Hőség, kétségek, élet. Erről szólt a hetem. Vagy mégsem?
Nem túlzottan meglepő módon a hét most is hétfővel indult. Naptárilag. A belső órám szerint ugyanazt az egyetlen (dögunalmas) napot éljük (élem?) már hosszú hetek óta. De ez a hétfő más volt, mint a többi. Ezen a hétfőn fél 7-kor kellett kelni, ugyanis nyakunkba vettük a Hírös várost. Húgom nem volt boldog, mikor megtudta, hogy én is megyek: valami oknál fogva nem szereti, ha rám ruházzák a sofőr szerepét. De most ő is megnyugodhatott: félálomban sohasem kockáztatom senki testi épségét (pedig Dórin kívül még tényleg nem panaszkodott senki). Igazából majdnem felesleges volt bemenni, mert Dóri nagyon remekül elboldogul már (oké, tegnap töltötte a 19-et, de azért nálunk mégis csak ő a legkisebb ugrifüles), így hát anyával kettecskén elmentünk nagybevásárlást tartani, majd hazkocsikáztunk, már fél 11-re itthon is voltunk - tudtuk, húgocskámat úgysem láthatjuk estig. A nap további pillanataira nem emlékszem, minden valószínűség szerint olvastam. Esetleg kommunikáltam is.
Kedden már egy órával később kelhettem. Ha már apu úgyis Kecskemétre tartott, bevitettem magam a vasúti pályaudvarra, és csatlakoztam Dorothyhoz és Phaedrához, hogy együtt menjünk le Szegedre. Csodálatos módon kifogtuk az idei év eddigi legmelegebb és legUV-dúsabb napjait, de mi mást is mondhatnék erre: jellemző. Persze a hülye gyerek ujjatlan felsőt vesz fel, mikor tudja, hogy 2 perc alatt megpirítja sápadt bőrét a nap. Szerencsére csak pár napig éreztem a fájdalmat a vállaimban. Hogy mit műveltünk SunCity-ben? Lássuk csak... Példának okáért ettünk. Vásároltunk. Munkaügyi hivatalba mentünk, ahol időpontot kaptunk másnapra. Fagyiztunk (ne menjetek a Dóm Cukrászdába, az nem jó, fúj nem szabad!). Találkoztunk Shantival a Bociban, és Mártiékkal a Sörkertben. Utóbbi helyen személy szerint alig tartózkodtam egy jó fél óránál tovább, mivel lakótársamat, a Bridzsit nevűt is a városban érte a kedd, így elmentem érte a munkaideje végeztével. Csak 5 perccel múlt fél 9, mikor végre kiszabadult, de azt nagy örömmel tette. Olyannyira, hogy többet vissza sem fog menni. Én áldásomat adtam rá. Miközben megettük a túrós süti maradékát (amit eredetileg Phaedra kedvéért csináltam, csak a doboz tartalmának fele közben pályát módosított; én komolyan aggódtam, hogy megromlik ebben a kánikulában), megbeszéltük életünk nagy gondjait, amik nem nagyon módosultak azóta, hogy legutóbb láttuk egymást, de legalább kibeszéltük magunkból. Azóta nyugodt vagyok megint, tehát a hatás megvolt.
Szerdán 8-kor keltem. Bridzsit ment számlát befizetni, aztán haza, én meg a többiekkel fodrászhoz. Pontosabban csak Phaedra haja lett megigazgatva, de mi 2 és fél órán át ültünk a szalon kanapéján. Egész kis klubot alakítottunk ki, hiszen egyszer csak Márti is befutott. Utána ebédeltünk. Vásároltunk. Hőgutát kaptunk. Hazamentünk. Összecsomagoltam. Munkaügyi központoztunk, ahol gyorsan végeztünk, így újra hazamentem, hogy elrakjam az első körben otthon hagyott könyveket is. Végül megtámadtuk a vonatot. Negyed 9-kor már újra a lakiteleki levegőt szívtam.
Csütörtök. Történt valami említésre méltó csütörtökön? Ezek szerint nem.
Pénteken lemerészkedtünk a Tőserdőbe, a szépségkirálynőválasztósdi alkalmából ugyanis kedvenc testvérem tánccsoportjából léptek fel páran. Dóri is előadta barátjával a "magánszámukat", ami egyre jobb. Az eddig is látszott, hogy betéve tudják a lépéseket, de most már egyre oldottabbak és így jobban tudják élvezni a zenét is. Ügyes kis gyerekek. -sóhaj-
Egyébként az este teljesen felháborított, de már annyiszor elmeséltem annyi felé, hogy inkább most kihagyom, úgysem olvassa senki, akinek ne panaszkodtam volna.
Szombat-vasárnap. Olvastam. A Törékeny holmik című Neil Gaiman-kötetet. Hogy milyen? Majd ha befejeztem, értékelem a moly.hu-n, ott tessék elolvasni.
Közben Emesével sikerült telefonálnunk egy jó két órát. Én az emeleten sétálgattam, ő meg a teraszon ülve nézte a Gellért-hegyet. Jól esett, hogy beszéltünk, csak már megint feljöttek a mi lesz velünk kérdések. Mondjuk csak pofa kérdése az egész. (A fele.) De akkor is. Lényeg, hogy ha minden jól megy, akkor követjük a gimis terveket. Csak közben tanulnunk is kellene, meg ilyen félintelligens munkát sem ártana találni. Nehéz lesz, de... Jöjjön, aminek jönnie kell, csak a kétségeket hagyjuk már el. Azok nem kellenek. Annyira, de annyira nem.
Tényleg emberek, molyoljatok már Ti is! Egész sokótokat rá bírtalak már beszélni a megtekintésre, néhányan még regisztráltatok is, de akkor miért hagytátok abba? Ti nem élvezitek olvasmányaitok öszegyűjtését? Nektek nem kell véleménycsere? Nem szeretnétek jókat beszélgetni egy remek kis közösségben? Emberek, ne legyetek lusták! Tessék csak kipróbálni, tessék csak használni! Mert jó. :)
Nem túlzottan meglepő módon a hét most is hétfővel indult. Naptárilag. A belső órám szerint ugyanazt az egyetlen (dögunalmas) napot éljük (élem?) már hosszú hetek óta. De ez a hétfő más volt, mint a többi. Ezen a hétfőn fél 7-kor kellett kelni, ugyanis nyakunkba vettük a Hírös várost. Húgom nem volt boldog, mikor megtudta, hogy én is megyek: valami oknál fogva nem szereti, ha rám ruházzák a sofőr szerepét. De most ő is megnyugodhatott: félálomban sohasem kockáztatom senki testi épségét (pedig Dórin kívül még tényleg nem panaszkodott senki). Igazából majdnem felesleges volt bemenni, mert Dóri nagyon remekül elboldogul már (oké, tegnap töltötte a 19-et, de azért nálunk mégis csak ő a legkisebb ugrifüles), így hát anyával kettecskén elmentünk nagybevásárlást tartani, majd hazkocsikáztunk, már fél 11-re itthon is voltunk - tudtuk, húgocskámat úgysem láthatjuk estig. A nap további pillanataira nem emlékszem, minden valószínűség szerint olvastam. Esetleg kommunikáltam is.
