Zagyvaság

Gyanítom, a pálinkától kedvesebb vagyok, mint a bortól, másképp nem tudom, hogyan tudtam ilyesmiket megfogalmazni, pláne, hogy már szinte el is felejtettem. És dühös se tudok lenni. PEdig erről az egészről lehetne írni egy balladát.
Szóval furcsa érzés látni másokat gimis signature lookom minden elemével (azért nyúlra hasonlítani még mindig jobb, mint hörcsögre/tengeri malacra, de ez most nem releváns) magányosan, szomorkásan, telefonkijelzőt bámulva, néha zavartan körbetekingetve ülni a kövön. Pontosan ismerem azt a tekintetet. Egészen jó eséllyel tudtam volna megtippelni az aktuális érzését, de nem, nem a kérdéseire még úgy sem tudnék válaszolni, hogy már átéltem a nagyját és valószínűleg vele is ezek fognak megtörténni. De hát nem lehet az embereket figyelmeztetni. Minket se tudott senki. Úgysem hittük el. Velünk majd más lesz. Dehogy lesz. Ugyanolyan csodás és ugyanolyan szar lesz. Igen, fájni is fog. De magunktól kell megtanulnunk.
Értem én, hogy de hát ez az élet legizgalmasabb korszaka, tele a sok újjal, képlékeny dolgokkal, vajon miből mi lesz, jaj.

De én csak lépdeltem felfelé a lépcsőn, finoman megigazítottam a kalapomat:
Spoilers, dear child... spoilers.