Az olvasás harmadik hete - A másik szenvedély

Valljuk be, nyitott könyv vagyok előttetek! Legalábbis nem hiszem, hogy sokan fogtok felszisszenni a meglepetéstől, ha elárulom, szeretem a filmeket. Viszont azt is el kell árulnom, hogy nem csak szívesen nézem az adaptációkat, de lelkesen is próbálom őket felkutatni. Ha olvastam az adott könyvet, ha nem.
Szeretem látni, hogy elevenedik meg amit elképzeltem, mennyire passzol az én fantáziaképemmel, mennyire hű, van-e benne valami plusz? Nem tudom, mennyire vagyok szigorú a hűséggel kapcsolatos megítélésben, de azt tudom, hogy az indokolt változtatásokkal és kihagyásokkal nincsen semmi bajom. Csak akkor akadok ki egy-egy megoldással kapcsolatban, ha feleslegesnek találom, ha egyértelműen meg lehetett volna oldani jobban, vagy ha irtó nagy baromság.
A filmekkel is van egy olyan problémám, mint a könyvekkel és a zenével: nem tudok kedvencet választani.

Csak azokat a szerintem említésre méltó adaptációkat fogom most felsorolni, amelyeknél olvastam az alapjául szolgáló regényt is. Mindezt pedig ábécésorrendben fogom tenni.

Az órák (The Hours, 2002)

Egy film, ami azonnal elvarázsolt különös, álmatag és melankolikus világával, olyannyira, hogy szükségét éreztem a könyv beszerzésének is, amiben viszont csalódnom kellett: öncélúnak és harsánynak találtam, Pulitzer-díj ide vagy oda. A filmben viszont nem csak nagyszerű színészek szerepelnek, de Philip Glass zenéje azóta is a fülemben cseng.

Bridget Jones naplója (Bridget Jones's Diary, 2001)

Mivel szerintem, szinte mindenki megemlítette már a BBC-s Büszkeség és balítéletet, én modernebb verzióját említeném meg. Mindenki Bridget-jére gondolok, akinek amerikai megformálójára sokan haragudtak, de szerintem alaptalanul. Igazi csajos film saját magunkon röhögéssel és Mr. Darcy utáni vágyakozással. Valamiért karácsonyi filmmé vált számomra, de a legrosszabb az, hogy akárhányszor látom, mindig heves vágyat érzek, hogy azonnal Londonba repüljek...

Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha, 2005)

Azon kevés könyvek és filmek egyike, amelyet anyukámmal együtt olvastam és láttam is. Elsősorban ezért emlékezetes számomra, de ez és a hollywoodi romantika ellenére is varázslatosan szépnek tartom. Az sem utolsó szempont, hogy nagyon kedvelem Michelle Yeoh-t és Ken Watanabét is.

Értelem és érzelem (Sense and Sensibility, 1995)

Azért én is megemlítek egy Jane Austen-adaptációt. Ez a film akkor is jó lenne, ha hiányozna belőle Emma Thompson józansága, Hugh Grant félszegsége, Kate Winslet szenvedélyessége és Alan Rickman megközelíthetetlensége, és csak azt kellene néznünk, ahogy Imelda Staunton és Hugh Laurie "csipkelődnek".

Hamlet (2000)

A számtalan adaptációból a legmodernebb feldolgozást választottam. De nem a modernsége miatt, hiszen arra egy másik Shakespeare-darabot fogok például választani, hanem azért, mert Ethan Hawke egyszerűen jobb Hamlet, mint Mel Gibson, vagy mint Kenneth Branagh. És nem csak azért, mert fiatalabb(nak látszik).

Harry Potter-filmek (2001-2011)

Mindenki ismeri, mindenki el tudja dönteni, hogy szereti vagy utálja őket. Én csak azt szeretném mondani, hogy mindig iszonyatosan szíven üt, amikor ennyi pénzt és ennyi jó ötletet így elpazarolnak. A bájos főszereplők mellé felsorakozott a brit színészet színe-java, a látvány csillagos ötös, a díszletek és jelmezek meseszépek, és mégis. Nincs kohézió a jelenetek között. Miért nem volt pénz egy rendesen dolgozó forgatókönyvíróra???

Koccanás (2009)
Tévéfilm Spiró darabjából. Kérem szépen, a kőkemény valóság.

Mary Poppins (1964)

Gyerekkorom egyik kedvence. A könyvet csak nemrég olvastam, és be kell valljam, így felnőtt fejjel nem is igazán tetszett. Talán nem is értettem igazán. Na de a film, a film! Supercalifragilisticexpialidocious!

Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)
"Kult" státuszra szert tett film, a zseniális Kubricktól. Hogy is mondjam. Alap.

Parfüm - Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer, 2006)

A filmen érezhető egy "hálivúdi romantizálás", legalábbis látványosan próbál más hangsúlyt rakni a főhős indítékaira. Nekem bejön a nyers, naturalisztikus papír és az édeskésebb celluloid is egyaránt, főleg, hogy így kevésbé tudtam haragudni a filmbéli Grenouille-ra. Ezzel megkezdődött Ben Whishaw iránti szerelmem is...

Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet, 1996)

Luhrmann vörös függönyös trilógiájának középső darabja. A szereplőket nem az eredeti környezetbe, hanem egy szimbólumokra épülő világba helyezve látjuk, miközben az eredeti, Shakespeare-i sorokat halljuk a szájukból. Ez csak engem bűvöl el?

Színes fátyol (The Painted Veil, 2006)

Előbb láttam a filmet, mint olvastam a könyvet, és talán pont ezért a film tetszik jobban. Az nagyon érzékeny és nagyon szomorú és nagyon szerelmes, ráadásul minden alkalommal sírok rajta. Ezek után hogy ne tartanám kegyetlennek a könyvet?

Titus (1999)

Ismét Shakespeare, csak most Julie Taymor fantasztikus agyával kombinálva. Szimbólumok, látvány, erőszak everywhere. Vonatkozó rajongó ömlengésem megtalálható egy régebbi bejegyzésben.

Trainspotting (1996)

A filmben minden van, ami kell egy jó filmhez. A drogtémát számomra hitelesen mutatja meg: egyszerű fiúk ezek, akik akár a szomszédaim is lehetnének. Az egész történet hatásos és tanulságos. Egy nagyobb dologra emlékszem, ami csak a könyvben van benne, de szerintem ez így jó. Nem csak azért, mert a film talán már nem bírta volna el, hanem azért is, mert így azokat is biztosan a falhoz csapja, akik a film megnézése után veszik kézbe a regényt.

Vágy és vezeklés (Atonement, 2007)

Gyönyörű és fájdalmas történet a második világháborús Angliából. Nagyon pontos, nagyon hű adaptáció, a nagyon csodálatos James McAvoy-jal. Csak a végét változtatták meg a könyvnek, de nem tartalmában, hanem tálalásában. De ez volt az elegáns megoldás, hiszen mindegyik művészeti ágban más működik.

Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988)

Ritka jó évjáratban készült film. ;) A főszereplők meggyőzően aljasak és kéjesek egyaránt, hihetetlen, milyen nagyszerű tehetségek vannak szerte a világon. A könyv meg... Csak a sziporkázó levélváltásokra emlékszem igazéból a márkiné és Valmont között. De arra nagyon.