Kellemes karácsonyi ünnepeket!

by Manolo Blahnik

Without a care in the world

Mostanában sokat hallgatom ezt a dalt, ha elmegyek itthonról. Jó rá iskolába menni, vásárolni, meg persze csak úgy simán sétálni, elmélkedni. Passzol a hangulata a kibírhatatlan hangulatomhoz. Meg a hülye szélsőségeimhez. Ahhoz, hogy nagyon egyedül érzem magam, de közben nincs szükségem semmiféle társaságra. Mostanában minden ilyen. Vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Fárasztó. Valami átmenetszerűt szeretnék. Könnyűt, egyszerűt, élhetőt. Mondhatnátok, hogy akkor nosza rajt', de nem, én már megint nem tudok mit tenni. Nem rajtam múlik. Mármint nem csak.

A legrosszabb az egészben, hogy iszonyat érdektelen vagyok. Akkor eszem és akkor alszom, amikor már muszáj. A határidőimet olyan szabadon kezelem, hogy az valami fantasztikus. Tudom, rossz taktika. Elárulom, nem szándékos.

Na meg ugye itt van a másik hülyeségem, hogy nem rossz tanuló vagyok, hanem egyáltalán nem tanuló. A héten is ennek teljes tudatában, maximális magabiztossággal vonultam be (késve) a zh-írásra, lobogó kabáttal és hajjal, napszemüveg mögül mosolyogva, üvöltő zenével a fülben. Legalább az attitűd legyen meg, ugye.

Nem vagyok normális.

Pedig annyira jól kezdődött ez a félév. Szükségem van arra a kiegyensúlyozottságra és jó kedvre. Arra a nyugalomra, arra az inspirációra. Arra. Pontosan arra.

Még azt utálom, hogy nem elég, hogy lusta vagyok, de minden kreativitásnak is híján. Szorgalommal ellensúlyozhatnám kicsit, mert néha egészen úgy érzem, hogy ez fejleszthető valameddig, de ez ilyen ördögi kör, mert csak akkor vagyok szorgalmas, ha lelkes vagyok, de... és akkor lásd fentebb, meg értsed meg.

Pedig amikor jó pillanataim vannak... És vannak! Például ma, amikor iszonyat szar 24 óra után neki fogtam beadandót írni. Előtte elvoltam azért: ettem, sorozatot néztem, beraktam egy mosást, ilyenek. Aztán nekiültem, és hipp-hopp meg lett a fele. Ettől persze még lelkesebb lettem, írtam két rövidke levelet pihenésképp és folytattam a beadandómat. Szerintem jó lett. És alig csúsztam le az éjfeles határidőről. Ilyen sem volt mostanában.

Ettől persze egészen jó kedvem kerekedett, énekelgettem, bővítettem a "challenge accepted" torta mappámat, kivételesen félig saját ötlettel(!), meg egyéb DIY-dolgokat nézegettem, és legszívesebben most neki esnék egy színes anyagokkal és papírokkal teli szobának és... hát, azt nem tudom, hogy pontosan mit csinálnék, de kezdenek kiújulni az ilyen jellegű hajlamaim.

Csak ezt a világfájdalmamat törölhetném már ki az életemből teljesen. Ilyen gimisen-romantikusan szenvedni még jó volt, de ezt már nem bírom. Meg kell is a fenének. Tök jól néz ki egy forgatókönyvben, esetleg egy jobb könyvben, de már rég beláttam, hogy akar a fene nagyromantikus regényben élni. Nem kellenek nekem drámai nagyjelenetek. Csak egy normál, "unalmas" élet.

A gondolkodni valóról meg egyéb izgalmakról inkább személyesen szeretnék gondoskodni.

Első lépésként valamit csinálni kellene azzal, hogy ne legyek állandóan bezárva itthon. Oké, tervezem, hogy bemegyek megint egy-két napra a Tudásközpontba jegyzetelni, de ezt azért nem nevezném felüdülésnek. De mégis, mit csináljak? Mindig jolly joker koncertre mennem, de most ahhoz van a legkevesebb kedvem. Talán meg kellene ejtenem egy mozit végre? Vagy sétálni egy nagyot? El is fogytak ezzel az opcióim. Mindegy, valami majd lesz.

A fene, legyen még egy zene:

Az írásról

– Ez a titka annak, hogy az ember élvezze az írást, és hogy amit ír, az a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen – mondta Mrs. Berman. – Nem szabad az egész világnak írni, és nem szabad tíz embernek írni, vagy kettőnek. Csak egyetlen embernek kell írni.

 Vonnegut: Kékszakáll

Ezt az idézetet mindig is ideakartam rakni, mert amikor olvastam (valamikor másfél éve), akkor rájöttem, hogy ezen analógia szerint (én)blogolok. Csak más céllal.

Szombat reggel

Nem egy díjnyertes érzés reggel 04:50-kor belepaszírozni a kontaktlencsét a szemembe úgy, hogy nem tudtam elaludni az éjjel addig, amíg fel nem kellett kelni. De mindegy, 5-kor indulás volt. Húgot leadtuk (életében először ment önszántából külföldre, de természetesen nem nyűgözte le őt a bécsi karácsonyi vásár), indultunk bevásárolni karácsonyra. Egy kicsit vezethettem is, jól esett.

A teszkóban egyszer a színes lámpaburáknál bambultam el, kicsit később meg az elegáns nyakkendők előtt. Hol máshol.
Próbáltuk húzni az időt, de még így is több, mint fél órát kellett eltöltenem a vasútállomáson a szegedi vonat indulásáig. Nagyon fura emberekkel találkoztam így fél 8 és 8 között. Az egyik néni például szerintem bácsi volt. A hajnyírása és az arcszőrzete alapján. De persze jól állt neki a leopárdmintás bunda.
Kicsi, idős házaspárok is voltak. Szódásüveg-szemüvegek, ezeréves csizmák, összeszokott mozdulatsorok. Az egyik néni nagyon bámult engem, miközben reggeliztem. Egy ponton csúnyán félre is nyeltem a baguette-emet. Végül nem fulladtam meg, bármilyen hihetetlennek is tűnik ez most.
A reggelem kedvenc pillanata volt, amikor megláttam egy siketnéma szerelmespárt. Nagyon helyesek voltak. Sőt, szépek. Elsőre fel sem tűnt, hogy jelelnek. Megszokás? Pedig nem is emlékszem már két-három szónál többre. Mindegy, jó volt látni, hogy milyen boldogok.

Aztán jött a vonat.

Szavak

Amik mindenkinek mást jelentenek.

Itt van rögtön a szigorlat, ami nekem ebben a percben szinonima arra, hogy haza akarok menni. Szükséges rossz, megváltás nélkül. Kényszer. Bizonyítéka annak, hogy felkészületlen vagyok.
Addig vagyok biztonságban, amíg fel nem kelek. Még jó, hogy közvetlenül az ágy mellett, a széken hagytam a laptopot. Órák óta ébren vagyok amúgy, de még egyelőre nem találtam okot arra, hogy kibújjak ebből a melegből. Még a lábam sem fázik.
Biztonságérzetet még a bizalom is tud adni, ami azzal jár, hogy minden félelem nélkül megyek el a végsőkig a hülyeségben. Nem mintha elérnék vele bármit is. Csak a tudat, hogy mégis. Pedig utálom, amikor ezt kell csinálnom.
Ahogy azt is utálom, amikor nem dönthetek. Utálom, amikor tehetetlen vagyok. Utálom, amikor csak kóstolót kapok valamiből, majd hosszan nincs semmi. Gondolok itt például az angol élményeimre is, csak hogy mást ne mondjak.
Főzni, tanulni. Ezeket kellene ma csinálni. De annyira minek. Csak szavak.
Mindegy.

Dehogy mindegy.

Valamikor olvastam

Egy idézetet, hogy oké, hogy fáj, meg oké, hogy sírsz, de úgyis eljön az a pont, hogy letörlöd a könnyeidet. És akkor már úgyis mindegy. Vagy valami ilyesmi.
Valaki nem tudja honnan szedtem ezt? Most így kéne. Nagyon.

Good madness

Már ezer éve próbálok írni erről az őszről, de ahogy halogatom, egyre nehezebb. Káosz az egész. Kivételesen nem rossz értelemben. Legalábbis úgy hiszem.

Igazából most sem kellene itthon ülnöm, de várom, hogy feltöltődjön a telefonom. Tehát most nincs jobb dolgom igazából, de ennek ellenére is próbálok csak a tényekre szorítkozni.

A változatosság kedvéért Pécs a központi székhelyem. A mesterképzés utolsó éve van, készülünk a szigorlatra. A szakdolgozathoz most se erőm, se semmim, de azt is csak egy fél évvel szeretném elcsúsztatni, hogy ne essek ki belőle teljesen.

Közben Szegedre is járok levelezős képzésre. Eddig egészen tetszik, azt hiszem, a csoporttársakkal is egészen jól összejöttünk, és az előadások közül is az érdekesek dominálnak.

Voltak kósza kísérleteim, hogy Pestre költözzek, de mint tudjuk, az túl egyszerű lenne. Persze mindennek van oka - szoktam mondani -, hát próbálom is kihozni a maradás értelmét.

Na nem, mintha nem szeretnék itt. Mert de. Nagyon. De hát hosszú távon nincs értelme itt lenni. Így megpróbálok most minél többet magamba szívni a helyi levegőből. Egy-egy apró séta alkalmával még mindig képes vagyok könnyekig hatódni, hogy milyen szép és jó itt.

Azért szomorú, hogy egy csomó ismerősöm viszont tényleg Pestre költözött. Nekik nyilván nem. Meg mondjuk nekem sem árt talán, hogy kevesebbet éjszakázom a városban. Legalábbis nem ártana, ha a fennmaradt időmet arra fordítanám, amire tényleg kell.

Az első másfél hónapban mondjuk nagyon meg voltam elégedve magammal. Rendesen készültem az órákra, késni is alig késtem, rengeteget sétáltam, főztem, és még a csúnya alvásrendemet is két órával visszaszorítottam. Na, ez gyönyörűen borult az őszi szünetre. Nem igazán tudok mostanában haladni, kicsit érdektelen lettem. Talán őszi depresszió. De talán már kezdek is kilábalni belőle, legalábbis tervszerűen sikerült tegnap korán kelni, hogy háromnegyed 11-kor már ágyba is zuhanjak. Én lepődtem meg a legjobban, hogy negyed 8-kor magamtól felébredtem. Meg mondjuk nem táltosodtam, mert a hideg miatt még fetrengtem egy órácskát... De akkor is. Tegyük fel, hogy ez a nap jól indult. Oké-oké, nyugtával dicsérjem a napot, persze.

Pestre csak egyszer sikerült eddig feljutni (leginkább Szeged akadályozza, hogy gyakrabban menjek), de az elég jó volt mondjuk, ha nem számítom fel, hogy mennyire rohadtul fáradt voltam. Még legalább kétszer szeretnék menni idén, de csak egy alkalom a biztos.

Na de megyek is tova, mert a héten még be kell fejeznem legalább két tétel teljes kidolgozását, egy kiselőadást Szegedre, készülni kell az itteni óráimra is, illetve le kell adnom egy cikket is. Ja igen, mert csatlakoztam a CampusOnline csapatához is.

Btw, ez a kevésbé bonyolult része a dolgoknak.

Nem jó jel

Egyelőre nem tudom, mit akartam kompenzálni 13 órányi alvással, mindenesetre addig sem kellett fűteni és már a szemem se fáj. (Bezzeg a bal oldali bordáim.)
De így sem akartam felkelni. Csak ugye, a tételek nem dolgozzák ki magukat.

Ha...

…évszak lennék – kora ősz

…hónap lennék – március

…a hét egy napja lennék – kedd

…a nap egy időpontja lennék – éjjel

…bolygó lennék – Alderaan

…tengeri állat lennék – leginkább nem lennék, de ha már mégis, akkor valami rákféle

…berendezési tárgy lennék – hatalmas fotel

…bűn lennék – lustaság

…folyadék lennék – kristálytiszta forrásvíz

…drágakő lennék – smaragd

…fa lennék – keskeny törzsű, egyenes, büszke, de hajlékony

…madár lennék – sólyom

…virág lennék – nárcisz

…időjárás lennék — csendes esős

…mesefigura lennék — Tapsi Hapsi

…hangszer lennék – nagybőgő, esetleg cselló

…állat lennék – medve

…szín lennék – sötétzöld

…érzelem lennék - nyugalom

…zöldség lennék – zöldborsó

…hang lennék — mély, búgó

…elem lennék – tűz

…zene lennék — kicsit sötét, kicsit csillogó, kicsit lassú, kicsit pattogós, olyan, ami bemászik a legmélyebben fekvő sejtjeidig

…dal lennék — Hangmás - Luna

…film lennék — A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője

…könyv lennék – Virginia Woolf - Orlando

…étel lennék – palacsinta

…fűszer lennék – szerecsendió

…hely lennék – London

…íz lennék – telt, amiből sosem elég (elsőre édeskés, aztán kesernyés, végül enyhén fűszeres, tökéletes)

…illat lennék – eső utáni

…parfüm lennék – YSL - Young Sexy Lovely

…testrész lennék – fül vagy szem

…arckifejezés lennék – sejtelmes mosoly

…tanóra lennék – történelem

…mese lennék – lovagos, királylányos

…szám lennék – 9

…ruhadarab lennék – zakó, vagy valami kockás

…ékszer lennék – pecsétgyűrű

…kiegészítő lennék – kalap

…szeretet megnyilvánulása lennék – megkérdőjelezhetetlen

…rovar lennék – tiszavirág

…gyümölcs lennék — alma


(A játékhoz a molyok csináltak kedvet.)

Note to self

Ki kellene küszöbölni az esetlenségemet.