Szeretem azokat a napokat

Amikor hosszú idő után újra elégedetten nézek bele a tükörbe ébredés után. (Még ha nyomokban felfedezhető is az önutálat, amiért semmivel nem úgy haladok, ahogy szeretnék. Még jó, hogy a véletlen többnyire vigyáz rám.) Amikor mosolyogva bújok bele a farmerembe és anyu régi kockás ingébe, és mosolyogva tűzöm fel a hajamat is. Amikor egyedül vagyok itthon, tárva-nyitva vannak az ablakok és jön be az esőillat, meg a kellemes levegő. Amikor üvölt a zene, én pedig táncolva főzök-mosogatok-teregetek. Nem sürget senki, mindenre van időm. Izomlázam is azért van, mert ügyes vagyok és kitartó, nem a szokásos balfaszságokból. Ilyenkor jól esik csak úgy lenni.

Csak aztán telhetetlenné válok, hogy lehetne ez még jobb is. És lesz is. De addig is csak mosolygok.