Kiegészítés

 

 

A koncerten csak úgy üvöltöttem velük a szöveget.

Csak azt nem mondtam, hogy Neked énekeltem.

When I held your hand
When I held your hand
When I helped you
When I held your hand
You still went the other way and you wanted me to stay with my arms streching away
With my arms streching away
I couldn't stand that sight 'cause I adored your face
I adore your face

Could it be that I'm the same
Could it be I'm your mirror showing you all those things that you never wanted to face

So you let me slip away
You just watched me walk away
And I just have to ask, do you know your fate?
Do you know your fate?

Could it be that I'm your
Could it be that you are my majesty

When it all comes back
When it all falls into place
Could it be that I don't want it anyways
Could it be as sad as that?
There was a day we used to laugh
And I wanted you by my side
The perfect match
I want to understand
The perfect match

Could it be that I'm your
Could it be that you are my majesty

You could have been my king

Fővárosi éjszakák

Bár már bőven eltelt egy hét azóta, hogy Budapesten voltam, muszáj róla megemlékeznem egy kicsit. Pont úgy volt, ahogy reméltem, három napnyi boldogságot okozott a dolog (oké, a harmadikon nagyrészt csak aludtam, meg nyilván nem maradhattam némi szívfájdalom nélkül, de ez most mellékes), tökéletes kikapcsolódást, izomlázig táncolást. Tényleg nem tudom, mikor éreztem magam ennyire boldognak utoljára. kezdve a szombati vonatra szállástól a hétfő hajnalban Kecskeméten, egyedül táncolgatásig.
Leírni nem igazán tudnám a dolgokat, így most kivételesen képeket kaptok, ha tetszik, ha nem. (Ha már olyan remek pillanatok lettek elkapva úgyis.)

Az utolsó képekhez annyit fűznék hozzá, hogy néha megdöbbentő, hogy az emberek mennyire közvetlenek és kedvesek tudnak lenni. Akkor is, ha tehetségesek, akkor is, ha lépten-nyomon emberek akarnak velük beszélni, akkor is, ha iszonyúan fáradtak, akkor is, ha olyan helyen élnek, ahova te nem valószínű, hogy el fogsz jutni, és olyan embereket ismernek, akiknek a közelébe sem nagyon engednének amúgy téged.
És te csak állsz az éjszakában és vigyorogva integetsz át a híd lábához, és azon gondolkodsz, hogy hogy lehet, hogy te még annak is örülsz, hogy ezek a lányok taxi helyett nyakukba veszik az éjszakát, és átsétálnak a hídon (ahogy azt te is javasoltad), és ők is vigyorogva integetnek vissza neked.
I <3 Theresa.

A Warpaint-koncertről készült CO-s beszámolót itt olvashatjátok. Nem én írtam, de egyet értek a kollegával, elvégre ott álltam előtte.

PS.: nem lehet senkit elveszíteni, aki nem akarja, hogy elveszítsék

Az új köntös

Nem is változott sokat, csak egy kicsit modernebb külsőt kapott. Persze még finomítani kell rajta, főleg az oldalsávon, és még el kell készítenem az új fejlécemet is. Igen, a bőröndben ülő, integető macitól búcsúzom.

Igazság szerint a kockákból is majdnem pöttyök lettek, a zöldből pedig majdnem levendula, de nem vagyok benne biztos, hogy készen vagyok a lányosabbik oldalam megmutatására.

De amíg nincs fejléc, bármi történhet.

UPDATE:
Így nézne ki zöldpötyösen. Mit gondoltok?

Úgy látom, szeretjük a fantasy-t

Szeress minket te is!

Kereken négy

Nem fejből tudom, csak múlt héten véletlenül eszembe jutott megnézni.

Minden pont olyan mint akkor.
Semmi sem olyan mint akkor.

I'm scared than most people

Van ez az új sorozat, a Girls. Nemrég lett vége az első évadnak, amúgy nem nagy mennyiség, tízszer 20 perc. Sose tudom, miért tetszik meg valami, de itt azt hiszem, nem olyan nehéz kitalálni. Lena Dunham megteremtette a saját alteregóját Hannah Horvath alakjában, és egy magyar nevű, 24 éves, önértékelési zavarokkal küszködő, wannabe írónő, stb. karakterrel hogy a francba ne tudnék azonosulni? Még ha nincs is súlyproblémám.
Itt egy jelenet dialógusa. Olyan őszinte, olyan igazi. Nem?

Adam: "You love yourself so much so why is it so crazy that someone else would too?"

Hannah: “I don’t love myself.”

Adam: “You’re the fucking worst you know that? Because you think you’re not pretty and you’re not a good writer and you’re not a good friend well you are pretty and you are a good writer and you are a good friend.”

Hannah: “Well thank you.”

Adam: “Is this the game? You chase me like I’m the fucking Beatles for six months and then I finally get comfortable and you shrug? What the fuck is wrong with you?”

Hannah: “I’m scared okay. I’m really scared all the time. I’m like very scared all the time.”

Adam: “Join the fucking club.”

Hannah: “No because I’m more scared than most people are when they say that they’re scared. I’m like the most scared person who’s alive.”

Adam: “Well you don’t have the right to be. I told you once I really commit to something I really fucking commit. You asked for this and now your being a fucking bitch.”

Hannah: “Adam, come on. OK you’re scared. I’m looking at you, I know your scared. You’re acting like you’re not but you are. I know you now we’ve been doing this for a while, I know you now.”

Adam: “Stop! Stop! You don’t know me! You don’t know shit about me!”

Hannah: “Get out of the street!”

Adam: “You don’t know me and you don’t know yourself. You think because your, what, 11 pounds overweight you know struggle?”

Hannah: “I am 13 pounds overweight and it has been awful for me my whole life!”

Adam: “Holy fucking shit! Here’s the world smallest tiny violin playing My Heart Bleeds for You! Fuck you! You don’t know stuggle. I’m a beautiful fucking mystery to you.”

I can't get away

Az az elméletem, hogy ha valakinek az arcáról üvölt a nagybetűs KÉTSÉGBEESÉS, akkor vannak olyan emberek, akik ilyen wannabe hősként azonnal meg akarják őt menteni.
Más magyarázatom legalábbis nincs arra, hogy egy hét alatt miért kezdtek el udvarolni öten.

Amúgy érdekes, hogy bármilyen fáradtan is induljak el hazafelé egy-egy hajnalon, a zenehallgatással egybekötött sétálás mindig felébreszt. Meg is makacsoltam magam, ismét elhatároztam, hogy mindent, de MINDENT meg fogok oldani. Reggel motiváltan is ébredtem, a mindennapos "mi legyen most?" jellegű telefonomat értelmesen el tudtam intézni az elmúlt napokra jellemző ordenáré hiszti helyett, ma már elküldtem két helyre az önéletrajzomat is. Persze mindennap elküldtem eddig is legalább egy helyre, de most felkutatom az internet és a város legmélyebb bugyrait.

Mert nem fogok visszafordulni, amikor már idáig eljutottam.

summer sun says get out more

I need you, I want you

but I can't get this feeling off my mind

I want you, I need you

I can't get away

I can't get away

I can't get away

oh, I can't get away

Aludni kéne

Aranyfácán ma azt mondta, hogy ő tudja, hogy a végén úgyis minden jó lesz. Még mosolygott is, pedig nem is volt jó kedve. De miért mondja ezt? Honnan tudja? Ezt én szoktam mondani! De most nem tudom, mert csak azt tudom, hogy fáradt vagyok.
Egyre jobban fáradt vagyok.

Esti kérdés

Mostanában kicsit nehezebben veszem a levegőt. Főleg esténként.
Ez a stressz?

Olvass, tájékozódj

Szerintem páran tudjátok már, hogy szoktam írni a CampusOnline-ra cikkeket, de örömmel jelenthetem, hogy egyre oszloposabb tagja vagyok a csapatnak. Maga az oldal is rengeteget fejlődik, egyre folyamatosabbak az újítások, mindenki nagyon lelkes, és tényleg szeretnék a lehető legjobbá tenni a CO-t. Szerencsére nem csak a tartalom, hanem a megjelenés is egyre szebb és jobb.
Amikor jelentkeztem hozzájuk (illetve, amikor Ákos hívott, hogy csatlakozzak), még egyben volt a kultúra rovat, szépen lassan bomlott szét ez is tematikusan, kapott minden egy rovatvezetőt és egy viszonylag állandó írói magot.

 
A színház rovat nagyon erős lett, most éppen egy játékot is hirdettek.
A film- és a zene részleg annyira megerősödött, hogy a héten növeltük a játszóterüket is. Saját aloldalakat kaptak facebookon, így létrejött a CampusWood és a CampusHangár (ez utóbbi Twitteren is követhető), egyrészt azért, hogy legyen egy felület, ahol minden elfér, ami a CO-n nem, másrészt, hogy azok is könnyedén követhessenek minket, akiket csak ezek a rovatok érdekelnéne.
Az irodalom rovat kicsit elmaradt a többiek fejlődésétől, de most jött pár új ember (köztük csend zenésze), és a segítségükkel megpróbáljuk a többihez méltóvá tenni. A szervezési feladatokat nagyjából magamra vállaltam, de egyelőre eléggé szétszórt vagyok rovatvezetőnek. Azért a heti két megjelenést már másfél hónapja tartjuk, és ezt lassan szeretnénk növelni is.
Sajnos a különböző körülmények között elég változatos minőségben sikerül írnom, de hiszem, hogy ha tartom ezt az ütemet, csak fejlődni fogok. Főleg filmes témákban írok ugye, de nyomokban a Hangár is tartalmaz engem, illetve a koncertajánlóimat, meg egy-egy koncertbeszámolómat. Könyvrecenzióm még csak egy készült ide, de a Fülszöveg sorozatban kéthetente bemutatok öt érdekes irodalmi hírt, illetve ajánlok öt irodalmi programot. Ezekből is csak három készült még, amikből inkább csak a másodikat olvassátok, az jól sikerült. :D

Azt hiszem, reklámnak ennyi most elég is lesz. A lényeg, hogy egyre többen vagyunk, lelkesek is vagyunk, és reméljük, hogy sikerül eljutnunk hozzátok.