Fiatal képzőművészek pécsi kiállítása(i)

Európa Kulturális Fővárosa számtalan képzőművészeti kiállításnak ad helyet/teret, melyekből az elmúlt pár hétben kettőt sikerült megnéznem Ficka és "anonymus" társaságában. A pénteken lezárult, lengyel Engedetlenekről, amely kisebb tiltakozást váltott ki, most nem szeretnék írni, de annyit azért megjegyeznék, hogy különösebben egyikünket sem érintette meg. Ám a másik, a nemzetközi utazó kiállítás mindhármunkat lenyűgözött.

katt a hivatalos weboldalért

A "Fiatal Európai Alkotók - Kortárs Művészeti Utazó Biennálé" nyolc ország tíz-tíz művészének alkotásait vonultatja fel. A kiállítás egyik célja, hogy megvizsgálja, mennyiben különböznek, mennyiben gondolkodnak másként egy adott generáció különböző kultúrákban felnőtt tagjai. A kiállítson rengeteg műfaj képviseli magát a grafikától kezdve a videóinstalláción át fotográfiáig.
A pécsi kiállítás különlegességét a helyszín adta: érdekes volt megfigyelni, hogyan simul bele a kortárs művészet az egykori rendelőintézet falai közé. Helyenként láthattuk, ahogy erre direkt rá is játszottak a szervezők: több kiállítási tárgy is úgy volt beállítva, mintha helyben készültek volna - erre a képről a falra lecsorgó festék, vagy a padlócsempére is bőven jutó arany spray utalt -, illetve az eredeti berendezésen néhol fellehető egy-egy apróbb utalás, hogy az adott "terem" melyik országhoz kapcsolódik.
Az egész kiállítás hatalmas, egy egész szintet betöltött az elhagyatott SZTK-ban. Mi másfél órán át barangoltunk a termek között, de sokkal több időt is el lehetett volna tölteni, annyira érdekesek voltak a művek. Emiatt viszont most csak a legemlékezetesebb darabokat szeretném megmutatni, de a többiből is tudtok szemezgetni a hivatalos honlapon.

Rögtön a bejáratnál egy rakás bebetonozott orosz könyv fogadott minket, Hubler János Mihály szobra, ami nem mellesleg a program egyik nagydíját is elnyerte 2009-ben.

Egyik személyes kedvencem az a nem egészen két perces videó volt, melyben a spanyol Gabriel Pericas a híres Botticelli képet, Vénusz születését értelmezi újra, illetve egyszerűsíti le.

Az egyik legijesztőbb Budha Tamás csendélete volt az üdítőitalok színezőanyagaival, vagy legalábbis valamivel, ami azokat volt hivatott képviselni.

A pozsonyi Marcel Malis festménye is eléggé hatásosnak bizonyult a maga többféle értelmezhetőségével.

Másik kedvencem egy "Stamp Chair" volt, a székelyudvarhelyi Csiki Emese munkája. Ha a látogató ráült, konkrétan pecsétet is nyomott. Egy tipikus lila kört, benne két szóval: "Almost nothing".

A végére jöjjön az egyik legjátékosabb, legkedvesebb, amit láttunk. Az olasz Marta Colombi kifeszített papírra lyuggatott mintákat, és ezekből hímzett ki bizonyos részeket.

Kár, hogy írásban lehetetlen visszaadni a kiállítás és az egyes műtárgyak hangulatát. Akit érdekel, tényleg lapozgasson a program honlapjának galériájában, mert számtalan érdekes, kedves, elgondolkodtató, esetleg konkrétan földhöz csapó ötlettel szembesülhet. Nagy szívfájdalmam, hogy ezek a művek Pécsen ma voltak utoljára láthatók, holnap elkezdik szétszedni a tárlatot, és lassan elkezd visszafelé utazni a program, először Salzburgba. Tehát, aki elég elvetemült, az még utolérheti, a többieknek marad a böngészés.