A Szajna-parton ülök, mögöttem az Eiffel-torony - nem értem, mi bajuk vele a párizsiaknak, tök diszkrét. Délután 4-ig Fannival sétálgattunk, azóta egyedül mászkálok viszonylag céltalanul a folyó környékén. Reggelire sütit ettem hatalmas eprekkel, tízóraira fagyit; ja igen, itt borzasztó meleg van, ez nem is tavasz, hanem rögtön nyár.
Váltottam pár SMS-t az otthoniakkal az előbb. Szeretek egyedül lenni, de azért most mégsem esik annyira jól [...].
Furák a franciák, hangosan támadnak le az eladók, hogy mit kérek, de szerencsére a legtöbb esetben átadhattam magam az együgyüségnek, hiszen ott volt Fanni és a folyékony franciája. Mondjuk tegnap este semmiylen nyelven sem tudtam értelmesen beszélni miután leszálltam a gépről. Kikészült kicsit a fejem, remélem, nem voltam túl bunkó a ticket office-os hölggyel.
Azért magyar szót se csak tőlünk hallottam. A Notre Dame közelében egy pasi közölte a családjával, hogy ő bizony ezen a hídon már átkelt, egy lengyel emlékmű mellett pedig megtippelte egy srác a barátnőjének, hogy ez egy lengyel emlékmű lehet, mintha az oszlopon nem lett volna a nemzetközileg is könnyedén felismerhető "lengyel" szó.
Azért itt is tudnék élni. Gyönyörű (lakó)épületek, isteni finom édességek, gyönyörű gyümölcsök a zöldségesnél. Vajon milyen munkát tudnék vállalni, amit bármely országban végezhetnék?
Már most lejártam a lábam, pedig még 3 teljes napot itt leszek. Ma este elvileg főzünk, aztán elmegyünk a Montmartre-ra. Remélem, találok valami boltot, hogy mire Fanni végez, bevásárolhassak, de van még legalább félórám itt elücsörögni. Nézem az embereket: arab családok, hangos baráti társaságok, mindenféle nemzetiségű párok, gyerekek Disneylandes szuvenírekkel. futók testhez álló ruhákban, fiatal lányok és idős urak a helyi szürke és könnyű vázú "bubikon". Szívesen bicikliznék most én is. Majd talán máskor.
Elhiszem, hogy a helyieket rohadtul idegesíthetik a turisták, de náluk sokkal zavaróbbak a többnyire fekete bőrű férfiakból álló ásványvíz- és mini-Eiffel árusok. Kutyát is kifejezetten sokat látok, ráadásul egészen aranyosakat. Kár, hogy félek tőlük. Persze Artúrt ma is emlegettem. Artúr örök.
Feltámadt a szél, lehet, tovább kellene állnom. És tovább próbálkoznom a város lefényképezésével. Eddig nincs sok sikerélményem.
¤
2015. április 11. 01:53
Leégtem. Most küldtem el egy képet az arcomról és ki is lettem röhögve. Lassan írok, mert azóta is beszélünk. Hiányzik.
Ja igen, kicsit be is vagyok csípve, mert a franciák nem igazán élnek olyan dolgokkal, amiket szeretek, pl. szénsavas ásványvíz, limonádé, vodka-szóda, füstölt sajt. Vodka-szóda helyett konkrétan egy deci vodkát kaptam egy kis citromos löttyel hígítva. Hát jól érzem magam, na.
Kora este még sétáltam egy nagyot (mielőtt végül Fannival együtt vásároltunk be) és annyira végtelennek tűnt az idő. Végtelen lehetőségek állnak előttem, végtelen boldogság. Fura, hogy nappal ilyen optimista vagyok, miközben esténként pont a végesség szelleme száll meg. Nem akarok elmenni ebből a világból, de ha muszáj, akkor lehet, inkább a szeretteim előtt szeretnék.
Több fájdalmat nem tudnék már elviselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése