Őszi molyságok

A sok változás ellenére a szeptember sem maradt el molyok nélkül. Két hivatalos meg sok nem hivatalos találkozón vehettem részt, és még mindig nagyon kedvelem őket. Kettejükkel ráadásul viszonylag közelebbről is megismerkedtem, aminek nagyon örülök.
Először Fickával találkoztam, rögtön költözés után, hiszen ő is Pécsen tanul. Vele azóta is viszonylag rendszeresen összefutunk, általában koncerteken (erről még később úgyis lesz szó, valószínűleg másik bejegyzésben). Vele gyorsan meg is szerveztük az első "kísérleti" pécsi molytalálkozót. Ám, az előtt egy héttel Pesten találkoztam a népekkel.
Az egész úgy indult, hogy Patríciával szerettem volna mindenképpen találkozni, amíg itthon van, mert pont akkor jött haza Angliából a nyáron, amikor mi kint voltunk. Először 4-ére terveztük a Pestre menetelt, de mivel sok mindenkivel szerettem volna találkozni, és egy csomóan lemondták az estét, így szépen kértem a kolleginát, hogy csússzunk egy hetet. (Így Mesivel is össze tudtunk szervezni egy "búcsúkoncertet".)

10-én nagyon rossz idő volt. Szakadó esőben vonatoztam fel (a Pécs-Pest IC-n eléggé olyan érzéseim támadtak, mint a Cambridge-London vasúti szakaszon :)) a Keletibe. Szerencsére a találkozó az Aréna Plázába volt megbeszélve, így csak egy jó öt percem volt elázni. Mikor megérkeztem 20 perc késéssel (megjegyzem, a vonat hibája volt), már szinte mindenki ott volt. Izolda már messziről integetett, és rossz hírekkel, ám pozitív életszemlélettel üdvözölt. A mellette ülő lány személyében (végre valahára) Patríciát ismerhettem meg. Persze ott volt még Batus & Szörpi is, akikkel már harmadjára találkoztam, illetve Nita, akivel szintén csak most először. A másik nagyon jó dolog, hogy kicsivel később befutott Juci is a családjával, így végre őt is megismerhettem, illetve láthattam gyönyörű gyermekeit, és testközelből megtapasztalhattam, hogy a kisfia milyen okos és érdeklődő. :) Sajnos bő egy óra után mindenkinek indulnia kellett, pedig Patríciával is alig tudtunk csak pár szót váltani. De abban egyet értettünk, hogy lesz még folytatás. Negyvenkettő már jóval azután telefonált, hogy mindenki szétszóródott, de én (plusz Mesi, aki időközben felszedett engem a plázában) bevártam, ha már vette a fáradtságot, hogy egész napos suli után szakadó esőben megkeressen. Vele eredetileg az volt a terv, hogy másnap délelőtt nyakunkba vesszük a várost, illetve egészen konkrétan egy bizonyos boltot, de ezt még időben lemondtam, és több okból is jól tettem, és utólag is így gondolom. Tőle viszont nem a plázában, hanem a Dürer-kertben vettem érzékeny búcsút. Sajnos csak igen kis szeletben fedi egymást az ízlésünk. :)

A változatosság kedvéért 18-án is hűvös volt, és csak a gyülekező időpontjában nem esett az eső. PuPilla érkezett elsőnek, én másodiknak, Zakkant harmadiknak, Ficka negyediknek, végül pedig befutott Painperduu is. Mivel, mint említettem, nem volt éppen piknikhez való idő, egy cukrászdát támadtunk be a belvárosban. Szerencsére nem emlékszem a nevére, így csak annyit tudok mondani, hogy többet nem szeretnék visszamenni. Na jó, esetleg még megkóstolnám a fagyijukat. De a sütijük... Brr. (A kedvenc helyi cukrászdám megtalálása azóta is folyamatban van.) A lányok egy rakás könyvet cseréltek egymás között, így volt nagy öröm, amikor mindenki kirakta az asztalra, amit hozott. (Később csatlakozott Zakkant "félmoly" barátnője, Gomboca is.)
Eleinte persze főleg könyves és molyos témákról beszélgettünk főleg, de később ledőltek a fogorvosi és egyéb perverz tabuk, csak úgy dőltünk a röhögéstől, amit a pletykák és a szóviccek okoztak! Lényeg a lényeg, nem csak kellemes, de egyenesen szórakoztató volt az a 3-4 óra, amit a csajokkal töltöttünk. Alig várom a folytatást!

A moly legyen veletek. ;)

Új város, új egyetem

Angliából hazaérkezve elvileg még két hetem lett volna a nyárból iskolakezdésig. Természetesen 80%-ban be voltam táblázva: takarítás, pakolás, vásárlás, ügyintézés, költözés. Azért a maradék 20%-ban tudtam találkozni nagymamámmal, meg Dorothy-val is sikerült eljutni moziba (Inception, ha!). Persze próbáltam kihasználni minden lehetőséget, így mikor ráuntam a zenéimre, elkezdtem újranézni a Született feleségeket, illetve pontosítok: a szobám összepakolása közben használtam háttérzajnak. (Naná, hogy benne ragadtam, most épp a harmadik évad közepén járok...)
Először augusztus 29-én hoztam le pár táskányi holmimat Pécsre. Hétfőn beiratkoztam az egyetemre és egy darabig megpróbáltattam szórakoztatni lakótársamat, Petrát, miközben ő a Kossuth téren felügyelte zongorát, kedden punnyadtam a szobámban, mivel éppen szakadt az eső, szerdán pedig találkoztam Fickával, majd hazabuszoztam. Volt róla szó, hogy a hétvégét Pesten töltöm, de aztán a körülmények változása miatt elvetettem, és egy héttel elcsúsztattam a dolgot.
Hatodikán kora hajnalban, valamikor fél 9-kor szálltunk be a kocsiba: apu, anyu és én. A változatosság kedvéért esett. Azt hiszem, Dunaföldvár környékén aludtam be, és Pécs határában ébredtem fel. És az eső csak szakadt és szakadt. Fura volt. Utoljára nyolcadikos koromban járt erre a család együtt. Persze, akkor húgom is velünk jött. (Hogy most miért nem? Don't ask.)
Jó pár kör megtétele után sikerül a kis szobámat úgy istenigazából telepakolni. És még csak ezután mentünk a Tescóba. Persze kaptam egy fazekat azon az alapon, hogy egy fazékra akármikor lehet szükségem, pláne most, hogy féláron van. :D Természetesen jól fel lettem szerelve étellel is. Aztán besétáltunk a városközpontba, majd vissza, mert sietni kellett a parkolóóra miatt. Igazából meglepődtem, hogy anyuék milyen keveset maradtak a városban. Mondjuk nem hibáztatom őket: aznap nem voltam én sem valami túl jó társaság, ráadásul 4-re már mehettem is előadásra.
Az előadáson viszont több kellemes meglepetés is ért: nem elég, hogy az egész filmklub-jellegű lesz, ráadásul egyik volt gimis osztálytársam, Erika is részt vesz rajta! Természetesen örültünk nagyon egymásnak, hiszen ezer éve nem beszéltünk rendesen. (Pedig lett volna miről. :D)
Kedden a tanévnyitó miatt 2-től dékáni szünet volt. Hát nekem meg nem pont 2-től lett volna órám? Így sikerült otthon ücsörögni, mert hiába akartunk mi elmenni a tanévnyitóra, olyan esőben a francnak se volt kedve. (Azért este kimerészkedtem egy magányos sétára.) Szerdán Erika segítségével szereztem diákigazolvány-igénylő lapot, útközben pedig Csobi kiáltotta a nevemet, ami miatt én egészen megrémültem, pláne, hogy közben Dorothy-val telefonáltam épp. Egy negyed óra alatt kiderült, hogy később én ugyanazzal a lánnyal fogok találkozni, akivel Csobi délelőtt futott össze. Igazából, én már tényleg nem tudok meglepődni azon, hogy mindenki ismer mindenkit. :D
A lány amúgy Mo volt, akivel PEN-en haverkodtam össze, pedig ott sem vágtam elsőre kristálytisztán, hogy ő a Zsófli barátnője (tekintve, hogy Zsófli nem volt ott. az én agyam tiszta volt...), viszont az gyorsan kiderült, hogy az ő egyik legjobb barátnője az én csoporttársam volt Szegeden. Mert a világ kicsi. Értitek. Na szóval, a kollegina elvitt ebédelni az Aranygaluska étkezdébe, ami tetszett, úgyhogy duplán örültem. Zsóflival csak csütörtökön sikerült összefutni, de legalább sikerült, annak ellenére, hogy aznap nem voltam a topon. Viszont pénteken felvonatoztam Pestre, de szombat reggel 9-re már itthon is voltam. ("Itthon". Huhh.)

Ja, de ne a napirendemről meséljek, ugye? :)
Nézzétek, én a várost egészen pici korom óta a kedvenceim közé sorolom (Bp és Eger volt a másik kettő, amit mindig is imádtam), így ebből a szempontból nincsenek olyan problémáim, mint Szegeden voltak. Az egyetem eddig tetszik, eddig beigazolta a várakozásaimat, még ha itt-ott picit lezsernek, itt-ott pedig túl nehéznek is tűnik. Alig várom már a tavaszi gyakorlatot! Remélem, klassz helyre kerülök, és megnő kicsit a "szakmai" önbizalmam is.
Addig viszont egy olyan hatalmas problémát kell leküzdenem, mint a szakdolgozati témaválasztás. Igen, már most. A rendszer amúgy jó, érthető, hogy már most el kell kezdeni kutatni, így nekünk is könnyebb haladni. Viszont még érzem a Ba-sat a sarkamban, márpedig így nehéz gondolkodni. Tanárt már választottam, remélem, hogy végig ő marad, mert a konzultációk alkalmával eléggé segítőkésznek bizonyult. Ráadásul, elolvasva az előző szakdolgozatomat, megdicsérte a stílusomat, az elemzőképességemet, és még mondott egy csomó jó dolgot arról, ahogy írok, de ha mindet leírnám, még én is elszégyellném magam a nagy öntömjénezésben. :)
Az albérletem a BTK-tól nem egészen 5 percre van. Komolyan, a szobám ajtajától az esztétikaterem ajtajáig nem tudok végighallgatni egyetlen dalt sem! Bérletet elvből nem veszek, amíg nem muszáj, de a belvárosig tartó 15-20 perces séta legalább edzésben tart. A lakás sajnos nem a hegyre néz, de annyi baj legyen, legalább nem fogok éjszakákat tölteni az ablakban. Az esti séták alkalmával is tudok majd gyönyörködni, legalábbis, eddig ez a tapasztalatom. (Azért klassz lehet itt a szomszéd tízemeletesben legfölül, a hegyre néző lakásban lakni.)
A szobám szép és új, és nagyon "tiszta" érzetem van tőle, ami jó. Szegeddel ellentétben ez a szoba csak és kizárólag az enyém, sőt, szintén Szegeddel ellentétben, itt van elég szekrény a cuccaimnak. :D Persze, én azt a szegedi kis lakást is imádtam. A nagy konyha természetesen hiányzik is.
Hogy hiányzik-e még más Szegedről? Természetesen. Hiányzik a TIK, mert közel volt és gyors volt és minden egy helyen volt benne. De ami a legjobban hiányzik, az az, hogy itt nem fogjuk tudni Dorothy-val és Phaedrával felhívni egymást hajnalok hajnalán, hogy mit szólnánk egy esti sétához, egy korai reggelihez a Bociban, meg egy kis ücsörgéshez a Tisza-parton. Hiányoznak a lányok, mert az elmúlt három évemnek egyik legnagyobb részét ők tették ki, miattuk volt olyan jó, amilyen. Persze, most gondolhatjátok, hogy majd itt is találok ilyen társaságot is. De nem csak ez a lényeg. Hanem az, hogy velük most már nem tudok akármikor találkozni. De ez nem jeleni semminek sem a végét. Hisz tudjuk jól... ;)


Ui.: Aki most azzal jönne, hogy de hol vannak a koncertes meg molytalálkozós beszámolók, annak üzenem, hogy türelem csillagbogár.

Jut eszembe, a héten vettem egy Filmvilágot és bele sem lapoztam még. :/

Az idő trükkös kis...

Na nem mintha annyira nagyon bántana, de mégis...

HOVA LETT A NYÁR?

Azért bízom benne, hogy a nagy tél előtt még egy kicsit át tudnak melegedni a zsigereim.