Gyűlölök busszal utazni.
Utálom a busznak a szagát is, ami még most is felforgatja a gyomromat, pedig már szerencsére kigyógyultam a jó 10 évig tartó "buszon mindig hányok, sorry" korszakomból. Utálom, amikor bekapcsolják a légkondicionálót, mert egyrészt szétfagyok tőle, másrészt eggyel több undorító szag kerül a levegőbe. Utálom, ha bekapcsolják a fűtést, mert megsülök és valamiért büdös is lesz tőle a tér.
Utálom, hogy a buszon jelennek meg a legnagyobb koncentrációban az igénytelen emberek (vonaton több esélyünk van pont kiesni az aurájukból). Nem tudom, hogy az alkoholbűzüket utálom jobban, vagy hogy mindenük mocskos. Talán utóbbit, mert képesek hozzám is érni bármilyen okból kifolyólag.
Ja igen. Utálom, ha hozzám érnek az idegenek. Ne üljenek mellém. Ne dőljenek nekem/rám. Ne beszéljenek hozzám. Ne zavarjanak, ha olvasok. Hagyjanak békén.
Utálom, ha éjjel utazok, és felkapcsolják a villanyt, mikor én zenébe merülve szeretnék kibámulni a sötétbe. Utálom, ha éjjel utazok és nem kapcsolják fel a villanyt, mikor én olvasni szeretnék.
Utálom, hogy utána rögtön fürödhetnékem van, mert azt hiszem, hogy átvettem a szagokat.
Imádok busszal utazni.
Imádok egy jó könyvvel, feltöltött mp3-lejátszóval bekucorodni egy dupla helyre. Imádok hosszan kibámulni az ablakon, beleveszni a zenébe, meg a gondolataimba. Képzelődni, álmodozni, a tájat lesni. Napraforgó táblák, üres mezők aratás után, varjak a kopár fákon, hóviharok.
Téli naplemente: csupasz, fekete fák lila és rózsaszín és szürke és mindenféle háttér előtt. Nyári naplemente: végtelen pipacsmezők apró, lila virágokkal, hatalmas, izzó napkorong, az egész Kiskunság narancsban lángol. Vajon fotón vagy festményen is ilyen szépek lennének? Nem hiszem.
Mindig azt képzelem, hogy ezek a tájak az enyémek. Hozzám tartoznak. Minden síkság, minden fa, minden őz és nyúl, minden belvíz, minden domb. Először csak 27 km-em volt. Öt éven át csak annyi. Sok fenyőfával. Utána kaptam hozzá másik irányból még 90-et. Csupa alföldi táj, két erdős szakasszal. Igaz, ezeket még mind vonattal ismertem meg. Most, újabb három év után lett még 208 km-em, de ha a kedvenc vonalamon jövünk, akkor csak 188, és teljesen másik irányból. Sokkal több domb, sokkal több éjszakai város. Kíváncsi vagyok, nyáron hogy fog kinézni ez a szakasz.
Utálok elindulni. Utálok megérkezni.
Szeretek elindulni. Szeretek megérkezni.
Utálom, ha nem vár senki.
Szeretem, ha nem vár senki.
Utálom a busznak a szagát is, ami még most is felforgatja a gyomromat, pedig már szerencsére kigyógyultam a jó 10 évig tartó "buszon mindig hányok, sorry" korszakomból. Utálom, amikor bekapcsolják a légkondicionálót, mert egyrészt szétfagyok tőle, másrészt eggyel több undorító szag kerül a levegőbe. Utálom, ha bekapcsolják a fűtést, mert megsülök és valamiért büdös is lesz tőle a tér.
Utálom, hogy a buszon jelennek meg a legnagyobb koncentrációban az igénytelen emberek (vonaton több esélyünk van pont kiesni az aurájukból). Nem tudom, hogy az alkoholbűzüket utálom jobban, vagy hogy mindenük mocskos. Talán utóbbit, mert képesek hozzám is érni bármilyen okból kifolyólag.
Ja igen. Utálom, ha hozzám érnek az idegenek. Ne üljenek mellém. Ne dőljenek nekem/rám. Ne beszéljenek hozzám. Ne zavarjanak, ha olvasok. Hagyjanak békén.
Utálom, ha éjjel utazok, és felkapcsolják a villanyt, mikor én zenébe merülve szeretnék kibámulni a sötétbe. Utálom, ha éjjel utazok és nem kapcsolják fel a villanyt, mikor én olvasni szeretnék.
Utálom, hogy utána rögtön fürödhetnékem van, mert azt hiszem, hogy átvettem a szagokat.
¤
Imádok busszal utazni.
Imádok egy jó könyvvel, feltöltött mp3-lejátszóval bekucorodni egy dupla helyre. Imádok hosszan kibámulni az ablakon, beleveszni a zenébe, meg a gondolataimba. Képzelődni, álmodozni, a tájat lesni. Napraforgó táblák, üres mezők aratás után, varjak a kopár fákon, hóviharok.
Téli naplemente: csupasz, fekete fák lila és rózsaszín és szürke és mindenféle háttér előtt. Nyári naplemente: végtelen pipacsmezők apró, lila virágokkal, hatalmas, izzó napkorong, az egész Kiskunság narancsban lángol. Vajon fotón vagy festményen is ilyen szépek lennének? Nem hiszem.
Mindig azt képzelem, hogy ezek a tájak az enyémek. Hozzám tartoznak. Minden síkság, minden fa, minden őz és nyúl, minden belvíz, minden domb. Először csak 27 km-em volt. Öt éven át csak annyi. Sok fenyőfával. Utána kaptam hozzá másik irányból még 90-et. Csupa alföldi táj, két erdős szakasszal. Igaz, ezeket még mind vonattal ismertem meg. Most, újabb három év után lett még 208 km-em, de ha a kedvenc vonalamon jövünk, akkor csak 188, és teljesen másik irányból. Sokkal több domb, sokkal több éjszakai város. Kíváncsi vagyok, nyáron hogy fog kinézni ez a szakasz.
¤
Utálok elindulni. Utálok megérkezni.
Szeretek elindulni. Szeretek megérkezni.
Utálom, ha nem vár senki.
Szeretem, ha nem vár senki.
¤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése