szerda, augusztus 24, 2011

Az olvasás hatodik hete - Az irodalom

Egyre nehezebben válaszolom meg a kérdéseket. Valahogy úgy érzem, már mindent elmondtak helyettem a többiek. (És nem csak azért, mert két hetes csúszásban vagyok...) De éljen a vázlatosság!

Legyen bár kortárs vagy klasszikus, az irodalom mindig fontos. Ebben azt hiszem, mindannyian egyet értünk. Nem is szeretnék tovább szétválasztva beszélni róluk, hiszen mindkettőt olvasom és szeretem. Szerintem a legtöbben így vagyunk vele. És élvezzük. Mert ez a lényeg!
Novellákat viszont valamiért ritkán olvasok. Egyszerűen nem tudom, miért. A könyvtárból szinte mindig regényekkel jövök haza, illetve szakirodalommal. Akkor olvastam több novellát, amíg még érettségi előtt voltam: tizenkét éven át minden unalmas órán előkaptam a szöveggyűjteményt, és elolvastam belőle a novellákat, elbeszéléseket. A verseket szigorúan csak végső esetben. (A mumus az mumus. De egyszer le fogom győzni.) Az elmúlt pár évben azonban beszereztem pár novelláskötetet és elbeszélésgyűjteményt, úgyhogy bármi megtörténhet!

Most hogy így belegondolok, indokolatlanul sok külföldit olvasok. Mármint ahhoz képest, hogy mennyi magyar szerepel a várólistámon. Külföldi regényírók műveitől nem igazán szoktam félni, az azonban már előfordult, hogy magyartól igen. mert hát mi van, ha túl száraz, de csak nekem? Mi van, ha nem értem, pedig amúgy süt belőle az intellektus, esetleg a hozzátartozó humorral? Igen, egy kicsit talán a külföldiek fölé helyezem a magyar írókat, de ugyan senki sem tudná megmondani, hogy miért. Szerencsére már elég sok olyan (főleg Magvetős) könyv járt a kezemben, amely meggyőzött róla, hogy semmi félnivalóm nincs.

Bevallom, az egyetemből legjobban az irodalomórákat hiányolom. Majdnem magyar szakos lettem ugyan, de azt hiszem, örülök, hogy nem kapom azt a dózist sem. Mindenesetre nagyon szerettem az életrajzokat, meg a regénymegbeszéléseket, meg az ilyesmiket. Szerencsére nagyon jó magyar tanáraim voltak. Az általános iskolás tanárom volt az egyik, aki nagy hatást tett rám, még ha a nyelvtanszeretetét nem is tudta átadni. Komolyan nem értettem, hogy lehet úgy nyelvtanról beszélni, mintha a feleségéről lelkesedne. De ő tudott. Mindig kaptunk egy rakás szorgalmi feladatot, ami miatt a lányokkal egész délután a könyvtárban voltunk. (Akkor meg már miért mentünk volna haza könyvek nélkül, hát nem?) Nagyobb volumenű szorgalmi volt, hogy ha bármilyen olvasmányunkból csináltunk olvasónaplót, kis ötös járt érte. Ennek ellenére nem volt túl népszerű az ötlet. :D (Az egyiket Harry Potterből írtam persze, és finoman oda lett írva az értékelés mellé, hogy talán inkább A gyűrűk urát kéne olvasnom. Megpróbáltam. Inkább HP. De azért köszönöm.)
A középiskolai magyar órák sem voltak kevésbé unalmasak, hanem inkább, nem is tudom, valahogy személyesek voltak. A tanárnő egyszer például azt mondta, hogy teljesen megérti, amiért oda meg vissza vagyok Baradlay Richárdtól, sőt!

Most hirtelen leesett, hogy nem anekdotáznom kellene, hanem az építőjellegű tapasztalataimat és javaslataimat kellene megosztani. Attól tartok, hogy tökéletes megoldás nincs. A tanárnak kell nagyon jónak lennie, a kereteknek meg rugalmasaknak. Egy jó tanár mindig fel tudja mérni, hogy milyenek a diákjai, és egyúttal azt is, hogy milyen szélsőségeket lehet velük meglépni. Csak hát igen, ott van az a fránya, kötött tanterv. De hát mit lehet tenni?
Ami engem illet, nem igazán van bajom a mostani kötelező olvasmányos listával. (Igaz, gimiben általában mindig kettő olvasmányból szavazta meg az osztály, hogy melyikkel foglalkozzunk végül.) Az is igaz, hogy nem csak az Antigoné kapcsán merülnek fel megvitatandó kérdések, hanem mondjuk az Arche kapcsán is, ami például végig járt a volt osztályom felének kezei között, pusztán azért, mert egy srác kölcsönkérte tőlem a lyukas órájában. Igen, lyukas órája volt, és ki tudja miért, úgy gondolta, hogy elolvasná a könyvet, amit látott nálam a szünetben. Tehát olyan igen-igen ritkán van, hogy valaki egyáltalán ne akarjon olvasni. De hogy kiből mi hozza ezt ki? Nem tudom, én nem vagyok se pedagógus, se pszichológus.
Csak azt remélem, hogy minél több ember fogja megkapni a saját inspirációját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése