Következzék hát egy rövidke beszámoló első Szigetes élményemről.
Reggel 8-kor indultam fel (ahogy szoktam: rögtön a pesti buszra szálltam fel, de Kecskeméten átváltottam vonatra), úgy volt, hogy a Nyugatiban találkozok Mesivel. A vicc kedvéért, amíg vártam rá, összefutottam egy kisebb menedékes társasággal: éppen fórumtalálkozó volt. Kaptam egy gyors és enyhe fejmosást, hogy már 3 hónapja a tájukra se néztem, de nem tehetek róla, ami nem megy, azt ne erőltessük.
Mesi csak pár percet késett, de rögtön vitt nézelődni. Vettünk neki ruhákat, még többet próbáltunk (igen, én is, hiába vettem rosszul az akadályokat - hülye hátfájás), de még cipőt is néztünk. Persze először vittünk kaját Phaedrának. Szegény nagyon ki van már fáradva; de végre Somával is lepacsiztunk idén.
Sacc/kb pont 3-kor álltunk be a kapukhoz. Számomra meglepően gyorsan bejutottunk.
The Subways
A hídon futottunk át, mikor meghallottam a kezdő dallamokat. Az első egy-két számról biztosan lemaradtunk, de az élmény hatalmas volt. Fényes nappal, kora délután olyan hangulatot teremtettek, hogy ihajj! Billy állandóan biztatta a közönséget, amit csak tudott, azt magyarul mondta. Charlotte-ban hihetetlen energia lakozik, és valami tünemény. Sőt, idézném az egyik mögöttünk álló srácot:
Az utolsó dal természetesen a Rock & Roll Queen volt (ahhoz képest, hogy honnan indultunk, eddigre már a másfeledik sorban tomboltunk), ami egy negyedórás záróperformansszá fejlődött: Billy lerakta a gitárt és kifutott a színpadról, hogy a közönség literally a tenyerén hordozza, a németektől elvette a zászlójukat és helyettük lengette, nagyon jó fej volt. Közben Josh és Charlotte lankadatlanul tolták nekünk a bizsergető, feszültséggel teli csodálatosságot. Az élvezethez nem is kell más, csak egy dob, meg egy basszusgitár... :)
Editors
Egy üdítővételnyi szünet után visszaálltunk a nagyszínpad elé. Az egyik kedvenc momentumom az volt, amikor a kivetítőn megjelent egy tábla a közönségből: "I WOULD BE 'GAY' FOR YOU".
Tomnak isteni hangja van, és látványosan fürdik a sikerben és a népszerűségben. Chris elég magának valónak tűnt, de még így is látszott rajta, hogy azt csinálja, amit szeret. Russellnek tök jó volt a pólója. :) Edbe meg kicsit beleszerettünk. Olyan aranyos volt: mintha végig számolt volna dobolás közben. :P
Klaxons
Miután meglátogattuk a Hungarikum falunál Mesi csoporttársait, vettünk hagymás-zsíros kenyeret és rohantunk vissza erre az újabb csodálatra. Ők is olyanok, akik már első hallásra elbűvöltek, de így élőben megint csak wááááá! :)
Fura srácok ezek: mind teljesen máshogy néz ki, de mindről süt a jó szándék. :D Jamie ezzel az inggel... James meg, mint egy kamasz, aki szeretné magát nagyon komolyan vetetni. Jaj, nagyon aranyos srácok ezek, baromi jó zenével. Tessék hallgatni!
Neo
Azt hittem itt jött a kis szünet, amikor úgy gondoltuk, hogy most táncolnánk egy nagyot a jóféle magyar muzsikára. A sátorba belépve elámultam, hogy milyen profi a hatása már pakolás közben is a színpadképnek. Na meg persze azon, hogy ez a Péter ez hogy tud már felöltözni. Oké, színpadra ilyen kaliberű emberek kellenek, de amúgy borzadály. Sőt, most Enikő is csatlakozott hozzá, pedig ő mindig olyan szép és csinos. :(
És akkor az első negatív technikai tapasztalatunk: mi (értsd: all of közönség) szóltunk a felkonferálásnál, hogy egy büdös szót nem lehet érteni a mikrofonból, de különösebben nem hatottunk meg senkit. A lábdob ráadásul konkrétan az agyunkat próbálta kinyomni a fülünkön keresztül. Nem akartuk feladni: a második szám után az első sor közepéből hátrább masíroztunk vagy tízzel. De az érzés ugyanaz. Nagyon nem jött át a szokásos hangulat, még vártunk pár dalt, aztán leléptünk.
Manic Street Preachers
Vicces, hogy "főműsoridőben" volt az a zene, amit inkább egy hintaágyban pihenve, ölelő karok között szeretne az ember hallgatni.
Úgyhogy átmentünk az mr2-színpadhoz, ahol megtudtuk ismét, hogy "a szépség csak egy hideg láng", illetve, hogy Boriék még mindig jók.
Ezután jött egy kis bolyongás: kisebb tömegverekedés, ásványvízszerzés, kürtőskalács-majszolás. Aztán...
Placebo
Itt már konkrétan bűntudatom volt, mert nagyon-nagyon-nagyon fájt a hátam, és szar volt, hogy az én kialvatlanságom miatt Mesinek is elrontom a kedvét.
Egyébként itt is azt tudom mondani, hogy hiába volt jó a zene, szerettem volna ülve hallgatni, mert táncolni rá amúgy sem volt nagyon kedve senkinek.
Ezután mi is volt... Ja igen, pihentünk vagy egy órát, játszottunk a fényképezőgéppel, és majd megszakadtunk a röhögéstől. Idióta kislányok voltunk tehát.
Elnéztünk egy "csuda klassz" sátorba, ahonnan csak udvariasságból nem menekültem sikítva. Meg voltunk a Blues Kocsmába, ahol én állva pihentem (egészen addig, amíg egy hatalmas állat erőből bokán nem rúgott...), Mesi pedig kiélte táncszeretetét.
Utána rájöttünk, hogy Jamie Winchester egészen jó, majd haluztam kicsit, ami rosszul esett, aztán felháborodtam a TheKOLIN-on (és/vagy a közönségén), de lehet csak azért mert addigra már nyűgös voltam. De nem. Mindegy.
Elfáradtam. Majd folytatom. Vagy nem. Ennyiiii.
Reggel 8-kor indultam fel (ahogy szoktam: rögtön a pesti buszra szálltam fel, de Kecskeméten átváltottam vonatra), úgy volt, hogy a Nyugatiban találkozok Mesivel. A vicc kedvéért, amíg vártam rá, összefutottam egy kisebb menedékes társasággal: éppen fórumtalálkozó volt. Kaptam egy gyors és enyhe fejmosást, hogy már 3 hónapja a tájukra se néztem, de nem tehetek róla, ami nem megy, azt ne erőltessük.
Mesi csak pár percet késett, de rögtön vitt nézelődni. Vettünk neki ruhákat, még többet próbáltunk (igen, én is, hiába vettem rosszul az akadályokat - hülye hátfájás), de még cipőt is néztünk. Persze először vittünk kaját Phaedrának. Szegény nagyon ki van már fáradva; de végre Somával is lepacsiztunk idén.
Sacc/kb pont 3-kor álltunk be a kapukhoz. Számomra meglepően gyorsan bejutottunk.
The Subways
A hídon futottunk át, mikor meghallottam a kezdő dallamokat. Az első egy-két számról biztosan lemaradtunk, de az élmény hatalmas volt. Fényes nappal, kora délután olyan hangulatot teremtettek, hogy ihajj! Billy állandóan biztatta a közönséget, amit csak tudott, azt magyarul mondta. Charlotte-ban hihetetlen energia lakozik, és valami tünemény. Sőt, idézném az egyik mögöttünk álló srácot:
"Olyan, mint egy kis sütemény. Igen, mint egy sütemény. Egy kis minyon!"Mindenki táncolt, ugrált, nevetett, énekelt, üvöltött - Billynek köszönhetően heves köhögőrohamot kaptam, de hosszútávon jól jött: azóta újra tudok énekelni. Bebizonyítottuk, hogy "we are fucking crazy", ráadásul 10-es skálán 10-es osztályzatot kaptunk, miután Charlotte 9-es ítéletére hatalmas fújjogásban tört ki a nép. :D
Az utolsó dal természetesen a Rock & Roll Queen volt (ahhoz képest, hogy honnan indultunk, eddigre már a másfeledik sorban tomboltunk), ami egy negyedórás záróperformansszá fejlődött: Billy lerakta a gitárt és kifutott a színpadról, hogy a közönség literally a tenyerén hordozza, a németektől elvette a zászlójukat és helyettük lengette, nagyon jó fej volt. Közben Josh és Charlotte lankadatlanul tolták nekünk a bizsergető, feszültséggel teli csodálatosságot. Az élvezethez nem is kell más, csak egy dob, meg egy basszusgitár... :)
Editors
Egy üdítővételnyi szünet után visszaálltunk a nagyszínpad elé. Az egyik kedvenc momentumom az volt, amikor a kivetítőn megjelent egy tábla a közönségből: "I WOULD BE 'GAY' FOR YOU".
Tomnak isteni hangja van, és látványosan fürdik a sikerben és a népszerűségben. Chris elég magának valónak tűnt, de még így is látszott rajta, hogy azt csinálja, amit szeret. Russellnek tök jó volt a pólója. :) Edbe meg kicsit beleszerettünk. Olyan aranyos volt: mintha végig számolt volna dobolás közben. :P
Klaxons
Miután meglátogattuk a Hungarikum falunál Mesi csoporttársait, vettünk hagymás-zsíros kenyeret és rohantunk vissza erre az újabb csodálatra. Ők is olyanok, akik már első hallásra elbűvöltek, de így élőben megint csak wááááá! :)
Fura srácok ezek: mind teljesen máshogy néz ki, de mindről süt a jó szándék. :D Jamie ezzel az inggel... James meg, mint egy kamasz, aki szeretné magát nagyon komolyan vetetni. Jaj, nagyon aranyos srácok ezek, baromi jó zenével. Tessék hallgatni!
Neo
Azt hittem itt jött a kis szünet, amikor úgy gondoltuk, hogy most táncolnánk egy nagyot a jóféle magyar muzsikára. A sátorba belépve elámultam, hogy milyen profi a hatása már pakolás közben is a színpadképnek. Na meg persze azon, hogy ez a Péter ez hogy tud már felöltözni. Oké, színpadra ilyen kaliberű emberek kellenek, de amúgy borzadály. Sőt, most Enikő is csatlakozott hozzá, pedig ő mindig olyan szép és csinos. :(
És akkor az első negatív technikai tapasztalatunk: mi (értsd: all of közönség) szóltunk a felkonferálásnál, hogy egy büdös szót nem lehet érteni a mikrofonból, de különösebben nem hatottunk meg senkit. A lábdob ráadásul konkrétan az agyunkat próbálta kinyomni a fülünkön keresztül. Nem akartuk feladni: a második szám után az első sor közepéből hátrább masíroztunk vagy tízzel. De az érzés ugyanaz. Nagyon nem jött át a szokásos hangulat, még vártunk pár dalt, aztán leléptünk.
Manic Street Preachers
Vicces, hogy "főműsoridőben" volt az a zene, amit inkább egy hintaágyban pihenve, ölelő karok között szeretne az ember hallgatni.
Úgyhogy átmentünk az mr2-színpadhoz, ahol megtudtuk ismét, hogy "a szépség csak egy hideg láng", illetve, hogy Boriék még mindig jók.
Ezután jött egy kis bolyongás: kisebb tömegverekedés, ásványvízszerzés, kürtőskalács-majszolás. Aztán...
Placebo
Itt már konkrétan bűntudatom volt, mert nagyon-nagyon-nagyon fájt a hátam, és szar volt, hogy az én kialvatlanságom miatt Mesinek is elrontom a kedvét.
Egyébként itt is azt tudom mondani, hogy hiába volt jó a zene, szerettem volna ülve hallgatni, mert táncolni rá amúgy sem volt nagyon kedve senkinek.
Ezután mi is volt... Ja igen, pihentünk vagy egy órát, játszottunk a fényképezőgéppel, és majd megszakadtunk a röhögéstől. Idióta kislányok voltunk tehát.
Elnéztünk egy "csuda klassz" sátorba, ahonnan csak udvariasságból nem menekültem sikítva. Meg voltunk a Blues Kocsmába, ahol én állva pihentem (egészen addig, amíg egy hatalmas állat erőből bokán nem rúgott...), Mesi pedig kiélte táncszeretetét.
Utána rájöttünk, hogy Jamie Winchester egészen jó, majd haluztam kicsit, ami rosszul esett, aztán felháborodtam a TheKOLIN-on (és/vagy a közönségén), de lehet csak azért mert addigra már nyűgös voltam. De nem. Mindegy.
Elfáradtam. Majd folytatom. Vagy nem. Ennyiiii.
