Potenciál

Amikor boldog új évet kívántunk egymásnak Mesivel, megkérdezte, hogy is sikerült az az állásinterjú az év végén? Ja, hogy nem is mondtam, bejutottam az utolsó körre, aztán jött a sablon elutasító levél, ahogy lenni szokott - feleltem. Azt mondta, sebaj, tartsak ki, majd csak lesz másik melóm, elvégre ő is lehúzott 3 évet egy étteremben és nézzem meg, most olyat csinál, amivel szeret is foglalkozni. A két helyzet között egyetlen hatalmas különbség van: ő évek óta tudja, mit akar és tudta, miért küzd, míg én jelentkezek mindenféle állásra, ahol el tudom magam képzelni több évig is, de nem, nincs egy olyan témakör, ami érdekelne annyira, hogy jobban utána járjak, foglalkozzak vele, esetleg elkezdjek egy újabb iskolát érte. Erre csak annyit mondott, hogy szerinte akkor megvan a feladatom 2016-ra. *insert smiling emoji*

Aztán két nappal később ültünk Anitával a pho-nk fölött és mondta, hogy hát ő jól van, persze, csak még mindig nem tudja, hogy mit csináljon az életével. Szívemből beszélt, ki is szakadt belőlem a drámai, de hát el kellene valamit kezdenünk tényleg, mégis csak öregszünk - nem teljesen unrelated, hogy már a csípőset se bírjuk/kívánjuk úgy, mint pár éve. Nem mintha így, alulról súrolva a 30-at öregnek számítanánk, de ha szétnézek, a legtöbb ember nálam fiatalabb korában tudja/tudta, hogy mivel akar foglalkozni és máris éveket (meg talán pénzt is) ölt bele a dolog elérésébe. Egyszerűen nem férek bele a világrendbe, mert vagy azt látják, hogy nincs releváns tapasztalatom egy adott dologhoz, vagy azt, hogy 27 évesen miért akarok entry level pozícióz végezni, biztos vagyok benne, hogy az nem degradáló nekem? (Igen, ezt tényleg megkérdezték tőlem egy interjún.)

Ezen a ponton Anita elkérte a telefonomat és feljegyzett egy TED videót, hogy ettől majd kicsit jobb lesz nekem. És egy kicsit tényleg, mert azt mondja, hogy nem feltétlenül velem van a baj.



Szóval nem baj, ha minden érdekel, nem baj, ha gyorsan tanulok új dolgokat, nem baj, ha szívesen adaptálódok, de nincs 100% pontos konkrét elképzelésem. Hogy ebből hogy fogok rájönni, mire van szükségem, azt nem tudom. Sales-ben mondjuk elég rossz vagyok, márpedig a multitasking képességeimet, a talpraesettségemet és egyéb ügyességeimet nekem kellene eladnom valahogy. Valakinek. Na de akkor most hogyan tovább? Tudom, hogy mi mindenre vagyok képes és tudom, hogy az interjúkon nem tudok elég magabiztos lenni a sok csalódás után azokon a helyeken, amik igazán számítanának nekem. Ördögi kör. De még mindig optimista vagyok és tartom, hogy szinte bármi lehetne belőlem. Bármi.