Az olvasás második hete - A birtoklási vágy

Azt hiszem, nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, a birtoklási vággyal - akár a legtöbb molynak -, komoly problémáim vannak. Szerencsére azért jól lehet kontrollálni a dolgot, és nem esik nehezemre általános könyvstopot hirdetni magamnak. Nem, nem vagyok hős, de valljuk be, folyamatos bevétel híján, illetve számtalan "hobbi" (igazából nincs is hobbim a szó legnemesebb értelmében, de most mindegy) és érdeklődési terület mellett nem nehéz nem csak könyvekre félretenni. Könnyebb be sem menni egy könyvesboltba, mint utána üres kézzel és heves szívdobogással távozni onnan. Persze sosem fogom elfelejteni azt az euforikus érzést sem, amikor 16 könyvvel mentem haza egy kiárusítás, egy leárazás és két antikvárium meglátogatása után...

Az ajándékba kapott, az öröklött és a vásárolt könyveim jelenleg 160-170 darab körül vannak. Szerintem egész jó így. Szeretek könyvet vásárolni, de volt már egy-két ballépésem, így most csak azokat veszem meg, amikre feltétel nélkül szüksége van a gyűjteményemnek. Próbálom közben arra ráállítani az agyam, hogy az engem annyira nem megkapó könyveimet legalább cseréljem el, de ez még egyelőre túl nagy lépésnek tűnik. (Majd ha elfogy a hely az utolsó polcomon is...)

községünk könyvtára

De nem csak emiatt járok könyvtárba. Igazából sosem értettem, miért kell ennyire külön kezelni a könyvvásárlást és a könyvtárba járást, mert valahogy úgy nőttem fel, hogy mindkettő teljességgel természetesnek tűnt. A könyvtárra mindig is úgy tekintettem, mint valami komoly dologra, ezért már egészen kisiskolás koromtól kezdve jártam a községi könyvtárba.
Azt hiszem, legelőször az ovis csoportommal (Csiribiri) voltunk ott egy látogatáson, egyúttal megnéztük a Hamupipőkét videón a nem kölcsönözhető könyvek termében. Amennyiben ez nem így történt, fogalmam sincs, hogy honnan van ez az emlékképem. Mindenesetre egész általános iskolás koromban rendszeres látogató voltam annak ellenére is, hogy az iskolának is volt egy picike könyvtára. A kötelező könyveket eszembe sem jutott megvenni: vagy megtaláltam itthon, vagy átsétáltam a könyvtárba. És hiába voltak itthon mindig is mindenféle lexikonjaink, sokkal nagyobb muri volt a szorgalmi feladatokat a nem kölcsönözhető könyvek zárt termében megcsinálni a lányokkal, mint egyedül, itthon.

a megyei könyvtár Kecskeméten

Középiskolás koromban tovább bővült a dolog. Még mindig jártam a községi könyvtárba, de inkább már csak nyaranta. A megyei könyvtár viszont aktív látogatót üdvözölhetett bennem. Néha csak egy CD-t kölcsönöztem ki a legfelső emeleten, néha csak beültünk újságot olvasni a földszintre. Nagyon szeretem azt a helyet. Átlátható, viszonylag gazdag gyűjteménye van minden témában. Kellemes és kényelmes az egész.

a TIK Szegeden

A szegedi egyetemre kerülve a TIK rabja lettem, bár nem rögtön. Először csak a kötelezőkért jártam be. Szépen lassan lett az előadások között a számítógépes részleg az otthonom, végül pedig több regényt vittem ki, mint szakirodalmat. A TIK és a Grand Café az a két dolog, ami hiányzik nekem Szegedből.
Pécsre kerülve a bölcsész kar könyvtára és a Tudásközpont vártak tárt karokkal, de bevallom, mindkettőt látva csak a számat húztam. Igaz, a kari könyvtártól később bocsánatot kértem az első ítélkezésre, de azért később sem lett a szívem csücske. A Tudásközpont meg... Áh, ez nem a panasz helye, de ha figyelemmel kíséritek a híreket, a nagyobb részéről már informálódhattatok.
Jelenleg (az elmúlt másfél hónapban) nem járok könyvtárba, a meglévő könyveimből válogatok, de már nagyon várom, hogy kiderüljön, melyik intézménynek leszek legközelebb a barátja...

a Tudásközpont Pécsen

A birtoklási vágyat megközelíthetjük kézzelfoghatósági szempontból is. Vannak ugyebár az e-könyvek. Praktikus, hiszen gyorsan beszerezhető, a szövegben könnyen lehet keresni, és könnyebb tárolni is. Viszont ismét bejön az a probléma, mint a CD és az mp3 esetében: mennyire lesznek hajlandóak az emberek fizetni egy digitális tartalomért?

Bár nagyon szeretem a (minőségi) papírt, a szépen kötött könyveket, a különböző kütyükre is nagyot dobban a szívem. Így az e-könyv olvasóknak is inkább barátja vagyok, mint ellensége. Nem tervezek megválni a könyveimtől, de a hosszabb távú terveimhez igazán passzol egy e-olvasó pár éven belüli beszerzése. Plusz szerintem sokkal jobb ebben a formában gyűjteni "könnyű", "utazáshoz való" könyveket gyűjteni. Illetve, ha kialakulna egy rendes kultúrája, szerintem a hagyományos újságolvasás helyett is jó lenne.Arról viszont már máskor is beszélgettük, hogy a tankönyveket igazán kiválthatná. Egy átlagos kisgyerek iskolatáskája kétszer akkora, mint ő maga. Miért ne lehetne a munkafüzetek mellett egy könnyű e-olvasó, ami tartalmazza a tananyagokat? (Sőt, középiskolától a digitális jegyzetfüzetet is bevezetném.)

egy Kindle és egy Sony

A birtoklási vágy akkor is fellángolhat az emberben, ha egy sorozat egy darabja már megvan neki, és szeretné, ha meglenne az egész. Régen nagyon szerettem volna a Mi micsoda?-sorozat összes darabját a polcomon látni, de valamiért nem díjazták ezt az ötletet a szüleim. A Harry Potter-kötetek természetesen nálam is megtalálhatóak, és ezzel kapcsolatban nekem is külön történetem van, de az most nem tartozik ide.
Több sorozattal tudomásom szerint nem rendelkezem, bár most tervezem megrendelni a Tűz és jég dala sorozatot, illetve szeretnék végre én is megismerkedni a Csodaidőkkel. Illetve mégis, gyűjtöm az Ezeregyéjszaka meséinek legújabb, teljes kiadását. Ezeken kívül csak szerzői sorozatokat gyűjtök: az Európa Könyvkiadó Virginia Woolf és Truman Capote-könyveit.

Egy könyvgyűjtőnek ugyebár az is fontos, hogy az ő szempontjainak megfelelő helyen őrizze szeme fényeit. A kedvenc regényeimet zárt szekrényben tartom, ábécérendben. A többi regényt is nagyjából egy kupacban tartom, szintén ábécérendben, a maradékot pedig témájuk szerint különítettem el.

Most egy remek befejezést kellene írnom, de attól tartok, ehhez nincs frappáns lezáró mondat. :D