Szóval múlt szerdán fent voltam Pesten, találkoztam egy csomó ismerőssel és ismeretlennel, voltunk koncerten is. Várakozások nélkül, fuck this shit alapon a legjobb koncertre menni, mert így aztán tényleg csak nyerhettem. Hallgattam eddig is Raveonettes-t egy kicsikét, de sose gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű élmény őket élőben látni. (Az énekesnő kezét pedig kérnénk azonnal, ahogy azt később megbeszéltük.) De nem is a Raveonettes-ről akarok írni, hanem arról, hogy mennyire boldog voltam a koncert közben. Csak táncoltam és táncoltam és nevettem és táncoltam és nem értettem, hogy miért örült nekem mindenki annyira (na jó, nem mindenki, de azt nem is sajnáljuk, meg az egy másik mese amúgy is), és csak arra tudtam gondolni, hogy azonnal fel akarok mondani, hogy az életemet annak szentelhessem, hogy mások is ennyire boldogok legyenek.
Persze hajnalban, Á.-nál megint felébredtem. Két hete ismét felébredek minden hajnalban (kivéve egyszer, de aznap túl fáradt voltam). Ez így időnként van. Nem mondom, hogy nem tudom, hogy mi az oka, de az összefüggést akkor sem értem teljesen. De ez az első mondathoz kapcsolódik, úgyhogy most ezt is hagyjuk. A lényeg, hogy amíg visszaaludtam, tépelődtem, hogy de ha felmondok, akkor előbb utóbb haza kell költöznöm, amitől csak depressziós leszek, ráadásul több szinten, amitől még annyi alkotásra se vagyok képes, mint egyébként, tehát annak semmi értelme. De annak van, amit csinálok?
Pénteken próbált meggyőzni a főnököm arról, hogy van. Nem tudtam, mit gondoljak, később a busz helyett hazasétáltam, lassan, esőben, zenét hallgatva, tök jól esett. Arra gondoltam, hogy mennyire imádok itt lenni. Meg arra, hogy fogalmam sincs, mi a faszt keresek itt.
Nagyjából látom az összefüggéseket, hogy miért jó ez nekem, de valamiért mégsem tudok élni ezekkel az előnyökkel, lehetőségekkel. Nem tudom, mi hiányzik még, hiszen most van az, hogy elvileg minden a seggem alá van tolva. Persze munka volt eljutni idáig, nem felejtem, honnan indultam a nyár közepén. De mi kellene még? Kitartás? Türelem? De ezek vannak. Vagy ezen az oldalon pont nincsenek? Már ezt se tudom.
Kell az a valami. Az a kis inspiráció. Az a kis lökés. Bármi is az, szükségem van rá. Csak valaki mondja meg, hogy mi az, ami nem stimmel!
Egyébként lelkes vagyok, még ha ez nem is érződik. De tényleg. Ezért is félek, hogy félre vagyok értve. Pedig... Nem kell félni. I'm here.
Oh, and we're going to have a party. Just sayin'.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése