Még mindig szeretek vonatozni.
Tegnap volt az utóbbi idők leggyönyörűbb naplementéje. Annyira szép volt az ég: a színek, a formák, minden! Olvasni akartam, de nem tudtam levenni a szemem az izzó korongról. Belenéztem, egyenesen a közepébe, és fél órán át csak bámultam. Nem figyeltem semmi másra, a vonatból is csak a sípja, az emberekből is csak egy felkiáltás maradt meg ("semmi sem jobb a nyári Bombasticnál!"). Azt hiszem, kifolyt a szemem. De élveztem.
Az átszállásra negyed órát kellett várni. Az épületek eltakartak minden természeti képződményt. Úgy döntöttem, itt az ideje, hogy zenébe merüljünk.
Az IC-n már csak állóhely jutott, de nem bántam. Befészkeltem magam az ajtó mellé, a sarokba és néztem a másik, tökéletesen szabályos korongot. A világ szép. Az élet...
És próbáltam megérteni. A(!) könyv is eszembe jutott. Ilyen egyszerűen nincs. És mégis. Biztos, hogy érteni akarom? Fura vagyok. Nem is én vagyok.
Tegnap volt az utóbbi idők leggyönyörűbb naplementéje. Annyira szép volt az ég: a színek, a formák, minden! Olvasni akartam, de nem tudtam levenni a szemem az izzó korongról. Belenéztem, egyenesen a közepébe, és fél órán át csak bámultam. Nem figyeltem semmi másra, a vonatból is csak a sípja, az emberekből is csak egy felkiáltás maradt meg ("semmi sem jobb a nyári Bombasticnál!"). Azt hiszem, kifolyt a szemem. De élveztem.
Az átszállásra negyed órát kellett várni. Az épületek eltakartak minden természeti képződményt. Úgy döntöttem, itt az ideje, hogy zenébe merüljünk.
Az IC-n már csak állóhely jutott, de nem bántam. Befészkeltem magam az ajtó mellé, a sarokba és néztem a másik, tökéletesen szabályos korongot. A világ szép. Az élet...
És próbáltam megérteni. A(!) könyv is eszembe jutott. Ilyen egyszerűen nincs. És mégis. Biztos, hogy érteni akarom? Fura vagyok. Nem is én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése