. Emiatt viszont most csak a legemlékezetesebb darabokat szeretném megmutatni, de a többiből is tudtok szemezgetni a hivatalos honlapon.

Rögtön a bejáratnál egy rakás bebetonozott orosz könyv fogadott minket, Hubler János Mihály szobra, ami nem mellesleg a program egyik nagydíját is elnyerte 2009-ben.

Egyik személyes kedvencem az a nem egészen két perces videó volt, melyben a spanyol Gabriel Pericas a híres Botticelli képet, Vénusz születését értelmezi újra, illetve egyszerűsíti le.

Az egyik legijesztőbb Budha Tamás csendélete volt az üdítőitalok színezőanyagaival, vagy legalábbis valamivel, ami azokat volt hivatott képviselni.

A pozsonyi Marcel Malis festménye is eléggé hatásosnak bizonyult a maga többféle értelmezhetőségével.

Másik kedvencem egy "Stamp Chair" volt, a székelyudvarhelyi Csiki Emese munkája. Ha a látogató ráült, konkrétan pecsétet is nyomott. Egy tipikus lila kört, benne két szóval: "Almost nothing".

A végére jöjjön az egyik legjátékosabb, legkedvesebb, amit láttunk. Az olasz Marta Colombi kifeszített papírra lyuggatott mintákat, és ezekből hímzett ki bizonyos részeket.

Kár, hogy írásban lehetetlen visszaadni a kiállítás és az egyes műtárgyak hangulatát. Akit érdekel, tényleg lapozgasson a program honlapjának galériájában, mert számtalan érdekes, kedves, elgondolkodtató, esetleg konkrétan földhöz csapó ötlettel szembesülhet. Nagy szívfájdalmam, hogy ezek a művek Pécsen ma voltak utoljára láthatók, holnap elkezdik szétszedni a tárlatot, és lassan elkezd visszafelé utazni a program, először Salzburgba. Tehát, aki elég elvetemült, az még utolérheti, a többieknek marad a böngészés.

A Meztelen Juliet

A világhírű angol író, kritikus és forgatókönyvíró, Nick Hornby hatodik regénye 2009 őszén jelent meg az Európa Könyvkiadónál, nem sokkal a világpremier után. Hornby már első kiadott munkájával, az 1992-ben megjelent Focilázzal is nagy népszerűségre tett szert, amit rögtön két, a mai napig is rendkívül közkedvelt regény követett, a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról. Az említett köteteket azóta meg is filmesítették (a Focilázat kétszer is), amik szintén szép sikert arattak a nézők körében. Hornby írásait számos kitüntetéssel is elismerték, 2003-ban egyenesen írótársai ítélték neki oda a London Award elnevezésű díjat.

A Meztelen Juliet témájában és hangulatában a Pop, csajok, satöbbihez áll a legközelebb, hiszen hangsúlyos szerepet kap benne a zene iránti rajongás. De ahogy a többi regényében is, Hornby itt is előszeretettel boncolgat olyan problémákat, mint az elvesztegetett élettől való félelem, vagy a tönkre ment párkapcsolat.
A regény központjában egy, még a ’80-as években visszavonult amerikai zenész, Tucker Crowe áll, és egy középkorú angol pár: Duncan a világ legnagyobb Crowe-rajongójának tartja magát, Annie pedig, bár ő is szereti a zenét, megveti Duncan fanatizmusát. A hétköznapi helyzetet, amiben egy hosszú kapcsolat felbomlik, egy szinte banális fordulat zavarja, vagy inkább támogatja meg: Annie elkezd levelezni egy idegennel, aki azt állítja, hogy ő Tucker Crowe. A cselekmény innentől kezdve elég kiszámítható mederben folyik tovább, mégis működik: az olvasó úgy érzi, hogy igen, mindennek pontosan így kell történnie.
Ebben az írásában sem mutat Hornby semmi olyat, amit eddig ne láttunk volna tőle, akár már az első regényében is: továbbra is elemzi az emberi kapcsolatokat, és a velük járó etikai problémákat, de nem próbál igazságot tenni, nem próbálja meg „megmondani a tutit”. Hősei mindennapiak: egyáltalán nem jók, pláne nem tökéletesek, mégsem tudjuk őket elítélni, hiszen ugyanazokba a hibákba esnek bele, mint mi mindannyian. A kishitűségből fakadó cselekvésképtelenség, vagy a megmagyarázhatatlan, minden mást tönkre tevő rajongás most egyre megy. Ráadásul még csak meg sem próbálja őket megváltani: lehetőséget ad szereplőinek, de arról már nem ő dönt, hogy azok élnek-e vele.
Újabb témakánt azonban most behozza a rajongást, egészen pontosan az internetes rajongói közösségek kérdését. Megkérdőjelezi ezeknek a fanatikusoknak a már-már agresszivitásba forduló tévedhetetlenségét, ráadásul egy ügyes csavarral bemutatja a tevékenységüket a rajongás tárgyának szemszögéből. Hogyan lehet az, hogy a rajongók többet tudnak a művészről, mint maga a művész? Hogyan lehet az, hogy ezt magával a művésszel is megpróbálják elhitetni?
Hornby gyakorlatilag a szemünkbe vágja, hogy mi velünk a probléma, de mindezt olyan gördülékeny és szeretetteljes stílussal teszi, hogy még most, sokadjára sem haragszunk rá ezért, hanem éppen ellenkezőleg, még szívesen is olvassuk.

A könyv élvezeti értékét egyedül a fizikai megjelenés ronthatja. Ugyanis több helyen találhatjuk magunkat szemben helyesírási hibákkal, botrányos elválasztásokkal, sőt akár még látványos névfelcseréléssel is. Aki azonban könnyed, mégis intelligens olvasmányra vágyik, azt ne riassza vissza holmi tartalomtól független hiba.

Problémáim vannak a Google-lel

Egészen pontosan a Google Analytics-szel.
Tavaszig működött teljesen normálisan, szépen mutogatta a lekért adatokat. Utána eg kicsit elmaradtak a bejegyzéseim időhiány miatt, de még mindig azt láttam, hogy remek a látogatottságom. A nyáron azért már gyanús lett, hogy hogy ennyit csökkent a látogatóim száma, arra meg már nincs is szó, hogy az elmúlt hónapra nulla mozgást jelöl.
Márpedig, ha egyszer kapok kommenteket, ha az ismerőseim megjegyzik, hogy "ja, tényleg, olvastam a blogodon", és még a moly.hu is jegyzi, hogy csak onnan hány megtekintés érkezett, akkor miért a 100%-os semmi az elemzés eredménye?
Valaki tudja a megoldást?

5x5 - Olvasni jó!

Először is szeretném megköszönni (ezt konkrétan Csend Zenészének és Zakkantnak), hogy annak ellenére, hogy vegyes blogot vezetek, sosem hagytok ki a tematikus játékokból. :)

A mostani játék apropója egy esemény, amiről már szerintem mindenki tud, aki érdekelt a dologban: a "nyitott könyvtári napok" programsorozat részeként az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár október 9-ére szervez egy kis találkozót."Lesznek író-olvasó találkozók, könyvelhagyások, naná, és a hétvégén állandó vendégekre is számítunk majd az ország minden részéről érkező könyves bloggerek személyében." Lesz kerekasztal-beszélgetés is, amihez előre feldobták a kiinduló témákat, hogy a bloggerek gondolkodhassanak egy kicsit. Öt szóra kell öt-öt asszociációt írni.
Íme az én válaszaim:

1. olvasás - másik világ, társas magány, szárnyaló képzelet, minden lehetséges, tanulás az életről
   
2. kortárs magyar irodalom - szélsőséges, depresszív, gyakran vékony, ismeretlen zseniség, túlreklámozott értéktelenség,
   
3. e-könyv - "megfoghatatlan", praktikus, internet, zsebemben a fél világ, drága
   
4. könyves blogok - erős közösség, vegyes tematikák, több van belőlük, mint hittem, új könyvek, értelmes viták
   
5. könyvtár - minden egy helyen, palota, késedelmi díj, nehéz választás, tanulás
   

(Bocsánat, de én nem adom tovább, szerintem már járt mindenkinél, akinél kellett. :))

Őszi molyságok

A sok változás ellenére a szeptember sem maradt el molyok nélkül. Két hivatalos meg sok nem hivatalos találkozón vehettem részt, és még mindig nagyon kedvelem őket. Kettejükkel ráadásul viszonylag közelebbről is megismerkedtem, aminek nagyon örülök.
Először Fickával találkoztam, rögtön költözés után, hiszen ő is Pécsen tanul. Vele azóta is viszonylag rendszeresen összefutunk, általában koncerteken (erről még később úgyis lesz szó, valószínűleg másik bejegyzésben). Vele gyorsan meg is szerveztük az első "kísérleti" pécsi molytalálkozót. Ám, az előtt egy héttel Pesten találkoztam a népekkel.
Az egész úgy indult, hogy Patríciával szerettem volna mindenképpen találkozni, amíg itthon van, mert pont akkor jött haza Angliából a nyáron, amikor mi kint voltunk. Először 4-ére terveztük a Pestre menetelt, de mivel sok mindenkivel szerettem volna találkozni, és egy csomóan lemondták az estét, így szépen kértem a kolleginát, hogy csússzunk egy hetet. (Így Mesivel is össze tudtunk szervezni egy "búcsúkoncertet".)

10-én nagyon rossz idő volt. Szakadó esőben vonatoztam fel (a Pécs-Pest IC-n eléggé olyan érzéseim támadtak, mint a Cambridge-London vasúti szakaszon :)) a Keletibe. Szerencsére a találkozó az Aréna Plázába volt megbeszélve, így csak egy jó öt percem volt elázni. Mikor megérkeztem 20 perc késéssel (megjegyzem, a vonat hibája volt), már szinte mindenki ott volt. Izolda már messziről integetett, és rossz hírekkel, ám pozitív életszemlélettel üdvözölt. A mellette ülő lány személyében (végre valahára) Patríciát ismerhettem meg. Persze ott volt még Batus & Szörpi is, akikkel már harmadjára találkoztam, illetve Nita, akivel szintén csak most először. A másik nagyon jó dolog, hogy kicsivel később befutott Juci is a családjával, így végre őt is megismerhettem, illetve láthattam gyönyörű gyermekeit, és testközelből megtapasztalhattam, hogy a kisfia milyen okos és érdeklődő. :) Sajnos bő egy óra után mindenkinek indulnia kellett, pedig Patríciával is alig tudtunk csak pár szót váltani. De abban egyet értettünk, hogy lesz még folytatás. Negyvenkettő már jóval azután telefonált, hogy mindenki szétszóródott, de én (plusz Mesi, aki időközben felszedett engem a plázában) bevártam, ha már vette a fáradtságot, hogy egész napos suli után szakadó esőben megkeressen. Vele eredetileg az volt a terv, hogy másnap délelőtt nyakunkba vesszük a várost, illetve egészen konkrétan egy bizonyos boltot, de ezt még időben lemondtam, és több okból is jól tettem, és utólag is így gondolom. Tőle viszont nem a plázában, hanem a Dürer-kertben vettem érzékeny búcsút. Sajnos csak igen kis szeletben fedi egymást az ízlésünk. :)

A változatosság kedvéért 18-án is hűvös volt, és csak a gyülekező időpontjában nem esett az eső. PuPilla érkezett elsőnek, én másodiknak, Zakkant harmadiknak, Ficka negyediknek, végül pedig befutott Painperduu is. Mivel, mint említettem, nem volt éppen piknikhez való idő, egy cukrászdát támadtunk be a belvárosban. Szerencsére nem emlékszem a nevére, így csak annyit tudok mondani, hogy többet nem szeretnék visszamenni. Na jó, esetleg még megkóstolnám a fagyijukat. De a sütijük... Brr. (A kedvenc helyi cukrászdám megtalálása azóta is folyamatban van.) A lányok egy rakás könyvet cseréltek egymás között, így volt nagy öröm, amikor mindenki kirakta az asztalra, amit hozott. (Később csatlakozott Zakkant "félmoly" barátnője, Gomboca is.)
Eleinte persze főleg könyves és molyos témákról beszélgettünk főleg, de később ledőltek a fogorvosi és egyéb perverz tabuk, csak úgy dőltünk a röhögéstől, amit a pletykák és a szóviccek okoztak! Lényeg a lényeg, nem csak kellemes, de egyenesen szórakoztató volt az a 3-4 óra, amit a csajokkal töltöttünk. Alig várom a folytatást!

A moly legyen veletek. ;)

Új város, új egyetem

Angliából hazaérkezve elvileg még két hetem lett volna a nyárból iskolakezdésig. Természetesen 80%-ban be voltam táblázva: takarítás, pakolás, vásárlás, ügyintézés, költözés. Azért a maradék 20%-ban tudtam találkozni nagymamámmal, meg Dorothy-val is sikerült eljutni moziba (Inception, ha!). Persze próbáltam kihasználni minden lehetőséget, így mikor ráuntam a zenéimre, elkezdtem újranézni a Született feleségeket, illetve pontosítok: a szobám összepakolása közben használtam háttérzajnak. (Naná, hogy benne ragadtam, most épp a harmadik évad közepén járok...)
Először augusztus 29-én hoztam le pár táskányi holmimat Pécsre. Hétfőn beiratkoztam az egyetemre és egy darabig megpróbáltattam szórakoztatni lakótársamat, Petrát, miközben ő a Kossuth téren felügyelte zongorát, kedden punnyadtam a szobámban, mivel éppen szakadt az eső, szerdán pedig találkoztam Fickával, majd hazabuszoztam. Volt róla szó, hogy a hétvégét Pesten töltöm, de aztán a körülmények változása miatt elvetettem, és egy héttel elcsúsztattam a dolgot.
Hatodikán kora hajnalban, valamikor fél 9-kor szálltunk be a kocsiba: apu, anyu és én. A változatosság kedvéért esett. Azt hiszem, Dunaföldvár környékén aludtam be, és Pécs határában ébredtem fel. És az eső csak szakadt és szakadt. Fura volt. Utoljára nyolcadikos koromban járt erre a család együtt. Persze, akkor húgom is velünk jött. (Hogy most miért nem? Don't ask.)
Jó pár kör megtétele után sikerül a kis szobámat úgy istenigazából telepakolni. És még csak ezután mentünk a Tescóba. Persze kaptam egy fazekat azon az alapon, hogy egy fazékra akármikor lehet szükségem, pláne most, hogy féláron van. :D Természetesen jól fel lettem szerelve étellel is. Aztán besétáltunk a városközpontba, majd vissza, mert sietni kellett a parkolóóra miatt. Igazából meglepődtem, hogy anyuék milyen keveset maradtak a városban. Mondjuk nem hibáztatom őket: aznap nem voltam én sem valami túl jó társaság, ráadásul 4-re már mehettem is előadásra.
Az előadáson viszont több kellemes meglepetés is ért: nem elég, hogy az egész filmklub-jellegű lesz, ráadásul egyik volt gimis osztálytársam, Erika is részt vesz rajta! Természetesen örültünk nagyon egymásnak, hiszen ezer éve nem beszéltünk rendesen. (Pedig lett volna miről. :D)
Kedden a tanévnyitó miatt 2-től dékáni szünet volt. Hát nekem meg nem pont 2-től lett volna órám? Így sikerült otthon ücsörögni, mert hiába akartunk mi elmenni a tanévnyitóra, olyan esőben a francnak se volt kedve. (Azért este kimerészkedtem egy magányos sétára.) Szerdán Erika segítségével szereztem diákigazolvány-igénylő lapot, útközben pedig Csobi kiáltotta a nevemet, ami miatt én egészen megrémültem, pláne, hogy közben Dorothy-val telefonáltam épp. Egy negyed óra alatt kiderült, hogy később én ugyanazzal a lánnyal fogok találkozni, akivel Csobi délelőtt futott össze. Igazából, én már tényleg nem tudok meglepődni azon, hogy mindenki ismer mindenkit. :D
A lány amúgy Mo volt, akivel PEN-en haverkodtam össze, pedig ott sem vágtam elsőre kristálytisztán, hogy ő a Zsófli barátnője (tekintve, hogy Zsófli nem volt ott. az én agyam tiszta volt...), viszont az gyorsan kiderült, hogy az ő egyik legjobb barátnője az én csoporttársam volt Szegeden. Mert a világ kicsi. Értitek. Na szóval, a kollegina elvitt ebédelni az Aranygaluska étkezdébe, ami tetszett, úgyhogy duplán örültem. Zsóflival csak csütörtökön sikerült összefutni, de legalább sikerült, annak ellenére, hogy aznap nem voltam a topon. Viszont pénteken felvonatoztam Pestre, de szombat reggel 9-re már itthon is voltam. ("Itthon". Huhh.)

Ja, de ne a napirendemről meséljek, ugye? :)
Nézzétek, én a várost egészen pici korom óta a kedvenceim közé sorolom (Bp és Eger volt a másik kettő, amit mindig is imádtam), így ebből a szempontból nincsenek olyan problémáim, mint Szegeden voltak. Az egyetem eddig tetszik, eddig beigazolta a várakozásaimat, még ha itt-ott picit lezsernek, itt-ott pedig túl nehéznek is tűnik. Alig várom már a tavaszi gyakorlatot! Remélem, klassz helyre kerülök, és megnő kicsit a "szakmai" önbizalmam is.
Addig viszont egy olyan hatalmas problémát kell leküzdenem, mint a szakdolgozati témaválasztás. Igen, már most. A rendszer amúgy jó, érthető, hogy már most el kell kezdeni kutatni, így nekünk is könnyebb haladni. Viszont még érzem a Ba-sat a sarkamban, márpedig így nehéz gondolkodni. Tanárt már választottam, remélem, hogy végig ő marad, mert a konzultációk alkalmával eléggé segítőkésznek bizonyult. Ráadásul, elolvasva az előző szakdolgozatomat, megdicsérte a stílusomat, az elemzőképességemet, és még mondott egy csomó jó dolgot arról, ahogy írok, de ha mindet leírnám, még én is elszégyellném magam a nagy öntömjénezésben. :)
Az albérletem a BTK-tól nem egészen 5 percre van. Komolyan, a szobám ajtajától az esztétikaterem ajtajáig nem tudok végighallgatni egyetlen dalt sem! Bérletet elvből nem veszek, amíg nem muszáj, de a belvárosig tartó 15-20 perces séta legalább edzésben tart. A lakás sajnos nem a hegyre néz, de annyi baj legyen, legalább nem fogok éjszakákat tölteni az ablakban. Az esti séták alkalmával is tudok majd gyönyörködni, legalábbis, eddig ez a tapasztalatom. (Azért klassz lehet itt a szomszéd tízemeletesben legfölül, a hegyre néző lakásban lakni.)
A szobám szép és új, és nagyon "tiszta" érzetem van tőle, ami jó. Szegeddel ellentétben ez a szoba csak és kizárólag az enyém, sőt, szintén Szegeddel ellentétben, itt van elég szekrény a cuccaimnak. :D Persze, én azt a szegedi kis lakást is imádtam. A nagy konyha természetesen hiányzik is.
Hogy hiányzik-e még más Szegedről? Természetesen. Hiányzik a TIK, mert közel volt és gyors volt és minden egy helyen volt benne. De ami a legjobban hiányzik, az az, hogy itt nem fogjuk tudni Dorothy-val és Phaedrával felhívni egymást hajnalok hajnalán, hogy mit szólnánk egy esti sétához, egy korai reggelihez a Bociban, meg egy kis ücsörgéshez a Tisza-parton. Hiányoznak a lányok, mert az elmúlt három évemnek egyik legnagyobb részét ők tették ki, miattuk volt olyan jó, amilyen. Persze, most gondolhatjátok, hogy majd itt is találok ilyen társaságot is. De nem csak ez a lényeg. Hanem az, hogy velük most már nem tudok akármikor találkozni. De ez nem jeleni semminek sem a végét. Hisz tudjuk jól... ;)


Ui.: Aki most azzal jönne, hogy de hol vannak a koncertes meg molytalálkozós beszámolók, annak üzenem, hogy türelem csillagbogár.

Jut eszembe, a héten vettem egy Filmvilágot és bele sem lapoztam még. :/

Az idő trükkös kis...

Na nem mintha annyira nagyon bántana, de mégis...

HOVA LETT A NYÁR?

Azért bízom benne, hogy a nagy tél előtt még egy kicsit át tudnak melegedni a zsigereim.