Időbeosztás és üresség

Gimnazista koromban azt hittem, hogy jól kihasználom az időmet, és erre bizonyítéknak találtam azt a tényt, hogy amíg a többiek egész nap tanultak, én tanítás után sétáltam, könyvtárba jártam, olvastam, vásároltam, gyakori vendége voltam a pizzériáknak, diákönkormányzati és kuratóriumi gyűléseken ültem, koncerteken vettem részt, nagyjából két hetente voltam moziban, és persze rengeteget aludtam. Nyilvánvaló, hogy nem is voltam kitűnő, de nem panaszkodhatok, hiszen a szóbeli érettségin bekövetkező kiborulásom ellenére is felvettek az egyetemre, nem is rosszra ráadásul, és nem is a legalacsonyabb ponttal rendelkező szakra.
Ha belegondolok, az egyetemi éveim alatt hetente legalább 50x annyi dolgot csinálok, mint középiskolás koromban. A moziból házimozi lett, a pizzériából meg kávéház, de több könyvtárba vagyok beiratkozva és több koncertre járok, és ugyan nem csinálok semmit már a közösségért, ellenben egyre többet írok, és a vacsorámat is én készítem el, plusz mindig rendben vannak a cuccaim, rendszeresen mosok és takarítok is. Mindenhova gyalog járok, ha minden körülmény adott, így nagyon kellemeseket szoktam sétálni. Ja, és persze két szakot csinálok, két egyetemen, két városban.
Mégis, egy csomószor azt veszem észre, hogy csak ülök, és várom, hogy történjen valami. Rengeteg sorozatot nézek, állandóan olvasok vagy csinálok valamit a neten, és rengeteg időm van arra, hogy csak feküdjek csukott szemmel és dobhártyaszaggató hangerővel zenét hallgassak. Meg énekeljek. Meg.
De még így sem csinálok szinte semmit.
Tudom, nagyon szakdolgozatot kellene írnom, csak még mindig nincs témám, illetve nagyon meg kellene tanulnom újra spanyolul, mert másképp hogy lesz több diplomám, de...
Igazából nincs de. Csak miért ilyen üres minden?