Az olvasás hetedik hete - Szokások

Bár gyakran hajlamos vagyok rá, hogy olvasás helyett inkább a képernyőt bámuljam, netán filmet/sorozatot nézzek és közben egy jót is egyek, azért azt elmondhatom, hogy szinte minden helyzetben szeretek olvasni.

Kisebb koromban jellemző volt, hogy alvás előtt olvastam, ráadásul olyan sokáig, hogy mindig izgultam, mikor jönnek be anyuék, hogy most már elég legyen, hiszen reggel iskola.
Azt hiszem, nyolcadikos koromban vittem be először regényt az iskola területére azzal a céllal, hogy a szünetben olvassam. Szerencsére volt egy olyan padszerűség az általános iskolában, ami tulajdonképpen egy radiátor fölötti rács volt. na, ott aztán igazán jó volt eltölteni az időt két óra között télen.
A gimnáziumi délutánjaimat egyre gyakrabban töltöttem fetrengve olvasással, majd szép lassan az órák alatt is előkerültek a könyvek, főleg a spanyol és a szerencsésen megúszott tesi órákon... Ekkor még csak a hosszabb utakra vittem magammal könyvet, és általában csak egyet.
Egyetemistaként legalább másfél órát kellett eltöltenem hasznosan a vonaton, és ez kezdetben sorozatnézéssel telt a frissen szerzett rajongásom miatt, de aztán szerencsésen tönkre tettem a laptopom aksiját, és mivel azóta se voltam hajlandó újat venni, inkább 2-3 könyv van a táskámban minden busz- vagy vonatutamon.
Szeretek én olvasni ülve, fekve, állva; fotelben, padlón, hintaágyban, de akár a kádban ázva is. A lényeg, hogy megtaláljam azt a helyzet, melyben pont jól meg tudom támasztani a fejem-lábam-kezem, és már rögtön szép is az élet.

Érdekes módon nem szoktam sem nap-, sem évszakokhoz kötni az olvasmányaimat. Persze, van amiről tudom, hogy inkább karácsonykor szokott eszembe jutni, más meg inkább nyáron, de szinte soha nem tartom be ezt a fajta felosztást. Például idén nyáron kezdtem el olvasni az Anna Kareninát, holott inkább havas, teles olvasmányként gondolok rá.
Különben is, ha igaz, hogy a könyvek találnak meg minket és nem fordítva, akkor a könyvek úgyis jobban tudják, hogy a lelkivilágunk inkább szeles, esős, vagy pedig napfényes, madárcsicsergős...

(Ez egy visszadátumozott bejegyzés. 09.06.)

Az olvasás hatodik hete - Az irodalom

Egyre nehezebben válaszolom meg a kérdéseket. Valahogy úgy érzem, már mindent elmondtak helyettem a többiek. (És nem csak azért, mert két hetes csúszásban vagyok...) De éljen a vázlatosság!

Legyen bár kortárs vagy klasszikus, az irodalom mindig fontos. Ebben azt hiszem, mindannyian egyet értünk. Nem is szeretnék tovább szétválasztva beszélni róluk, hiszen mindkettőt olvasom és szeretem. Szerintem a legtöbben így vagyunk vele. És élvezzük. Mert ez a lényeg!
Novellákat viszont valamiért ritkán olvasok. Egyszerűen nem tudom, miért. A könyvtárból szinte mindig regényekkel jövök haza, illetve szakirodalommal. Akkor olvastam több novellát, amíg még érettségi előtt voltam: tizenkét éven át minden unalmas órán előkaptam a szöveggyűjteményt, és elolvastam belőle a novellákat, elbeszéléseket. A verseket szigorúan csak végső esetben. (A mumus az mumus. De egyszer le fogom győzni.) Az elmúlt pár évben azonban beszereztem pár novelláskötetet és elbeszélésgyűjteményt, úgyhogy bármi megtörténhet!

Most hogy így belegondolok, indokolatlanul sok külföldit olvasok. Mármint ahhoz képest, hogy mennyi magyar szerepel a várólistámon. Külföldi regényírók műveitől nem igazán szoktam félni, az azonban már előfordult, hogy magyartól igen. mert hát mi van, ha túl száraz, de csak nekem? Mi van, ha nem értem, pedig amúgy süt belőle az intellektus, esetleg a hozzátartozó humorral? Igen, egy kicsit talán a külföldiek fölé helyezem a magyar írókat, de ugyan senki sem tudná megmondani, hogy miért. Szerencsére már elég sok olyan (főleg Magvetős) könyv járt a kezemben, amely meggyőzött róla, hogy semmi félnivalóm nincs.

Bevallom, az egyetemből legjobban az irodalomórákat hiányolom. Majdnem magyar szakos lettem ugyan, de azt hiszem, örülök, hogy nem kapom azt a dózist sem. Mindenesetre nagyon szerettem az életrajzokat, meg a regénymegbeszéléseket, meg az ilyesmiket. Szerencsére nagyon jó magyar tanáraim voltak. Az általános iskolás tanárom volt az egyik, aki nagy hatást tett rám, még ha a nyelvtanszeretetét nem is tudta átadni. Komolyan nem értettem, hogy lehet úgy nyelvtanról beszélni, mintha a feleségéről lelkesedne. De ő tudott. Mindig kaptunk egy rakás szorgalmi feladatot, ami miatt a lányokkal egész délután a könyvtárban voltunk. (Akkor meg már miért mentünk volna haza könyvek nélkül, hát nem?) Nagyobb volumenű szorgalmi volt, hogy ha bármilyen olvasmányunkból csináltunk olvasónaplót, kis ötös járt érte. Ennek ellenére nem volt túl népszerű az ötlet. :D (Az egyiket Harry Potterből írtam persze, és finoman oda lett írva az értékelés mellé, hogy talán inkább A gyűrűk urát kéne olvasnom. Megpróbáltam. Inkább HP. De azért köszönöm.)
A középiskolai magyar órák sem voltak kevésbé unalmasak, hanem inkább, nem is tudom, valahogy személyesek voltak. A tanárnő egyszer például azt mondta, hogy teljesen megérti, amiért oda meg vissza vagyok Baradlay Richárdtól, sőt!

Most hirtelen leesett, hogy nem anekdotáznom kellene, hanem az építőjellegű tapasztalataimat és javaslataimat kellene megosztani. Attól tartok, hogy tökéletes megoldás nincs. A tanárnak kell nagyon jónak lennie, a kereteknek meg rugalmasaknak. Egy jó tanár mindig fel tudja mérni, hogy milyenek a diákjai, és egyúttal azt is, hogy milyen szélsőségeket lehet velük meglépni. Csak hát igen, ott van az a fránya, kötött tanterv. De hát mit lehet tenni?
Ami engem illet, nem igazán van bajom a mostani kötelező olvasmányos listával. (Igaz, gimiben általában mindig kettő olvasmányból szavazta meg az osztály, hogy melyikkel foglalkozzunk végül.) Az is igaz, hogy nem csak az Antigoné kapcsán merülnek fel megvitatandó kérdések, hanem mondjuk az Arche kapcsán is, ami például végig járt a volt osztályom felének kezei között, pusztán azért, mert egy srác kölcsönkérte tőlem a lyukas órájában. Igen, lyukas órája volt, és ki tudja miért, úgy gondolta, hogy elolvasná a könyvet, amit látott nálam a szünetben. Tehát olyan igen-igen ritkán van, hogy valaki egyáltalán ne akarjon olvasni. De hogy kiből mi hozza ezt ki? Nem tudom, én nem vagyok se pedagógus, se pszichológus.
Csak azt remélem, hogy minél több ember fogja megkapni a saját inspirációját.

Nyűglődök

Ez most ilyen "nyaff"-típusú bejegyzés lesz, nem ajánlom elolvasni, felesleges.

Nagyon-nagyon rossz beteg vagyok. Egyfolytában csak nyűglődök, hogy ezt kellene csinálni, azt kellene csinálni, de neeem, mert nem megy, nem jó, fájok, szédülök, meg minden. Még alig tart harmadik napja, de már én is unom, nemhogy anyuék.
Nem tudok olvasni, nem tudok gondolkodni. Enni is csak alig. Képtelen vagyok frissíteni a határidőnaplómat. Még a bevásárlólistámat sem tudom megírni, pedig már nagyon itt lenne az ideje, hogy megállapítsam az őszi költségvetési tervemet.
Moziba is kéne menni, de közben a pesti eseményekre is nyomtam egy sor "talánt". Ide menjek, vagy oda? Vagy mindenhova? Vagy sehova? Miért ilyen nehéz dönteni?
És komolyan gondoltam én ezt a szegedes dolgot? Mit fogok csinálni a vizkult diplomával? Nem mintha tudnám, hogy az esztétika miért jó nekem. De hát hogy tervezzen így az ember?
Munka is kellene. Mondjuk még az írósra nem jelentkeztem mindig. Nem azért, mert nem akarok, hanem hát a Müzlit is elég csúnyán félbehagytuk, vajon menne-e nekem ez komolyabban is? Meg persze még a sok minden mellé be kellene iktatni egy pénzkeresőset is. De olyat honnan akasszak le már mégis? Mármint olyat, hogy ne menjek az előadások rovására se? Ajj...

És akkor még blogbejegyzésekkel is el vagyok maradva.

Ilyenkor nem szeretem magam.

Egy szomorkás este receptje

Telihold, Európa Kiadó, roséfröccs.

(Persze szuper volt a Sziget, csak hát nem múlhat el úgy hét, hogy ne jöjjek rá újra és újra, hogy ez így nem megy nekem.)

Az olvasás ötödik hete - Hatások

Egyre nehezebbek a kérdések, ezért egyre gyérebb bejegyzéseket írok, előre is bocsánatotokat kérem! Az egyszerűség kedvéért most csak vázlatosan próbálok válaszolni.

Kedvenc műfajok

Sosem voltam jó a műfaji besorolásokban, ami szégyen, főleg, ha azt nézzük, milyen tanulmányokat folytattam életem során és mik a fő érdeklődési köreim... Annyi biztos, hogy ritkán olvasok krimit, még ritkábban sci-fit és fantasy-t, de nem azért, mert nem szeretem, hanem mert ritkán jutnak a kezembe, és abból a kevésből még nem kaptam rájuk. De természetesen ezekből a műfajokból is van bőven a várólistámon, ha a sors úgy akarja, remek ismerőjük leszek még.
Mondanám, hogy nem olvasok romantikusokat, de nekem erről mindig a klasszikus romantikusok jutnak eszembe, úgyhogy naná, hogy olvasok!
Nagyon szeretem az életrajzi regényeket, kisebb koromban kifejezetten imádtam a történelmieket is. Néha jól esnek az erősen szatirikus, társadalomkritikus könyvek is, de szeretem a hatásukat olyan regényekkel kompenzálni, amik abszolút fiktívek, teljesen beléjük lehet merülni, és egy új, pozitív olvasót vetnek ki a végén magukból. Már, ha hagyják magukat elereszteni. Különleges kedvenceimként talán a lélektani regényeket kellene megjelölnöm. Bámulom az olyan könyveket, melyek alig szólnak valamiről, de a mondatai gyönyörűek, és közben a karaktereket is egészen kiismerjük.
Alapvetően tehát úgy gondolom, hogy mindenevő vagyok. Családregények, ifjúsági könyvek, chick-litek, drámák, keblemre!

„Az vagy, amit olvasol"?
Inkább úgy mondanám: az vagy, ahogy reagálsz az olvasmányodra, az vagy, ahogyan hatott rád.

Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Vannak. De... Ezt most túl személyes kérdésnek érzem, sajnálom.

Milyen könyvet írna legszívesebben?
Kétfélét szerettem volna mindig nagyon.

Az elsőt el is kezdtem, de... heh. Egy száz-kétszáz évvel ezelőtt játszódó, kastélyos, csinos ruhás, elegáns társaságos, öntörvényű főhősnős, rendkívül tanulságos és romantikus regényt gondoltam írni. Igen, 14 éves voltam.
A második, ami örök tervként él bennem, pusztán azt írta volna le, amit látok. Szerettem volna egyszer kiülni egy forgalmasabb hely padjára egy kávéval meg egy sütivel, és írni, amit látok. Eddig csak kicsiben csináltam meg, alig egy oldalban, egy egészen ébren töltött éjszaka utáni reggelizés közben, egy nagyon rossz helyszínen. Egy bevásárlóközpontban. Igen, kint nagyon hideg volt.
Mindig is szerettem volna írni (amikor éppen nem énekelni akartam), és mindig azt a visszajelzést kaptam szinte mindenhonnan, hogy a fogalmazás jól megy. Csak hát ez ugye nem elég. Fáj bevallani, de nincsen fantáziám. Kreativitásom is csak annyi, amennyi sok hozott anyagból esetleg már tud dolgozni, de még úgy se megy mindig.
Tudjátok, hogy kacérkodom a kritikaírással is. Na, ehhez plusz hiba, hogy nem tudom megfogalmazni a gondolataimat, illetve inkább elgondolkodom és megmagyarázom a negatív dolgokat, minthogy egyenesen szembe menjek velük.

Hibák, hibák everywhere...