Ma lett volna 1 éves. Szomorúságom továbbra is határtalan.
szerda, április 08, 2015
vasárnap, április 05, 2015
Születésnapom margójára
Azért a koromra való tekintettel elfelejthetném azokat a hülyeségeimet, amikkel saját magamat akadályozom. Felfoghatnám már végre, hogy bár minden rossz volt egy ideig, már egy ideje mindenen sikerült javítani egy kicsikét. Éppen ideje normálisnak lenni.
Nyugodjak le a picsába, pozitív gondolkodás, wishful thinking, ilyenek.
Nyugodjak le a picsába, pozitív gondolkodás, wishful thinking, ilyenek.
kedd, március 24, 2015
Amikor belül is tavaszodik
Nem véletlen, hogy megint sok volt a csönd, elég nehéz időszakon vagyok túl. Ha egyáltalán túl vagyok.
Január végén elveszítettem Artúrt, és ezen nem igazán tudok túllépni, annak ellenére sem, hogy mindenki igyekszik meggyőzni arról, hogy ha én nem vagyok, akkor ennyi ideig sem él, és fele ennyire boldogan sem. Tudom, hogy igazuk van, de... ezt elmagyarázni nem lehet, a kisállat tulajdonosok pedig tudják, miről beszélek.
Cserébe(?) nyertem valami hasonlóan erőteljeset. Remélem, sokáig meg tudom őrizni.
Rengeteget dolgoztam január végétől március közepéig, most lazul egy kicsit a beosztás, és máris érzem a jó hatását. Otthon töltöttem három napot anyuéknál, vidéken, sokat ettem, jókat aludtam. Vasárnap este már mindenki megjegyezte a munkahelyen, hogy milyen kisimultnak és frissnek tűnök és még a bőröm is mintha szebb lenne.
Nem nagy varázslat: jó levegő + alvás + szeretet. (Na jó, meg némi bőrápoló gyengédség a Lush-tól.)
De még én is elámulok azon, hogy mennyire nyugodt vagyok és mennyit mosolygok. És nem is alszom át a napokat kimerülve, világot utálva. Pedig azt azért nem tudom mondani, hogy most már minden jól van. Sőt, távol vagyunk tőle. De talán már úton.
Szeretném kihasználni a következő heteket és behozni magam az élettel. Kihasználni az időt és az energiáimat, rendbe tenni magam online, offline, találkozni a szerettekkel, mozogni kicsit és írni, írni, írni! Írni ide, írni (úti)naplóba, írni vázlatfüzetbe, írni a Posztitre. Írni.
Idei célom, hogy ne tudjak azonosulni többé ezzel a macskával:
Január végén elveszítettem Artúrt, és ezen nem igazán tudok túllépni, annak ellenére sem, hogy mindenki igyekszik meggyőzni arról, hogy ha én nem vagyok, akkor ennyi ideig sem él, és fele ennyire boldogan sem. Tudom, hogy igazuk van, de... ezt elmagyarázni nem lehet, a kisállat tulajdonosok pedig tudják, miről beszélek.
Cserébe(?) nyertem valami hasonlóan erőteljeset. Remélem, sokáig meg tudom őrizni.
Rengeteget dolgoztam január végétől március közepéig, most lazul egy kicsit a beosztás, és máris érzem a jó hatását. Otthon töltöttem három napot anyuéknál, vidéken, sokat ettem, jókat aludtam. Vasárnap este már mindenki megjegyezte a munkahelyen, hogy milyen kisimultnak és frissnek tűnök és még a bőröm is mintha szebb lenne.
Nem nagy varázslat: jó levegő + alvás + szeretet. (Na jó, meg némi bőrápoló gyengédség a Lush-tól.)
De még én is elámulok azon, hogy mennyire nyugodt vagyok és mennyit mosolygok. És nem is alszom át a napokat kimerülve, világot utálva. Pedig azt azért nem tudom mondani, hogy most már minden jól van. Sőt, távol vagyunk tőle. De talán már úton.
I’m not where I need to be, but thank god I’m not where I used to be.
Szeretném kihasználni a következő heteket és behozni magam az élettel. Kihasználni az időt és az energiáimat, rendbe tenni magam online, offline, találkozni a szerettekkel, mozogni kicsit és írni, írni, írni! Írni ide, írni (úti)naplóba, írni vázlatfüzetbe, írni a Posztitre. Írni.
Idei célom, hogy ne tudjak azonosulni többé ezzel a macskával:
péntek, január 09, 2015
Bár tudnék írni; vagy valami
Nem szeretem az átmeneti fázisokat. Ideges leszek tőlük és inkább átalszom őket, ha tehetem.
Hova kell menni több kitartásért? És ihletért? És szorgalomért?
Miért csak három napig működik minden elhatározás?
Hova kell menni több kitartásért? És ihletért? És szorgalomért?
Miért csak három napig működik minden elhatározás?
vasárnap, január 04, 2015
So far, so good
Kicsit nehéz felfogni, hogy már el is telt három nap 2015-ből. Még nehezebb elhinni, hogy a közléskényszerem fél évig nem íratott velem egy bejegyzést sem; mondjuk mást se nagyon.
Idén már fetrengtem egész napon át ágyban sorozatokat nézve, dolgoztam egy napot, főztem, fáztam és még jógáztam is. Mondjuk nem tudom, hogy utóbbit nem kellett volna a vacsora levetezéseképp csinálni (éhes voltam, na.), vagy esetleg kisebb pánikrohamom volt utána. Mindegy, Artúrt eléggé lekötötte minden mozdulatom, kivételesen alvás helyett is feszülten figyelt.
Már fél éve itt lakok és Artúrból is kamasz macska lett, gyönyörű kandúr a fura Yoda-hasonmásból.
Már fél éve itt lakok és sok minden teljesült közben, amit szerettem volna elérni, és sok minden nem.
A jelenlegi munkám egyik legnagyobb előnye egyben az egyik legnagyobb hátránya is: rengeteget vagyok egyedül a gondolataimmal. Néha csak ötletelek, néha belelovalom magam olyan hülyeségekbe, amikre gondolnom se lett volna szabad egyáltalán, néha tervezgetek, amit inkább álmodozásnak mondanék, ha a realitások talaján szeretnénk maradni és néha csak próbálom utolérni, szinten tartani magam.
Ma például megpróbáltam megkeresni a gyökerét annak, hogy vajon miért pánikolok olyan dolgoktól, amiktől már évek óta nem, valamint eldöntöttem, hogy nem problémáim vannak, hanem feladataim. Legalább három a következő fél évben. Így azért egészen más a hangzása, nem?
De amúgy is, nem tudom, minek ijedezek. Ami nem lett jó, az majd jó lesz, ami meg jó lett, az hagy legyen már jó, ne szóljak már bele, élvezzem. Igazán elhihetném, hogy megérdemlem.
Pedig mindig azt hiszem, hogy mennyire kiegyensúlyozott vagyok, de úgy tűnik, ideig-óráig olyan dolgok is ki tudnak belőle zökkenteni, amik a világ legtermészetesebb dolgának tűnnek, csak azért, mert mégsem bírom feldolgozni olyan gyorsan.
Szóval ma is megpróbáltam visszatalálni a lelki békémhez, amin sokat segít, hogy Artúr dorombolva alszik mellettem. Annyit mondjuk beláttam, hogy kár eldobnom az optimizmusomat és a "mindennek oka van" hozzáállásomat. Például minek is nekem normális, 9to5 beosztású munka, mikor talán most van a legnagyobb szükségem arra, hogy random időpontokban legyek 3-4-5 napig elérhető, legalábbis egy jó darabig. És egyébként is bármi lehetséges. Még New Yorkban is lakhatok, barna téglás házban. De csak mert semmi sem lehetetlen.
Idén már fetrengtem egész napon át ágyban sorozatokat nézve, dolgoztam egy napot, főztem, fáztam és még jógáztam is. Mondjuk nem tudom, hogy utóbbit nem kellett volna a vacsora levetezéseképp csinálni (éhes voltam, na.), vagy esetleg kisebb pánikrohamom volt utána. Mindegy, Artúrt eléggé lekötötte minden mozdulatom, kivételesen alvás helyett is feszülten figyelt.
Már fél éve itt lakok és Artúrból is kamasz macska lett, gyönyörű kandúr a fura Yoda-hasonmásból.
Már fél éve itt lakok és sok minden teljesült közben, amit szerettem volna elérni, és sok minden nem.
A jelenlegi munkám egyik legnagyobb előnye egyben az egyik legnagyobb hátránya is: rengeteget vagyok egyedül a gondolataimmal. Néha csak ötletelek, néha belelovalom magam olyan hülyeségekbe, amikre gondolnom se lett volna szabad egyáltalán, néha tervezgetek, amit inkább álmodozásnak mondanék, ha a realitások talaján szeretnénk maradni és néha csak próbálom utolérni, szinten tartani magam.
Ma például megpróbáltam megkeresni a gyökerét annak, hogy vajon miért pánikolok olyan dolgoktól, amiktől már évek óta nem, valamint eldöntöttem, hogy nem problémáim vannak, hanem feladataim. Legalább három a következő fél évben. Így azért egészen más a hangzása, nem?
De amúgy is, nem tudom, minek ijedezek. Ami nem lett jó, az majd jó lesz, ami meg jó lett, az hagy legyen már jó, ne szóljak már bele, élvezzem. Igazán elhihetném, hogy megérdemlem.
Pedig mindig azt hiszem, hogy mennyire kiegyensúlyozott vagyok, de úgy tűnik, ideig-óráig olyan dolgok is ki tudnak belőle zökkenteni, amik a világ legtermészetesebb dolgának tűnnek, csak azért, mert mégsem bírom feldolgozni olyan gyorsan.
Szóval ma is megpróbáltam visszatalálni a lelki békémhez, amin sokat segít, hogy Artúr dorombolva alszik mellettem. Annyit mondjuk beláttam, hogy kár eldobnom az optimizmusomat és a "mindennek oka van" hozzáállásomat. Például minek is nekem normális, 9to5 beosztású munka, mikor talán most van a legnagyobb szükségem arra, hogy random időpontokban legyek 3-4-5 napig elérhető, legalábbis egy jó darabig. És egyébként is bármi lehetséges. Még New Yorkban is lakhatok, barna téglás házban. De csak mert semmi sem lehetetlen.
Kitartást mindenhez és nagyon boldog új évet mindenkinek!
kedd, július 15, 2014
Ahogy ígértem
...jó hírekkel jövök.
Költöztem, van legalább egy opcióm az önfenntartásra, tele vagyok ötletekkel és új kihívásokra vállalkozom. Éppen csak teljesen ki vagyok merülve. (De az most teljesen mindegy, hogy a szervezetem mennyire tiltakozik minden ellen. A teljes shut down magyarázata mondjuk érdekelne. Whatevs.) Artúrt is magamhoz vettem (nem tudom, hogy miatta, vagy inkább miattam, de tény, hogy mindig egyszerűbb minden, ha valami mást kell magam elé helyezni a törődési sorrendben), úgyhogy négyen foglaltunk el egy elég tágas lakást. Artúr épp az egyik kedvenc helyén, a kis szekrény alsó polcánnyikorog horkol, ficka alszik, hiszen holnap munka, Scottie pedig annak ellenére nincs itthon, hogy holnap munka. Nem, rám ez nem érvényes. Ők meg két végletet képviselnek, így igen érdekes látni, hogy én a skálán hogy mozgok éppen. Perpill nagyon szeretem, amikor megtarthatom a csendes privát szférám.
Azt mondjuk nem állítanám, hogy az életminőségem sok százalékkal javult volna, de talán most sikerült egy kis állóvízbe huppanni. Másra pedig egyelőre nincs is szükségem.
Költöztem, van legalább egy opcióm az önfenntartásra, tele vagyok ötletekkel és új kihívásokra vállalkozom. Éppen csak teljesen ki vagyok merülve. (De az most teljesen mindegy, hogy a szervezetem mennyire tiltakozik minden ellen. A teljes shut down magyarázata mondjuk érdekelne. Whatevs.) Artúrt is magamhoz vettem (nem tudom, hogy miatta, vagy inkább miattam, de tény, hogy mindig egyszerűbb minden, ha valami mást kell magam elé helyezni a törődési sorrendben), úgyhogy négyen foglaltunk el egy elég tágas lakást. Artúr épp az egyik kedvenc helyén, a kis szekrény alsó polcán
Azt mondjuk nem állítanám, hogy az életminőségem sok százalékkal javult volna, de talán most sikerült egy kis állóvízbe huppanni. Másra pedig egyelőre nincs is szükségem.
szombat, június 21, 2014
hétfő, március 31, 2014
22:46
Negyvenegy perce töltöttem be a 26-ot.
Bár az első 21 év csodálatos volt, korai lenne kijelenteni, hogy sikertörténetről van szó.
Két hónapja nem tudok, nem merek mit kezdeni magammal. Nem unatkozok és a haszontalan sorozatnézések mellett is aktív vagyok, de tényleg: online kurzusokat csinálok, spanyolozok, angolozok, segítek otthon, ismét lelkes híve lettem mindenféle hobbi barkács tevékenységnek, próbálok új skilleket elsajátítani, és már azokon a kezdeti lelki tiltakozásokon is túl vagyok, amik nem engedtek írni vagy a gitárt kicsomagolni.
De ha az álláskeresés a következő napirendi pont, mindig menekülni kezdek. Utálom nézni is a hirdetéseket, csak dühös leszek tőlük.
Persze azért akad egy-két kivétel, ami nemcsak önmagában hangzik jól, hanem el is tudom képzelni, hogy ott dolgozzak, azt csináljam és ne is csak 1-2 hónapig, hanem hosszútávon. És valószínűleg nem is lehetetlen, hogy ebből a típusból kapjak állást, mert legutóbb is bejutottam a legjobb 3 jelentkező közé, de aztán olyat vettek fel, akinek magabiztosabb az angoltudása és több tapasztalata van. Persze, azt én is éreztem, hogy az interjú angolos részeinél hol hibáztam, ideges is voltam, régen is gyakoroltam, de ez legalább fejleszthető. Tapasztalatot ugyan honnan vegyek? Ha van ilyesmihez hozzáférésetek, küldjetek nekem három dobozzal, köszönöm!
Nem adom én fel most se, csak egyre elkeserítőbb a dolog, egyre kevésbé érzem magam a motivációt, és ez a legnagyobb baj. De csinálom, mert csak úgy fog visszajönni a motivációm, ha értelmet is találok abban, amit csinálok.
Majd példát veszek a vasról, ha már annak 26 a rendszáma.
Egyébként is szerencsésnek tűnik ez a szám a wikipedia szerint:
Két hónapja nem tudok, nem merek mit kezdeni magammal. Nem unatkozok és a haszontalan sorozatnézések mellett is aktív vagyok, de tényleg: online kurzusokat csinálok, spanyolozok, angolozok, segítek otthon, ismét lelkes híve lettem mindenféle hobbi barkács tevékenységnek, próbálok új skilleket elsajátítani, és már azokon a kezdeti lelki tiltakozásokon is túl vagyok, amik nem engedtek írni vagy a gitárt kicsomagolni.
De ha az álláskeresés a következő napirendi pont, mindig menekülni kezdek. Utálom nézni is a hirdetéseket, csak dühös leszek tőlük.
Persze azért akad egy-két kivétel, ami nemcsak önmagában hangzik jól, hanem el is tudom képzelni, hogy ott dolgozzak, azt csináljam és ne is csak 1-2 hónapig, hanem hosszútávon. És valószínűleg nem is lehetetlen, hogy ebből a típusból kapjak állást, mert legutóbb is bejutottam a legjobb 3 jelentkező közé, de aztán olyat vettek fel, akinek magabiztosabb az angoltudása és több tapasztalata van. Persze, azt én is éreztem, hogy az interjú angolos részeinél hol hibáztam, ideges is voltam, régen is gyakoroltam, de ez legalább fejleszthető. Tapasztalatot ugyan honnan vegyek? Ha van ilyesmihez hozzáférésetek, küldjetek nekem három dobozzal, köszönöm!
Nem adom én fel most se, csak egyre elkeserítőbb a dolog, egyre kevésbé érzem magam a motivációt, és ez a legnagyobb baj. De csinálom, mert csak úgy fog visszajönni a motivációm, ha értelmet is találok abban, amit csinálok.
Majd példát veszek a vasról, ha már annak 26 a rendszáma.
Egyébként is szerencsésnek tűnik ez a szám a wikipedia szerint:
- 26 is the gematric number, being the sum of the Hebrew characters (Hebrew: יהוה) being the name of the god of Israel – YHWH ( Yahweh )
- The Greek Strongs number G26 is "Agape" which means "Love"
- According to Jewish chronology, God gave the Torah in the 26th generation since Creation
Promise.
kedd, február 25, 2014
I See You
A jó dolgokkal csak az az egy baj van, hogy egy kis öröm után rögtön azon kezdek el gondolkodni, hogy mi fog történni, ami miatt nem lesz tovább jó, és vajon milyen gyorsan. Nem biztos, hogy ez a jó hozzáállás.
Viszont van új The Horrors-dal!
¤
Viszont van új The Horrors-dal!
I can see your future in it
I can see it there
I see you
I can see it there
I see you
szerda, február 05, 2014
Nagytakarítás
A nem hordott ruhák, nem használt tárgyak, feleseges apróságok mellett a problémákat is kiselejtezem: ami nem is igazi nehézség, az mehet a kukába, a többit pedig megoldom. Ilyen egyszerű.
Ps: azt hiszem, ideje nekem is agresszívebben hozzáállnom az álláskereséshez
Ps: azt hiszem, ideje nekem is agresszívebben hozzáállnom az álláskereséshez
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



