Évösszegzés 2016 - a sorozatok

Ott folytatom, ahol októberben abbahagytam: igen, még mindig a sorozatnézés a kedvenc napi elfoglaltsgom. Sajnos az idei sorozatok közül csak 19-cel vagyok up-to-date (belekezdtem még 7-be és a listámon van még16...), így nem érzem azt, hogy megfelelően tudnám listázni a legjobbakat. Azt hiszem, a kedvenceimről fogok írni azért még néhány bejegyzést, évösszegzésnek pedig inkább listázom nektek az engem ért legnagyobb meglepetéseket.


1 – Mozart in the Jungle: Monica Bellucci

Én személy szerint nem értettem, hogy hová tűnt ez az eszményi nő a nemzetközi tekintet elől, az én szememet nem lehet kiszúrni 10 percnyi Spectre-beli jelenléttel. Monica Bellucci maga a tökéletesség (és az egyetlen ok, amiért sikerült szívből meggyűlölnöm Vincent Casselt, PEDIG), és ideje volt már, hogy újra kapjon egy színesizgalmasabb szerepet egy nagyobb produkcióban, pláne egy sorozatban. Úgyis még mindig a kis képernyő a jelenlegi célja minden valamire való színésznek, nem?

Alessandra (a.k.a. „la Fiamma”, vagyis a „láng”) szerepe persze lehet, kicsit karikaturisztikus, de mi állhatna jobban kedvenc olasz múzsánknak, mint a temperamentumos, szélsőséges, enyhén drámai, de abszolút femme fatale, velencei operaénekesnő szerepe?
Csak azt remélem, hogy a következő évadban is fogjuk őt látni, hiszen elég izgalmas ígéreteket tett most itt Alessandra Rodrigónak...

Fun fact: létezik egyébként La fiamma címmel opera is, ami egy norvég nőről szól, akit boszorkányság vádjával megégetnek a XVI. században. Cool.

 2 – Stranger Things: Matthew Modine

Megvártam a karácsonyt a Stranger Things élménnyel, de természetesen nem kerültem ki a róla szóló cikkeket én sem, így fel voltam készülve, hogy a 80-as évek majd jól arcon vág. De arra nem, hogy mindenki kedvenc nosztalgiavonatát nem is Winona Ryder vezeti, hanem Matthew Modine! Ők ketten nagyjából egy időben voltak igazán aktívak (ne feledjük, Kubrick-munkában is főszerepelt), de a kétezres években már csak Winonáról hallottam. (Oké, a Memphis Belle-t kb. 2001-ben nézették meg velünk töri órán.) A Virágot Algernonnak óta viszont tényleg nem találkoztam Modine nevével, bár látom, az imdb szerint utána sem állt le a filmezéssel, csak ezek szerint nem jó dolgokat néztem, ej.
Egyébként pont a Virágot Algernonnak miatt akkora élmény nekem ebben a szerepben látnom: szűkszavú főgonosz, a laborköpeny másik oldalán.

3 – Easy: Aya Cash

Szerintem bárkit földhöz csap, amikor meglátja először az Easy-ben Aya Cash-t, ha a You’re the Worst kapcsán ismerte meg őt igazán. A két sorozatbeli karaktere tökéletes ellentétei egymásnak, annyira, hogy az Easy-nél minden mondatát iróniaként értelmeztem elsőre. Ez persze nem túl szerencsés az Easy szempontjából, engem teljesen ki is zökkentett a dolog. De aztán lassan eszembe jutott hol láttam sokat először ezt az arcot (The Newsroomban az Occupy Wall Streetes részek) és máris jobban elfogadja az agyam, hogy ő is csak egy színész, és nem, igazából nem olyan, mint Gretchen.

4 – The Affair: Brendan Fraser 

Ha már nosztalgiavonat, látnotok kellett volna az arcomat, amikor felismertem a The Affair harmadik évadának fő konfliktusforrását! Nem tudom, egyáltalán emlékszik-e még valaki a közepesen tehetségtelen Brendan Fraserre, és az ezredforduló környékén minden filmben ott lévő arcára, de újra itt van! Közben növesztett némi pocakot, meg enyhén alkoholista ábrázatot, ami egyszerűen tökéletessé teszi a pszichopata, és emiatt rettenetesen félelmetes börtönőr szerepére. Még sosem örültem ennyire ennek az embernek.

5 – Search Party: Ron Livingston

 

Bár a Sex and the City több, mint 10 éve véget ért, még mindig előkerülnek olyan cikkek, hogy akkor Carrie-nek kit kellett volna igazából választania, a sármos seggfej Mr. Biget, vagy a melegszívű, egyszerűbb Aident? Úgy gondolom, hogy bölcsészlányos szemmel csak egy őszinte választás létezik: Jack Berger! Bergernek ugyan voltak problémái, de ki ne menne el egy jóképű modern íróval sétálni New York hosszú utcáin elveszett kártyalapokat gyűjtögetni? <3 p="">

Persze Livingston nem volt eltűnve, ne feledjük, hogy például a Boardwalk Empire-ben is hosszan szerepelt, de nekem ő már örökre Berger marad, ezért is tetszik, hogy most a Search Party-ban fedi fel nekünk egy új, kissé disturbing arcát. Ami még mindig elég jól néz ki amúgy. (Btw, nem tudtam, hogy Rosemarie DeWitt férje, de most még jobban kedvelem.)

PS: Természetesen, bölcsészlányos szemmel a Hemingway-t olvasó csapos, Steve is örök szerelmünk, de neki meg Carrie-hez nem volt romantikus köze, úgyhogy most mindegy.

6 - Gilmore Girls: A Year in the Life: Sutton Foster

Sutton Fostert csak a Youngerből ismerem, de tudtam, hogy egyébként a Boradway-en aktív. Kellemes meglepetésként ért, hogy zenés-táncos képességeiről meggyőződhettem én is az új Gilmore Girls minisorozatban. A nyári epizódban Sutton játssza a városimázs musical főszereplőjét, akit Lorelai persze azonnal megutál. Kicsi, de emlékezetes szerep, nézzetek Youngert.

7 - Fleabag: Olivia Colman

Maga a Fleabag és készítője, Phoebe Waller-Bridge voltak nekem az év egyik legnagyobb meglepetései, azonnal rajongani kezdtem, de külön öröm, hogy itt Olivia Colman is megmutathatta egy ördögibb oldalát. Persze semmi bajom nincs az eddigi szerepeivel, külön szeretem, hogy gyakran játszik nyomozó anyukákat (lásd: Broadchurch, The Night Manager), de szuper, hogy a tavalyi The Lobster után megint ellenszenves karaktert játszik. Sőt, itt a szexualitással foglalkozó különc művészként, aki keresztanyából avanzsált mostohaanyavá, jelenléte a lehető legirritálóbb, mégis, öröm nézni.


+1 meglepetés: HOGY MENNYIRE SZAR VOLT A VINYL!!!

Az HBO vagy nagyon bízott az alkotókban, vagy sügér módjára a plot legfelületesebb ismerete után greenlightolta a projektet. Én értem, hogy a Boardwalk Empire tök jó volt, meg nagy siker lett, de kinek támadgatott az az idióta ötletet, hogy a '70-es évek New Yorkjának zenei szcénáját egy drog-maffia szálon keresztül mutassuk be? Hamarabb fogok maratont futni, minthogy egy ilyen koncepció működjön.
Bevallom, a soundtrackre nagyon jókat dolgoztam, valamint azok a jelenetek, amik tényleg a zenéről szóltak, nekem nagyon bejöttek, de 20 percnyi jó 11 órányi anyagban elég kevés. Még a színészek is borzasztóak voltak. De legalább volt Juno Temple-nek egy újabb tökös szerepe.