Hétfők hétfője

Valamiért szeretném azt mondani, hogy borzalmas napom van, és hogy jaj, ugye már nem lehet ennél rosszabb, jaj, mi történhet még, de az az igazság, hogy legalább három jó pillanatom volt és még egy fél sikerélményem is, és sütit is ettem, szóval ez így hülyeség lenne.
De tény, hogy még attól sem lett jobb kedvem, hogy bementem a könyvesboltba, pedig körbefogdostam azokat, amelyekre most leginkább vágyom. Mégsem vettem egyet se, sőt, majdnem fintorogva jöttem ki. Tudtam, hogy beteg vagyok, de hogy ennyire?
Amúgy nem tudom, mi a baj. Mármint a nyilvánvalón kívül. Kicsit olyan, mintha irányíthatatlanul ragadtam volna bele valamibe, és az zavar, hogy nincs meg a szabad választásom opciója. De ez is hülyeség, hiszen attól még bármikror felmondhatok, hiába akadályozzák ezt négy oldalról. :D
Persze nem akarok felmondani. Nem akarok elmenni. Még nem. Majd igen, de még nem.
De most már bosszantóan össze vagyok zavarodva.
Most már fizikailag szükségem van arra, hogy lelépjek legalább egy hétre külföldre. Szinte a csontjaimban érzem. Kell a mesevilág, ahol nem kell semmivel törődnöm, ahol álmodozhatok kedvemre, miközben kitisztul a fejem és összeáll a kép. Imádom azt az érzést, és most nagyobb szükségem van rá, mint valaha.
Csak most nem is az anyagi vonzata gondolkodtat el jobban, hanem hogy erre nagyon nem most kellene időt szánni. De akkor most hogyan tovább?

A mai molyos szerencsesüti azt mondta:

Ha nincs semmi értelme, annál jobb, legalább nem kell törni rajta a fejünket.

Azt hiszem, innentől kezdve ez lesz a mottóm. Ha jó, ha nem jó. Ha van értelme, ha nincs.
The show must go on.

Soon

Egy kicsit félek, hogy most félre vagyok értve, de egyelőre mindegy, nem erről akartam írni, csak ezt most muszáj volt megjegyeznem. Majd elválik. Hamarosan. I guess.

Szóval múlt szerdán fent voltam Pesten, találkoztam egy csomó ismerőssel és ismeretlennel, voltunk koncerten is. Várakozások nélkül, fuck this shit alapon a legjobb koncertre menni, mert így aztán tényleg csak nyerhettem. Hallgattam eddig is Raveonettes-t egy kicsikét, de sose gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű élmény őket élőben látni. (Az énekesnő kezét pedig kérnénk azonnal, ahogy azt később megbeszéltük.) De nem is a Raveonettes-ről akarok írni, hanem arról, hogy mennyire boldog voltam a koncert közben. Csak táncoltam és táncoltam és nevettem és táncoltam és nem értettem, hogy miért örült nekem mindenki annyira (na jó, nem mindenki, de azt nem is sajnáljuk, meg az egy másik mese amúgy is), és csak arra tudtam gondolni, hogy azonnal fel akarok mondani, hogy az életemet annak szentelhessem, hogy mások is ennyire boldogok legyenek.

Persze hajnalban, Á.-nál megint felébredtem. Két hete ismét felébredek minden hajnalban (kivéve egyszer, de aznap túl fáradt voltam). Ez így időnként van. Nem mondom, hogy nem tudom, hogy mi az oka, de az összefüggést akkor sem értem teljesen. De ez az első mondathoz kapcsolódik, úgyhogy most ezt is hagyjuk. A lényeg, hogy amíg visszaaludtam, tépelődtem, hogy de ha felmondok, akkor előbb utóbb haza kell költöznöm, amitől csak depressziós leszek, ráadásul több szinten, amitől még annyi alkotásra se vagyok képes, mint egyébként, tehát annak semmi értelme. De annak van, amit csinálok?

Pénteken próbált meggyőzni a főnököm arról, hogy van. Nem tudtam, mit gondoljak, később a busz helyett hazasétáltam, lassan, esőben, zenét hallgatva, tök jól esett. Arra gondoltam, hogy mennyire imádok itt lenni. Meg arra, hogy fogalmam sincs, mi a faszt keresek itt.
Nagyjából látom az összefüggéseket, hogy miért jó ez nekem, de valamiért mégsem tudok élni ezekkel az előnyökkel, lehetőségekkel. Nem tudom, mi hiányzik még, hiszen most van az, hogy elvileg minden a seggem alá van tolva. Persze munka volt eljutni idáig, nem felejtem, honnan indultam a nyár közepén. De mi kellene még? Kitartás? Türelem? De ezek vannak. Vagy ezen az oldalon pont nincsenek? Már ezt se tudom.
Kell az a valami. Az a kis inspiráció. Az a kis lökés. Bármi is az, szükségem van rá. Csak valaki mondja meg, hogy mi az, ami nem stimmel!

Egyébként lelkes vagyok, még ha ez nem is érződik. De tényleg. Ezért is félek, hogy félre vagyok értve. Pedig... Nem kell félni. I'm here.

Oh, and we're going to have a party. Just sayin'.