Lakni, de kivel?

Az otthon kérdéséhez pedig szorosan hozzátartozik a lakótárs kérdése.

Jó, ha van?
Persze, megoszlanak a költségek, van kivel beszélgetni, kevesebb étel megy kárba.

Jó, ha nincs?
Hát hogy a fenébe lenne jó a magam urának lenni és csak az én szokásaim szerint élni?

Most ott tartok ennyi év és ennyi ember után, hogy szeretnék kicsit teljesen egyedül lakni. (Szerencsére a legtöbb hétvégét egyedül töltöm és így lehet "gyakorolni".) De valószínűnek tartom, hogy nem sokáig szeretnék egyedül lenni egy lakásban. Kérdés, hogy van-e még egy olyan hülye, mint én, akivel csak igen minimálisan idegesítenénk egymást, de akkor sem olyan szinten, hogy agyvérzést akarjunk kapni a másik mindennapos rutinjától.
De mik lennének a kritériumok a legjobbhoz?

• ha mosogat, ne kelljen újra elmosogatni utána
• szeressen porszívózni (cserébe vasalok)
• pakoljon el maga után, esetleg törölje is le a konyhaasztalt és ne álljon a mocsok a fürdőben utána
• ha elmegy hosszabb időre, ne hagyja ott a mosatlan edényeket, meg a kajáját penészedni
• ha elmegyek hosszabb időre, hazaérve ne az legyen az első, amit észreveszek, hogy egyszer sem sikerült felmosnia sem
• ne érezzem kellemetlennek, hogy hozzá kell érnem a cuccaihoz, és akkor pl. tudunk közösen mosni
• főzzünk egymásnak
• lehessen vele végigbeszélgetni egy napot
• lehessen egy napot csöndben eltölteni, ne sértődjön meg, ha annyit se mondok, hogy jó reggelt
• ne kapjunk agyfaszt egymás zenei ízlésétől (ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek nézeteltérések)
• tudjunk egy légtérben működni együtt is, külön is
• úgy közlekedhessünk, ahogy akarunk, ne kelljen hóembernek beöltözni, hogy a másik lelki világát meg ne sértsük némi lengeséggel
• ha kérek tőle valamit (pl. hogy vegyen lefolyótisztítót), akkor ne két hét kelljen neki (és ne akkor is én csináljam meg)
• ne érezze macskanyivákolásnak, ha énekelek (mert hogy itthon minden élethelyzetben énekelek)
• lehessen normálisan megbeszélni a költségeket vele

Na jó, ez a lista hülyeség. Mármint nem, de mégis.

Egyrészt bárkivel tudok lakni, mert megtanultam, és kedves vagyok, csak elegem van már nagyon az alkalmazkodásból.
Másrészt az összes ismerősöm, de még a legjobb barátaim közül is (már akiknek kicsit is ismerem a szokásait) egy olyan van, akivel még nem laktam, de el tudom képzelni, hogy nem lehet szar lakótárs.
Tudom, ez azért van, mert nekem soha nem jó semmi. De milyen tökéletes életminőségem lehetne. : D