Kedden már egy órával később kelhettem. Ha már apu úgyis Kecskemétre tartott, bevitettem magam a vasúti pályaudvarra, és csatlakoztam Dorothyhoz és Phaedrához, hogy együtt menjünk le Szegedre. Csodálatos módon kifogtuk az idei év eddigi legmelegebb és legUV-dúsabb napjait, de mi mást is mondhatnék erre: jellemző. Persze a hülye gyerek ujjatlan felsőt vesz fel, mikor tudja, hogy 2 perc alatt megpirítja sápadt bőrét a nap. Szerencsére csak pár napig éreztem a fájdalmat a vállaimban. Hogy mit műveltünk SunCity-ben? Lássuk csak... Példának okáért ettünk. Vásároltunk. Munkaügyi hivatalba mentünk, ahol időpontot kaptunk másnapra. Fagyiztunk (ne menjetek a Dóm Cukrászdába, az nem jó, fúj nem szabad!). Találkoztunk Shantival a Bociban, és Mártiékkal a Sörkertben. Utóbbi helyen személy szerint alig tartózkodtam egy jó fél óránál tovább, mivel lakótársamat, a Bridzsit nevűt is a városban érte a kedd, így elmentem érte a munkaideje végeztével. Csak 5 perccel múlt fél 9, mikor végre kiszabadult, de azt nagy örömmel tette. Olyannyira, hogy többet vissza sem fog menni. Én áldásomat adtam rá. Miközben megettük a túrós süti maradékát (amit eredetileg Phaedra kedvéért csináltam, csak a doboz tartalmának fele közben pályát módosított; én komolyan aggódtam, hogy megromlik ebben a kánikulában), megbeszéltük életünk nagy gondjait, amik nem nagyon módosultak azóta, hogy legutóbb láttuk egymást, de legalább kibeszéltük magunkból. Azóta nyugodt vagyok megint, tehát a hatás megvolt.
Szerdán 8-kor keltem. Bridzsit ment számlát befizetni, aztán haza, én meg a többiekkel fodrászhoz. Pontosabban csak Phaedra haja lett megigazgatva, de mi 2 és fél órán át ültünk a szalon kanapéján. Egész kis klubot alakítottunk ki, hiszen egyszer csak Márti is befutott. Utána ebédeltünk. Vásároltunk. Hőgutát kaptunk. Hazamentünk. Összecsomagoltam. Munkaügyi központoztunk, ahol gyorsan végeztünk, így újra hazamentem, hogy elrakjam az első körben otthon hagyott könyveket is. Végül megtámadtuk a vonatot. Negyed 9-kor már újra a lakiteleki levegőt szívtam.
Csütörtök. Történt valami említésre méltó csütörtökön? Ezek szerint nem.
Pénteken lemerészkedtünk a Tőserdőbe, a szépségkirálynőválasztósdi alkalmából ugyanis kedvenc testvérem tánccsoportjából léptek fel páran. Dóri is előadta barátjával a "magánszámukat", ami egyre jobb. Az eddig is látszott, hogy betéve tudják a lépéseket, de most már egyre oldottabbak és így jobban tudják élvezni a zenét is. Ügyes kis gyerekek. -sóhaj-
Egyébként az este teljesen felháborított, de már annyiszor elmeséltem annyi felé, hogy inkább most kihagyom, úgysem olvassa senki, akinek ne panaszkodtam volna.
Szombat-vasárnap. Olvastam. A Törékeny holmik című Neil Gaiman-kötetet. Hogy milyen? Majd ha befejeztem, értékelem a moly.hu-n, ott tessék elolvasni.
Közben Emesével sikerült telefonálnunk egy jó két órát. Én az emeleten sétálgattam, ő meg a teraszon ülve nézte a Gellért-hegyet. Jól esett, hogy beszéltünk, csak már megint feljöttek a mi lesz velünk kérdések. Mondjuk csak pofa kérdése az egész. (A fele.) De akkor is. Lényeg, hogy ha minden jól megy, akkor követjük a gimis terveket. Csak közben tanulnunk is kellene, meg ilyen félintelligens munkát sem ártana találni. Nehéz lesz, de... Jöjjön, aminek jönnie kell, csak a kétségeket hagyjuk már el. Azok nem kellenek. Annyira, de annyira nem.
Tényleg emberek, molyoljatok már Ti is! Egész sokótokat rá bírtalak már beszélni a megtekintésre, néhányan még regisztráltatok is, de akkor miért hagytátok abba? Ti nem élvezitek olvasmányaitok öszegyűjtését? Nektek nem kell véleménycsere? Nem szeretnétek jókat beszélgetni egy remek kis közösségben? Emberek, ne legyetek lusták! Tessék csak kipróbálni, tessék csak használni! Mert jó. :)
Én nemrég kezdtem, onnan találtam ide a blogodra is. :) Szintén a zene vezetett ide (a Quimby-idézet), mint Téged az én molyos profilomhoz. :)
VálaszTörlés