Kedves 2011!

Egészen nyugodtan teltél, határozottan jobb voltál hozzám az előző kettőnél, köszönöm. Igaz, sok volt az unalmas üresjárat, meg volt egy-két kellemetlen, egészen kétségbeejtő meglepetésed, de végül minden jóra fordult.
Túl sokat hagytál egyedül, és ez egy idő után elég rossz volt. Persze néha megpróbáltad velem elhitetni, hogy ez nem így van, de aztán... tudod. Legalább adtál sokat enni. Ez mindenképpen jó.
Kirándulni idén nem kirándultunk semerre, de legalább hazahoztad kicsit Phaedrát.
Azt mondjuk nem értettem, hogy miért kellett úgy csinálnod ideig-óráig, mintha végleg el akarnál tőlem venni dolgokat. Nem volt vicces egyik esetben sem.
Csak a két legfontosabb dolgot sikerült teljesen elcseszni, és csak az egyikben vagyok én is hibás. Pedig olyan jól indultak. De oké, semmi gond, még van pár órád helyre hozni mindent.
Csak egyetlen csoda kell.

PS: Már csak 9 óra. Don't leave me alone.

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

by Manolo Blahnik

Without a care in the world

Mostanában sokat hallgatom ezt a dalt, ha elmegyek itthonról. Jó rá iskolába menni, vásárolni, meg persze csak úgy simán sétálni, elmélkedni. Passzol a hangulata a kibírhatatlan hangulatomhoz. Meg a hülye szélsőségeimhez. Ahhoz, hogy nagyon egyedül érzem magam, de közben nincs szükségem semmiféle társaságra. Mostanában minden ilyen. Vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Fárasztó. Valami átmenetszerűt szeretnék. Könnyűt, egyszerűt, élhetőt. Mondhatnátok, hogy akkor nosza rajt', de nem, én már megint nem tudok mit tenni. Nem rajtam múlik. Mármint nem csak.

A legrosszabb az egészben, hogy iszonyat érdektelen vagyok. Akkor eszem és akkor alszom, amikor már muszáj. A határidőimet olyan szabadon kezelem, hogy az valami fantasztikus. Tudom, rossz taktika. Elárulom, nem szándékos.

Na meg ugye itt van a másik hülyeségem, hogy nem rossz tanuló vagyok, hanem egyáltalán nem tanuló. A héten is ennek teljes tudatában, maximális magabiztossággal vonultam be (késve) a zh-írásra, lobogó kabáttal és hajjal, napszemüveg mögül mosolyogva, üvöltő zenével a fülben. Legalább az attitűd legyen meg, ugye.

Nem vagyok normális.

Pedig annyira jól kezdődött ez a félév. Szükségem van arra a kiegyensúlyozottságra és jó kedvre. Arra a nyugalomra, arra az inspirációra. Arra. Pontosan arra.

Még azt utálom, hogy nem elég, hogy lusta vagyok, de minden kreativitásnak is híján. Szorgalommal ellensúlyozhatnám kicsit, mert néha egészen úgy érzem, hogy ez fejleszthető valameddig, de ez ilyen ördögi kör, mert csak akkor vagyok szorgalmas, ha lelkes vagyok, de... és akkor lásd fentebb, meg értsed meg.

Pedig amikor jó pillanataim vannak... És vannak! Például ma, amikor iszonyat szar 24 óra után neki fogtam beadandót írni. Előtte elvoltam azért: ettem, sorozatot néztem, beraktam egy mosást, ilyenek. Aztán nekiültem, és hipp-hopp meg lett a fele. Ettől persze még lelkesebb lettem, írtam két rövidke levelet pihenésképp és folytattam a beadandómat. Szerintem jó lett. És alig csúsztam le az éjfeles határidőről. Ilyen sem volt mostanában.

Ettől persze egészen jó kedvem kerekedett, énekelgettem, bővítettem a "challenge accepted" torta mappámat, kivételesen félig saját ötlettel(!), meg egyéb DIY-dolgokat nézegettem, és legszívesebben most neki esnék egy színes anyagokkal és papírokkal teli szobának és... hát, azt nem tudom, hogy pontosan mit csinálnék, de kezdenek kiújulni az ilyen jellegű hajlamaim.

Csak ezt a világfájdalmamat törölhetném már ki az életemből teljesen. Ilyen gimisen-romantikusan szenvedni még jó volt, de ezt már nem bírom. Meg kell is a fenének. Tök jól néz ki egy forgatókönyvben, esetleg egy jobb könyvben, de már rég beláttam, hogy akar a fene nagyromantikus regényben élni. Nem kellenek nekem drámai nagyjelenetek. Csak egy normál, "unalmas" élet.

A gondolkodni valóról meg egyéb izgalmakról inkább személyesen szeretnék gondoskodni.

Első lépésként valamit csinálni kellene azzal, hogy ne legyek állandóan bezárva itthon. Oké, tervezem, hogy bemegyek megint egy-két napra a Tudásközpontba jegyzetelni, de ezt azért nem nevezném felüdülésnek. De mégis, mit csináljak? Mindig jolly joker koncertre mennem, de most ahhoz van a legkevesebb kedvem. Talán meg kellene ejtenem egy mozit végre? Vagy sétálni egy nagyot? El is fogytak ezzel az opcióim. Mindegy, valami majd lesz.

A fene, legyen még egy zene:

Az írásról

– Ez a titka annak, hogy az ember élvezze az írást, és hogy amit ír, az a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen – mondta Mrs. Berman. – Nem szabad az egész világnak írni, és nem szabad tíz embernek írni, vagy kettőnek. Csak egyetlen embernek kell írni.

 Vonnegut: Kékszakáll

Ezt az idézetet mindig is ideakartam rakni, mert amikor olvastam (valamikor másfél éve), akkor rájöttem, hogy ezen analógia szerint (én)blogolok. Csak más céllal.

Szombat reggel

Nem egy díjnyertes érzés reggel 04:50-kor belepaszírozni a kontaktlencsét a szemembe úgy, hogy nem tudtam elaludni az éjjel addig, amíg fel nem kellett kelni. De mindegy, 5-kor indulás volt. Húgot leadtuk (életében először ment önszántából külföldre, de természetesen nem nyűgözte le őt a bécsi karácsonyi vásár), indultunk bevásárolni karácsonyra. Egy kicsit vezethettem is, jól esett.

A teszkóban egyszer a színes lámpaburáknál bambultam el, kicsit később meg az elegáns nyakkendők előtt. Hol máshol.
Próbáltuk húzni az időt, de még így is több, mint fél órát kellett eltöltenem a vasútállomáson a szegedi vonat indulásáig. Nagyon fura emberekkel találkoztam így fél 8 és 8 között. Az egyik néni például szerintem bácsi volt. A hajnyírása és az arcszőrzete alapján. De persze jól állt neki a leopárdmintás bunda.
Kicsi, idős házaspárok is voltak. Szódásüveg-szemüvegek, ezeréves csizmák, összeszokott mozdulatsorok. Az egyik néni nagyon bámult engem, miközben reggeliztem. Egy ponton csúnyán félre is nyeltem a baguette-emet. Végül nem fulladtam meg, bármilyen hihetetlennek is tűnik ez most.
A reggelem kedvenc pillanata volt, amikor megláttam egy siketnéma szerelmespárt. Nagyon helyesek voltak. Sőt, szépek. Elsőre fel sem tűnt, hogy jelelnek. Megszokás? Pedig nem is emlékszem már két-három szónál többre. Mindegy, jó volt látni, hogy milyen boldogok.

Aztán jött a vonat.