Már reggel elnevezett Haruhi kisvuknak, pedig arról panaszkodtam, hogy én máris mennyire belefáradtam ebbe a sok mindenbe. Aztán iskolába menet megfordultam, összepakoltam és hazavonatoztam. Fájt a fejem, a hátam, a tüdőm, nem volt kedvem szenvedni, pláne, hogy olvasni is csak pár oldalt bírtam és a szemem is égett. Ahogy itthon megszólalt a vezetékes telefon, elmosolyodtam: kicsi vagyok megint tényleg. Egész délután félbetegen fetrengtem. Anyut még szerintem nem is láttam ünnepnapokon és egyéb hasonló eseményeken kívül éjfélnél tovább fent lenni, sőőőt. Most is majdnem nekem kellett rászólnom, hogy ugyan aludjon már, mert addig én sem tudok, amíg a net bűvköréből ki nem vonja magát. Aztán, ahogy régen, kicsi koromban volt szokás: bekente a mellkasomat ilyen gyógyizé krémmel, aminek ilyen mentolosos illata van és ilyen tök jó. Meg aztán felhozott egy bögre neo citrant, hogy ezt akkor most így egy hajtásra légyszi. Még kb. 3 korty van hátra. Aztán alszok. Előjött egy szúnyog. Nem tudom, hogy bírja a kis túlélő, de már a hangja alapján is szárad kifelé. Összeaszott vérszívó. Ilyet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése