Az olvasás negyedik hete - A molylét

2009 februárjában az egyik tanárom honlapján kalandozva megláttam a moly widget-et. Átnavigáltam a molyra és hirtelen annyira lelkes lettem, hogy nem csak regisztráltam, de néhány közeli ismerősömnek is azonnal küldtem a meghívót. Gyorsan bejelöltem a legutóbb olvasott könyveket, meg néhány kedvencet. Pár napig-hétig még vissza-vissza néztem, egyszer írtam a témákba is, de azzal kívülállónak is kezdtem magam érezni, mert valahogy látványosan összetartozónak tűnt a társaság. Így egy kicsit el is felejtődött a dolog. A nyárra azonban úgy esett, hogy muszáj volt valami menekülési útvonalat találnom. Tudjátok, úgy az életemből kifelé. És persze, mi mást is választhattam volna, mint az olvasást? Itt jött újra képbe a moly.

Addigra már bővültek a funkciók, a társaság is lazább összetételűnek tűnt, így miután napokig csak elszöszölgettem az olvasmányaim felidézésével és értékelgetésével, szépen lassan én is teljes jogú taggá váltam. Őszre máris rengeteg barátot szereztem, így nem volt kérdéses, hogy a második molytalálkozón ott-e a helyem.
Azon a nyáron iratkoztam vissza a megyei könyvtárba is, és erősen megugrott az olvasásaim száma. Év végén meg szinte szégyelltem magam, hogy alig jutottam harminc könyvnél tovább. :) (Itt szeretném megjegyezni, hogy részemről tök mindegy, ki hány könyvet olvas el egy évben, amíg van mit megszámolni.)

2010-re már az volt a célom, hogy heti egy könyvet elolvassak, és ezt sikerrel teljesítettem is. Közben egyre több tagot megismertem, és nem csak az olvasmányaik, karcaik és blogbejegyzéseik által, hiszen sokukkal személyesen is találkozhattam a különféle molyos randevúk alkalmával. És persze nem csak Pesten lehet ilyen alkalmakat találni. Össze-vissza utazgatnak a molyok egymáshoz, így például Szegeden és Debrecenben is voltak nagyobb találkozók, sőt, még vidéki házibulit is tartott az egyik kollegina. A Debreceni molyok egyébként hivatalos klubba is tömörültek, és ha jól tudom, a székesfehérváriak is rendszeresen összejárnak. A Jane Austen könyvklubot már meg sem említem...

A moly immár két és fél éves, lassan ovis korú. Funkciói egyre csak bővülnek és bővülnek (külön emlékezetes volt számomra, mikor először lehetett kilistázni a kedvenc idézeteket), a megjelenése is folyamatosan szépül. És hogy a folyamatos változást és csinosodást ne csak a virtuális világban lehessen megtapasztalni, a kreatív és tehetséges tagok által készített könyvjelzők gyűjteménye is csak bővül és bővül.
Persze tagokból is egyre több van szerencsére, könyvekben sem lehet senkinek hiánya! Főleg mióta a tagok egymás között is könnyedén adnak-vesznek/cserélnek, illetve beindult a molybolt is. Az sem lehet többé kérdés, hogy mit olvassunk legközelebb, hiszen ott vannak a különféle listák és polcok, illetve az események, amikről már korábban írtam, és amiket már azóta kihívásoknak hívunk. Persze egymás véleményét is kikérhetjük. Szinte bármit lehet, ahogy egy igazi játszótéren is. :)

Az olvasás élménye ezáltal egy újabb szintre emelkedett. A virtuális olvasókör az egyik lehető legjobb dolog, ami történt velem, és ez talán igaz a magyar internetre is. Úgy tűnik, hogy az olvasás egyre népszerűbbé válik, ami több, mint klassz!
Ja, és hogy hogy jön ide a The Big Bang Theory szereplőgárdája? Hát így:

SMART IS THE NEW SEXY!

Az olvasás harmadik hete - A másik szenvedély

Valljuk be, nyitott könyv vagyok előttetek! Legalábbis nem hiszem, hogy sokan fogtok felszisszenni a meglepetéstől, ha elárulom, szeretem a filmeket. Viszont azt is el kell árulnom, hogy nem csak szívesen nézem az adaptációkat, de lelkesen is próbálom őket felkutatni. Ha olvastam az adott könyvet, ha nem.
Szeretem látni, hogy elevenedik meg amit elképzeltem, mennyire passzol az én fantáziaképemmel, mennyire hű, van-e benne valami plusz? Nem tudom, mennyire vagyok szigorú a hűséggel kapcsolatos megítélésben, de azt tudom, hogy az indokolt változtatásokkal és kihagyásokkal nincsen semmi bajom. Csak akkor akadok ki egy-egy megoldással kapcsolatban, ha feleslegesnek találom, ha egyértelműen meg lehetett volna oldani jobban, vagy ha irtó nagy baromság.
A filmekkel is van egy olyan problémám, mint a könyvekkel és a zenével: nem tudok kedvencet választani.

Csak azokat a szerintem említésre méltó adaptációkat fogom most felsorolni, amelyeknél olvastam az alapjául szolgáló regényt is. Mindezt pedig ábécésorrendben fogom tenni.

Az órák (The Hours, 2002)

Egy film, ami azonnal elvarázsolt különös, álmatag és melankolikus világával, olyannyira, hogy szükségét éreztem a könyv beszerzésének is, amiben viszont csalódnom kellett: öncélúnak és harsánynak találtam, Pulitzer-díj ide vagy oda. A filmben viszont nem csak nagyszerű színészek szerepelnek, de Philip Glass zenéje azóta is a fülemben cseng.

Bridget Jones naplója (Bridget Jones's Diary, 2001)

Mivel szerintem, szinte mindenki megemlítette már a BBC-s Büszkeség és balítéletet, én modernebb verzióját említeném meg. Mindenki Bridget-jére gondolok, akinek amerikai megformálójára sokan haragudtak, de szerintem alaptalanul. Igazi csajos film saját magunkon röhögéssel és Mr. Darcy utáni vágyakozással. Valamiért karácsonyi filmmé vált számomra, de a legrosszabb az, hogy akárhányszor látom, mindig heves vágyat érzek, hogy azonnal Londonba repüljek...

Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha, 2005)

Azon kevés könyvek és filmek egyike, amelyet anyukámmal együtt olvastam és láttam is. Elsősorban ezért emlékezetes számomra, de ez és a hollywoodi romantika ellenére is varázslatosan szépnek tartom. Az sem utolsó szempont, hogy nagyon kedvelem Michelle Yeoh-t és Ken Watanabét is.

Értelem és érzelem (Sense and Sensibility, 1995)

Azért én is megemlítek egy Jane Austen-adaptációt. Ez a film akkor is jó lenne, ha hiányozna belőle Emma Thompson józansága, Hugh Grant félszegsége, Kate Winslet szenvedélyessége és Alan Rickman megközelíthetetlensége, és csak azt kellene néznünk, ahogy Imelda Staunton és Hugh Laurie "csipkelődnek".

Hamlet (2000)

A számtalan adaptációból a legmodernebb feldolgozást választottam. De nem a modernsége miatt, hiszen arra egy másik Shakespeare-darabot fogok például választani, hanem azért, mert Ethan Hawke egyszerűen jobb Hamlet, mint Mel Gibson, vagy mint Kenneth Branagh. És nem csak azért, mert fiatalabb(nak látszik).

Harry Potter-filmek (2001-2011)

Mindenki ismeri, mindenki el tudja dönteni, hogy szereti vagy utálja őket. Én csak azt szeretném mondani, hogy mindig iszonyatosan szíven üt, amikor ennyi pénzt és ennyi jó ötletet így elpazarolnak. A bájos főszereplők mellé felsorakozott a brit színészet színe-java, a látvány csillagos ötös, a díszletek és jelmezek meseszépek, és mégis. Nincs kohézió a jelenetek között. Miért nem volt pénz egy rendesen dolgozó forgatókönyvíróra???

Koccanás (2009)
Tévéfilm Spiró darabjából. Kérem szépen, a kőkemény valóság.

Mary Poppins (1964)

Gyerekkorom egyik kedvence. A könyvet csak nemrég olvastam, és be kell valljam, így felnőtt fejjel nem is igazán tetszett. Talán nem is értettem igazán. Na de a film, a film! Supercalifragilisticexpialidocious!

Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)
"Kult" státuszra szert tett film, a zseniális Kubricktól. Hogy is mondjam. Alap.

Parfüm - Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer, 2006)

A filmen érezhető egy "hálivúdi romantizálás", legalábbis látványosan próbál más hangsúlyt rakni a főhős indítékaira. Nekem bejön a nyers, naturalisztikus papír és az édeskésebb celluloid is egyaránt, főleg, hogy így kevésbé tudtam haragudni a filmbéli Grenouille-ra. Ezzel megkezdődött Ben Whishaw iránti szerelmem is...

Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet, 1996)

Luhrmann vörös függönyös trilógiájának középső darabja. A szereplőket nem az eredeti környezetbe, hanem egy szimbólumokra épülő világba helyezve látjuk, miközben az eredeti, Shakespeare-i sorokat halljuk a szájukból. Ez csak engem bűvöl el?

Színes fátyol (The Painted Veil, 2006)

Előbb láttam a filmet, mint olvastam a könyvet, és talán pont ezért a film tetszik jobban. Az nagyon érzékeny és nagyon szomorú és nagyon szerelmes, ráadásul minden alkalommal sírok rajta. Ezek után hogy ne tartanám kegyetlennek a könyvet?

Titus (1999)

Ismét Shakespeare, csak most Julie Taymor fantasztikus agyával kombinálva. Szimbólumok, látvány, erőszak everywhere. Vonatkozó rajongó ömlengésem megtalálható egy régebbi bejegyzésben.

Trainspotting (1996)

A filmben minden van, ami kell egy jó filmhez. A drogtémát számomra hitelesen mutatja meg: egyszerű fiúk ezek, akik akár a szomszédaim is lehetnének. Az egész történet hatásos és tanulságos. Egy nagyobb dologra emlékszem, ami csak a könyvben van benne, de szerintem ez így jó. Nem csak azért, mert a film talán már nem bírta volna el, hanem azért is, mert így azokat is biztosan a falhoz csapja, akik a film megnézése után veszik kézbe a regényt.

Vágy és vezeklés (Atonement, 2007)

Gyönyörű és fájdalmas történet a második világháborús Angliából. Nagyon pontos, nagyon hű adaptáció, a nagyon csodálatos James McAvoy-jal. Csak a végét változtatták meg a könyvnek, de nem tartalmában, hanem tálalásában. De ez volt az elegáns megoldás, hiszen mindegyik művészeti ágban más működik.

Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988)

Ritka jó évjáratban készült film. ;) A főszereplők meggyőzően aljasak és kéjesek egyaránt, hihetetlen, milyen nagyszerű tehetségek vannak szerte a világon. A könyv meg... Csak a sziporkázó levélváltásokra emlékszem igazéból a márkiné és Valmont között. De arra nagyon.

Future starts so slow

Most komolyan vissza akarsz küldeni Pécsre?
Már megint minek?
De tényleg, ez most miért jó neked?
És miért nem akarod egyáltalán, hogy Pestre költözzek?
Miért?

Az olvasás második hete - A birtoklási vágy

Azt hiszem, nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, a birtoklási vággyal - akár a legtöbb molynak -, komoly problémáim vannak. Szerencsére azért jól lehet kontrollálni a dolgot, és nem esik nehezemre általános könyvstopot hirdetni magamnak. Nem, nem vagyok hős, de valljuk be, folyamatos bevétel híján, illetve számtalan "hobbi" (igazából nincs is hobbim a szó legnemesebb értelmében, de most mindegy) és érdeklődési terület mellett nem nehéz nem csak könyvekre félretenni. Könnyebb be sem menni egy könyvesboltba, mint utána üres kézzel és heves szívdobogással távozni onnan. Persze sosem fogom elfelejteni azt az euforikus érzést sem, amikor 16 könyvvel mentem haza egy kiárusítás, egy leárazás és két antikvárium meglátogatása után...

Az ajándékba kapott, az öröklött és a vásárolt könyveim jelenleg 160-170 darab körül vannak. Szerintem egész jó így. Szeretek könyvet vásárolni, de volt már egy-két ballépésem, így most csak azokat veszem meg, amikre feltétel nélkül szüksége van a gyűjteményemnek. Próbálom közben arra ráállítani az agyam, hogy az engem annyira nem megkapó könyveimet legalább cseréljem el, de ez még egyelőre túl nagy lépésnek tűnik. (Majd ha elfogy a hely az utolsó polcomon is...)

községünk könyvtára

De nem csak emiatt járok könyvtárba. Igazából sosem értettem, miért kell ennyire külön kezelni a könyvvásárlást és a könyvtárba járást, mert valahogy úgy nőttem fel, hogy mindkettő teljességgel természetesnek tűnt. A könyvtárra mindig is úgy tekintettem, mint valami komoly dologra, ezért már egészen kisiskolás koromtól kezdve jártam a községi könyvtárba.
Azt hiszem, legelőször az ovis csoportommal (Csiribiri) voltunk ott egy látogatáson, egyúttal megnéztük a Hamupipőkét videón a nem kölcsönözhető könyvek termében. Amennyiben ez nem így történt, fogalmam sincs, hogy honnan van ez az emlékképem. Mindenesetre egész általános iskolás koromban rendszeres látogató voltam annak ellenére is, hogy az iskolának is volt egy picike könyvtára. A kötelező könyveket eszembe sem jutott megvenni: vagy megtaláltam itthon, vagy átsétáltam a könyvtárba. És hiába voltak itthon mindig is mindenféle lexikonjaink, sokkal nagyobb muri volt a szorgalmi feladatokat a nem kölcsönözhető könyvek zárt termében megcsinálni a lányokkal, mint egyedül, itthon.

a megyei könyvtár Kecskeméten

Középiskolás koromban tovább bővült a dolog. Még mindig jártam a községi könyvtárba, de inkább már csak nyaranta. A megyei könyvtár viszont aktív látogatót üdvözölhetett bennem. Néha csak egy CD-t kölcsönöztem ki a legfelső emeleten, néha csak beültünk újságot olvasni a földszintre. Nagyon szeretem azt a helyet. Átlátható, viszonylag gazdag gyűjteménye van minden témában. Kellemes és kényelmes az egész.

a TIK Szegeden

A szegedi egyetemre kerülve a TIK rabja lettem, bár nem rögtön. Először csak a kötelezőkért jártam be. Szépen lassan lett az előadások között a számítógépes részleg az otthonom, végül pedig több regényt vittem ki, mint szakirodalmat. A TIK és a Grand Café az a két dolog, ami hiányzik nekem Szegedből.
Pécsre kerülve a bölcsész kar könyvtára és a Tudásközpont vártak tárt karokkal, de bevallom, mindkettőt látva csak a számat húztam. Igaz, a kari könyvtártól később bocsánatot kértem az első ítélkezésre, de azért később sem lett a szívem csücske. A Tudásközpont meg... Áh, ez nem a panasz helye, de ha figyelemmel kíséritek a híreket, a nagyobb részéről már informálódhattatok.
Jelenleg (az elmúlt másfél hónapban) nem járok könyvtárba, a meglévő könyveimből válogatok, de már nagyon várom, hogy kiderüljön, melyik intézménynek leszek legközelebb a barátja...

a Tudásközpont Pécsen

A birtoklási vágyat megközelíthetjük kézzelfoghatósági szempontból is. Vannak ugyebár az e-könyvek. Praktikus, hiszen gyorsan beszerezhető, a szövegben könnyen lehet keresni, és könnyebb tárolni is. Viszont ismét bejön az a probléma, mint a CD és az mp3 esetében: mennyire lesznek hajlandóak az emberek fizetni egy digitális tartalomért?

Bár nagyon szeretem a (minőségi) papírt, a szépen kötött könyveket, a különböző kütyükre is nagyot dobban a szívem. Így az e-könyv olvasóknak is inkább barátja vagyok, mint ellensége. Nem tervezek megválni a könyveimtől, de a hosszabb távú terveimhez igazán passzol egy e-olvasó pár éven belüli beszerzése. Plusz szerintem sokkal jobb ebben a formában gyűjteni "könnyű", "utazáshoz való" könyveket gyűjteni. Illetve, ha kialakulna egy rendes kultúrája, szerintem a hagyományos újságolvasás helyett is jó lenne.Arról viszont már máskor is beszélgettük, hogy a tankönyveket igazán kiválthatná. Egy átlagos kisgyerek iskolatáskája kétszer akkora, mint ő maga. Miért ne lehetne a munkafüzetek mellett egy könnyű e-olvasó, ami tartalmazza a tananyagokat? (Sőt, középiskolától a digitális jegyzetfüzetet is bevezetném.)

egy Kindle és egy Sony

A birtoklási vágy akkor is fellángolhat az emberben, ha egy sorozat egy darabja már megvan neki, és szeretné, ha meglenne az egész. Régen nagyon szerettem volna a Mi micsoda?-sorozat összes darabját a polcomon látni, de valamiért nem díjazták ezt az ötletet a szüleim. A Harry Potter-kötetek természetesen nálam is megtalálhatóak, és ezzel kapcsolatban nekem is külön történetem van, de az most nem tartozik ide.
Több sorozattal tudomásom szerint nem rendelkezem, bár most tervezem megrendelni a Tűz és jég dala sorozatot, illetve szeretnék végre én is megismerkedni a Csodaidőkkel. Illetve mégis, gyűjtöm az Ezeregyéjszaka meséinek legújabb, teljes kiadását. Ezeken kívül csak szerzői sorozatokat gyűjtök: az Európa Könyvkiadó Virginia Woolf és Truman Capote-könyveit.

Egy könyvgyűjtőnek ugyebár az is fontos, hogy az ő szempontjainak megfelelő helyen őrizze szeme fényeit. A kedvenc regényeimet zárt szekrényben tartom, ábécérendben. A többi regényt is nagyjából egy kupacban tartom, szintén ábécérendben, a maradékot pedig témájuk szerint különítettem el.

Most egy remek befejezést kellene írnom, de attól tartok, ehhez nincs frappáns lezáró mondat. :D

Az olvasás első hete - A kezdetek

Talán már hihetetlennek tűnik, de gyerekkoromban nagyon érdeklődő és okos voltam. Sohasem unatkoztam, mindig kitaláltam valami remek szórakozást, hiába voltam viszonylag sokszor egyedül. Hét hónapos koromtól kezdve mondtam a magam összefüggéstelenségeit anyukámnak, akinek a három féltve őrzött könyvéből kettőt azonnal tönkre tettem, amint megtanultam járni. A könyvek értékét elsősorban az adta, hogy a születésem előtt jóval hamarabb eltávozott nagypapámtól kapta őket anyu. Na de a Lúdanyó meséi és a Gőgös Gúnár Gedeon (ami még kék volt!) nem a terrorizmusom, hanem a kíváncsiságom áldozatává váltak: addig "olvastam" őket, míg lapjaira nem estek, és talán el is kavarodott belőlük pár oldal, mire anyukám úgy döntött, kidobja őket. Szerintem nem kellett volna.
Szüleim középiskolás korukban gyűjtötték a könyveket, illetve a magyar könyvklub tagjai voltak, mikor még kicsi voltam, így egy néhányszáz kötetet tartalmazó kis könyvtárunk van a nappaliban. A rengeteg regény mellett van egy polcnyi szakácskönyv, egy polcnyi útikönyv, atlaszok és lexikonok, de legelőször nekem a hatalmas albumok fogták meg a szememet, amikre nagyon kellett vigyáznom: csak kihajtott újságpapírra fektethettem le őket, és csak egyesével, nagyon lassan lapozhattam őket.

Érdekesség: ezt a könyvet soha nem láttam gyerekként, csak pár éve találtuk meg apai nagyszüleim házában - ez egy János vitéz-kötet, és a külső borítóra ceruzával nagymamám neve van írva kisiskolás betűkkel

Igazán frusztrálónak találtam, hogy csak a képeket tudtam értelmezni (ha tudtam, ugye), így amíg 2 és fél évesen arra vártam, hogy húgom is a saját lábára álljon, azzal nyüstöltem a családot, hogy szeretnék megtanulni olvasni. Itthon volt egy hatalmas készlet betűs kockám, a nagymamámnál pedig kis kártyák vártak, amiket ő készített nekem, hogy nála is tudjak gyakorolni. Azonban jó pár évig még nem sikerült túljutni a "mama betű" és "apa betű" jellegű meghatározásokon.
Nagyjából öt éves lehettem, amikor egy szegedi út képében jött az áttörés. Apukámmal, keresztanyukámmal és papámmal (az ő apukájukkal) négyesben mentünk Szegedre, valószínűleg keresztanyám piros kis Polskijával. (A Polski bizonyos, mivel nekünk is az volt, csak halványsárga.) Este, amint hazaértünk, nem hagytam békén anyut, amíg meg nem mutatta nekem a legnagyobb atlaszunkban, hogy hol is van ez a Szeged. És akkor, valami isteni szikraként, hogy tudtam, mit keresek, rájöttem, hogyan kell olvasni. Emlékszem, ettől a ponttól kezdve a létező összes feliratot kötelességemnek éreztem felolvasni a szüleimnek, persze eleinte inkább csak szótagolva. A lényeg, hogy mikor másfél évvel később bekerültem az általános iskolába (amit már borzasztóan vártam, mert az ovi már nem felelt meg a világhatalomra törekvő terveimnek), már folyékonyan olvastam. Az osztályfőnököm eleinte aggódott, hogy hogy lesz majd lekötve a figyelmem, de én elolvasgattam magamban, illetve hamar fény derült egy hiányosságomra: eszméletlenül rondán írtam. Ugyanis az olvasás mellett írnom is feltétlenül meg kellett tanulnom, ami eleinte a nagy nyomtatott betűkben merült ki. Majd mikor egyre többet jártam be anyu munkahelyére, az írógépről szépen lemásoltam a kis nyomtatott betűket is. Ezt valamiért az iskolában nem díjazták... :)

Illusztráció formás betűimre és ékes helyesírásomra
(a lentebb említett Brumi Nagyi belső borítóján találtam)

No de, hogy ne csak mesedélutánt tartsak, lássuk, mik voltak az első könyvélményeim!

A Karácsonyi kincsesháznak volt egy párja is, piros színű borítóval, de azt valahol elveszthettük, mert nem találjuk. Mindenesetre húgommal ez volt az egyik kedvenc karácsonyi ajándékunk, nagyon szerettük a benne lévő történeteket.
A Tesz-Vesz Szótár volt az egyik kedvencem! Az angol tanulásomat innen számolom (párhuzamosan mellette egy tévéműsorból is tanultam, nagyon szomorú, hogy ennyi év után sem látszik semmi fejlődés :D), de a német azóta se megy. Imádtam a rajzokat is benne.
Az Ablak-Zsiráfot először nem akartam lefotózni, ahogy a Mosó Masát se tettem, mert ezek mégis csak szinte mindenkinek meg voltak otthon, de előbbiből nekünk három vagy négy kiadás is megvolt, és ez volt az első, amit a másod unokatestvérünktől örököltünk, és a gerince textiles. Igazából én nagyon szerettem ezt a könyvet is, próbáltam minél több dolgot megtanulni belőle.
A Bambiban csak az a különleges, hogy emlékszem, hogy apu sokszor felolvasta nekünk. Pedig nem is szeretem, de akkor nem ez volt a lényeg. (Egyébként apu gyakran saját történeteket mesélt, főleg az "Incifinci Kisegér" kalandjait, de sajnos csak egyetlen egy mesére emlékszem, ami a túró rudi készítéséről szólt.)
A kismalac és a farkasok inkább a várépítési skilljeimet segített fejleszteni, de így is örök élmény marad.
Egy ovis rajzpályázat x. helyezettjeként kaptam meg Brumi Nagyi születésnapját, így főleg ezért emlékezetes, de amúgy is aranyos mese, többször elolvastam.
A Pengő királyfi az egyik abszolút kedvencem volt! Három viszonylag hosszabb mese van benne, ezek elsőre meg is leptek, de nagyon büszke voltam magamra, mindannyiszor, mikor végigolvastam őket. Szerencsére ebből két példányt kaptunk, így széles körben terjeszthetjük a csodát. (Egyébként ritka erőszakosak, de mégis normális lettem! :D)
Ha már erőszak: Max és Móric meséje sem szűkölködik benne. Ez afféle verses képregény két rosszcsontról, akik addig törnek borsot a környék lakóinak orra alá, amíg csúnya végük nem lesz. Még az első lámpabúrámon is ezek a rajzok voltak, ennek ellenére senkit nem ismertem rajtam kívül, aki tudott volna róluk, csak az egyetemen kerültek szóba a gézengúzok (és ott is mintha csak az én szemem csillant volna fel).

Nem tudom, honnan kaptam a Mátyás királyos könyvet, de a Parazsat evő paripát biztosan a kiváló tanulmányi eredményéért kapta a 4.B-s Orsika. Mindkettő tartalmát szívesen választottam mesemondó versenyekre. utóbbit különösen szerettem. A Beszélgetőkönyv és az Andersen-kötet karácsonyi ajándékok voltak, előbbi Keresztanyukámtól, utóbbi a szüleimtől. Mindkettő nagyon-nagyon közel áll hozzám, pedig előbbi gyakorlatilag egy "hogyan legyünk jók?" illemtankönyv, a másik pedig nem csak hogy olyan nagy és nehéz, hogy csak ágyban fekve olvasgattam, de nagyon melankolikus is. Viszont nagyon gyönyörű.
A gyermekenciklopédia a másik nagy kedvencem volt, egy téli könyvvásáron vettük az oviban: apukámmal voltunk, azt mondta, bármit választhatok, és ezzel mentünk haza. Hihetetlenül sokszor elolvastam. (Apukámmal egyébként olyan ritkán vásároltunk bármit is, hogy tőle tényleg bármit lehetett kérni - persze, ésszerű keretek között. Pár évvel később például egy Disney-s Hamupipőke-könyvet kértem tőle, pusztán azért, mert előtte nagyon jó kislány voltam a szemorvosnál. Ezt mondjuk később meggondolatlan választásnak ítéltem. De aputól kaptam a Harry Potter első részét is, miután a főnökétől megkaptam Mikulásra a másodikat. Kb. egyetlen pillantásomba került. :D)
Az ezeregyéjszaka legszebb meséi nem tudom, hogyan jött a házhoz, de szintén toplistás a miket olvastam a legtöbbször listámon. Főleg az ébenfa paripás mesét szerettem benne, meg a rajzokat. (Most gyűjtöm a teljes, eredeti mesék kiadását, csak ezekre a gyerekkori élményekre alapozva. A fele már megvan, érzem is a zsebpénzemen.) A dolog érdekessége számomra, hogy soha nem érdeklődtem ezen kívül semmiféle keletibb, vagy ázsiai, vagy arab dolog iránt, de ez mégis szívem csücske. (Nálunk anyu a Közel-Kelet rajongó, én europemaniac vagyok.)
A görög mitológia már régóta foglalkoztatott, de ilyen témájú könyvem csak az általános iskola második felében lett, azt is könyvtár kaszinón nyertem. (Egy többfordulós könyvtáras játék nyereménye volt, hogy elmehettünk a megyei könyvtárba kaszinózni. Hatalmas ötlet volt.)
Itt jegyezném meg, hogy a régi magyar mondás könyvünket is imádtam, de azt most hirtelen nem találtam meg, csak ezért nem szerepel a képen. De ez a hármas (ezeregyéjszaka, görög mitológia, magyar mondakör) mindig is nagyon foglalkoztatott, ezért is akartam talán sokáig régész-történész lenni.

Íme, a Csipkerózsika, anyukám harmadik féltve őrzött kincse. Bár a szétlapozott Lúdanyóra nem emlékszem, arra igen, hogy ezért milyen sokat könyörögtem anyunak, hogy odaadja. Azóta is az én polcomon van.
A Csillagmeséket talán anyu nagybátyjától kaptam, de nem biztos, viszont ezen úgy tűnik kiélte valaki kreatív hajlamait. Feltételezem, húgom volt, de sosem lehet tudni. Ez a füzetke volt az első pont a "csillagász akarok lenni" korszakomban. Imádtam a csillagképeket nézegetni (illetve, megpróbálni megtalálni) esténként.
A másik kettő ilyen... hm, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hívják ezeket a "térhatású" könyveket. Én ezt a kettőt kaptam. A bal oldali szintén Disney-s könyv, A szépség és a szörnyeteg. (Innen számítom rajongásomat az ólomüveg iránt, bár a képen nem látszik igazán, miért mondom ezt.) A jobb oldali egy orosz(?) népmese, Az aranyos tarajos kiskakas, és ha minden igaz, akkor apukám szombathelyi unokatestvérétől kaptam.

Ezt a polcot nem részletezném elemeiben, de fontos, hogy beszéljek róla. Itt vannak a tudományosabb jellegű, ismeretterjesztő gyerekkönyveim. Ezekből ki se látszottam, amikor talán Mary Poppins-t, vagy Kisasszonyokat, vagy ilyesmiket kellett volna olvasnom. Amikor az oviban sokan mondták, hogy orvosok vagy ügyvédek szeretnének lenni, engem éppen minden érdekelt - ezen a kettőn kívül. A már fentebb említett foglalkozásokon kívül akartam én feltaláló, meg író, meg (opera)énekesnő is lenni. (Sőt, állítólag még virágkötő is...) Mindenesetre fontosnak éreztem, hogy olvassak történelemről, földrajzról, állatvilágról, elektronikáról és tudósokról és királyokról. (Ez lehet, hogy nem tűnik soknak, de olyan 8 éves koromtól aktív könyvtárlátogató voltam, és inkább csak nyáron hoztam ki ifjúsági olvasmányokat, a többi ehhez hasonló volt.)
Aztán mégis bölcsész lettem. Bár @verkutya az elmúlt félévben kétszer is próbált meggyőzni arról, hogy igazából nem vagyok az. :)
Hogy mi az igazság, azt nem tudom. De az biztos, hogy nagyon sajnálom, hogy a gimnáziumra elmúlt valahogy a hév, hogy ezekkel foglalkozzak.

És igen. Az ott a fotón én vagyok és anyukám. Meg a rózsaszín nyulam.

Mostantól minden az olvasásról fog szólni!

Először is szeretném bejelenteni, hogy hétfőn megkezdődött Az olvasás 7 hete című eseménysorozat! A szervező egy moly-tag, Andiamo, akinek köszönhetően számtalan blogger és nem blogger könyvbarát fogja megosztani véleményét és emlékeit a nagyközönséggel, előre megadott témalehetőségek szerint. A játék - mint ahogy azt már kitalálhattátok -, hét héten át fog zajlani és a Molyon külön polcokon találhatjátok meg egy-egy hét termését. Természetesen egy ilyen nagy kaliberű dolog nem maradhat nyeremények nélkül: a szervezőnek és a számtalan felajánlónak köszönhetően csak az első héten hat könyv fog gazdára találni.
Remélem, ti is érdekesnek fogjátok találni az elkészült írásokat!

De nem csak a blogbejegyzések száma fog megnőni a következő időszakban, hanem az olvasott könyveké is. A moly tele van már különféle tematikus és kevésbé tematikus "olvassunk együtt idén" jellegű felhívásokkal. Ezeknek az elején nagyon örültem, most meg nem értem, miért nem lehet lezárni a folyamatot, de ennek ellenére ugyanúgy feljelentkezem az időközben szimpatikusnak talált eseményekre. (Pedig elég nagyot lehetne szűrni, ha csak azok lennének érvényesek, amelyekhez valóságos esemény vagy évforduló is kötődne, de tudom, ne sápítozzak, amíg ilyen sokan vannak, akik helyt tudnak állni ilyen hatalmas nyomásban.)
A lényeg.
Eddig csak a Harry Potter újraolvasásában jeleskedtem, bár az eredeti hangoskönyvekkel még nem végeztem. Idén még el kell olvasnom az Anna Kareninát, a 22-es csapdáját, fel kell hajtanom annyi pöttyös könyvet, amennyit csak tudok, és segítenem kell felfedezni az elfelejtett könyveket. De jövőre sem fogok unatkozni: 2012 végéig fel kell készülnöm a világvégére a megfelelő könyvekkel, meg kell ismerkednem Durell, Rejtő, P. K. Dick és Steinbeck munkáival, A Lolitát olvastuk Teheránban c. könyvben említett regények egy részével, folytatnom kell Austen életművét, és magamévá teszem végre a Csodaidőket is, plusz fejleszteni fogom az angol tudásomat. A Tűz és Jég dalával, illetve Szabó Magda munkáival ráérek még 2013 végéig is. Feltéve, ha túléltük a világvégét. ;)

Sok sikert kívánok minden sorstársamnak!

Felvételi, sokadik kör - avagy hello Pest!

A változatosság kedvéért idén elmentem az ELTE-s felvételimre, csak most másik szakra. Igazából konkrétan a felvételiről nem szeretnék sokat írni, a lényeg, hogy ahogy számolgattam, a középmezőnyben lehetek, úgyhogy innen már csak szerencse kérdése, hogy bekerülök-e a meghatározott mennyiségbe. (Mondjuk, Hangmás kitűzővel a szívem fölött járultam a bizottság elé - mi más is lehetett volna jobb kabala -, szóval, ha a zene ereje nem segített, akkor semmi. Bár állítom, hogy erős mentés volt, hogy tudtam beszélni A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője című filmről.)
Már tegnap felmentem Pestre, hogy negyvenketto kolleginát traktáljam a hülyeségeimmel és a "tanulnivalómmal". Közben azért megbeszéltünk mindenféle biznisz- és egyéb projekt ötleteket. Meg azt, hogy neki Hendrix-szé kell változnia sürgősen. Én meg akarok egy énektanárt. Valaki? Tehát csak úgy röpködtek a kreatív energiák, de azért közben ettünk is, mert szeretünk enni. És még esti mesét is olvasott nekem a lány!
Reggel aztán rettegve indultam az egyetemre, közben megörültem a meleg napnak és levettem a pulcsimat, illetve rájöttem, hogy az ott alvással pusztán egyetlen órát spóroltam kb. a reggelemből.
A minden után elkísértem negyvenketto-t nadrágot nézni, úgyhogy vettünk egy csíkos pulcsit! Az ebédet Anibell társaságában töltöttem, de a végére befutott Bence is. Sőt, az utolsó 3 percre Pille is, úgyhogy onnantól vele folytattam a pesti barangolást. Egy kávé erejéig meg is pihentünk a Treffort Kertben, és beszélgettünk az ő jövőjéről, meg arról, hogy én, bár nem sok változást tudok felmutatni semmilyen téren, azért mostanra nagyon elfáradtam, úgyhogy inkább új, maximális koncentrációt igénylő feladatokat/célokat szeretnék magamnak adni.
A délután végére átsétáltunk a Gödörhöz, ahol Pille lecserélődött egy rakás pécsi kispajtásra. Kellemesen humoros volt a helyzet, bár már éppen oszlófélben volt a társaság. A nyugatiig azért el lettem kísérve, illetve a lehető legtöbb embert bombáztam a hónap végi Hangmás koncerten való találkozás lehetőségével.
A vonaton már az Anna Kareninát olvastam, amibe a múlt héten még nagyon nem tudtam belemerülni, de úgy tűnik, hogy ez csak az idegtől volt, és még mindig megvan benne az a varázs, amit gimisen éreztem az olvasása közben, mert most is magához láncolt, egészen hazáig.
A többit már ki tudjátok találni.
Kivéve azt, hogy hajában főtt krumplit vacsoráztam főtt tojással és sózott paradicsommal, és hihetetlenül jól esett.