Kallódók

A lány vagonról vagonra vándorolt. Mindjárt indul a vonat, de neki még nem volt ülőhelye. Kicsit bosszús volt, hiszen csak arra várt, hogy bevackolhassa magát egy sarokba és zenét hallgatva elaludjon.
Végre talált egy fülkét, ahol csak hárman ültek: egy srác épp azt mesélte egy fiatalabb és egy idősebb nőnek, hogy a stadionban szokott futni, és legutóbb leesett a napszemüvege, ami így kettétört. A lány rákérdezett a szabad helyre, majd míg elpakolászott maga körül, nyugtázta, hogy ezek hárman bizonyára együtt vannak, hogy így társalognak. Amint kényelembe helyezte magát, elindította a zenelejátszóját és lehunyta a szemét, a vasúti szerelvény kigördült a pályaudvarról.
Pontosan akkor nézett fel, amikor a kalauznő megállt az ajtajukban. Le sem halkította a zenét, csak előkereste a diákigazolványát, amíg a nő ellenőrizte az ajtóban ülők jegyeit. A srác aludt. Világoskék trikója mintha pár számmal nagyobb lett volna a kelleténél. A lány csak most látta meg, hogy mezítláb van. A cipőit berakta az ülés alá. A másodperc töredékére kinyitotta szemeit, ránézett a kalauzra, majd visszacsukta. A nő értetlenül állt. Most akkor észre vette őt a fiú, vagy nem? A lány fél szemmel figyelte az eseményeket. A kalauz megérintette a srác karját, aki azonnal kihúzta füléből a fülhallgatókat és el kezdett keresgélni a zsebében. A lány próbálta megfejteni, hogy mi történik. A kalauz türelmetlen, kérdező-várakozó tekintete a fiúéba fúródott. Akin viszont semmilyen érzelem nem tükröződött. Csak kutatta a zsebeit, de nem talált bennük semmit. Beszélgettek is, de a lány nem hallotta, hogy miről - elnyomta a saját muzsikája. A fiú, kinek arca még mindig közömbös engedelmességet tükrözött, most a hátizsákja felé fordult. Olcsó, formátlan táska, valahogy illett hozzá. Kicipzárazta és egyesével kiemelgette a tartalmát: egy üres félliteres kólásüveg, egy üres műanyag kávés doboz, egy ízléstelen, krémszínű női táska, végül egy élénkpiros kapucnis-zsebes pulóver, amiből szintén nem került elő se jegy, se pénz, de még csak egy mobiltelefon sem. A lány alig észrevehetően kihúzta magát. Hunyorított, száját összeszorította - arra gondolt, most olyan lehet, mint egy vékony kis vonal. Nem mert körbe nézni, pedig égett a vágytól, hogy láthassa a többiek reakcióját. Most már tudta, hogy nincsenek együtt. Te jó ég, hogy is lehetnének! A fiú ártatlan szemekkel, de még mindig kifejezéstelen arccal nézett fel a kalauznőre és mondott neki valamit. A lányt elkapta az ideg: már rég ki kellett volna kapcsolnia a zenét, így az életben nem jön rá, mi a csuda folyik itt! Megnyomta a stop gombot. Éppen a kalauz beszélt:
- ...akkor kérek szépen egy papírt. Szükségem van egy igazolásra.
- Nincs nálam semmi - válaszolt a srác. Még egyszer megtapogatta zsebeit, majd száját lebiggyesztve, fejével nemet intett.
- Szeretném, ha a következő megállónál leszállna - a fiú bólintott, a kalauz elment.
A lány azt várta, hogy a srác most majd káromkodva, dühösen elkezd összepakolni, de nem. A srác csak visszadőlt aludni. A lány zavart volt. Nem értette. A srácon nem látott semmit. Egyszerűen mentes volt minden gondolatkinyilvánítástól.
A vonat megállt. A lány nem nézett ki az ablakon, de tudta, Ceglédnél járhattak. A kalauz visszatért a fiúért, aki csak ekkor kezdett el szedelőzködni. A nő sürgette, közölte, hogy a vonat csak rá vár, addig nem indulnak tovább, amíg ő is rajta van. A fiú pókerarca semmit sem változott. Az ajtóból még visszaszólt:
- Viszontlátásra, további kellemes utazást!
Dermedt csend. A szerelvény továbbgördült. A lány becsukta a szemeit, de még nem kapcsolta vissza a zenét. Várta, hogy a többiek hátha mondanak valamit az esetről. De továbbra se szólalt meg senki. Már éppen nyúlt volna a "lejátszás"-gomb felé...
- Pedig olyan jó szándékú volt. De tényleg beteg lehet - ez az idősebb nő volt.
- Én rögtön láttam rajta, hogy zizi.
- Én is gondoltam, ahogy megláttam, hogy mezítláb ücsörög.
- Én ahogy beléptem... szóval rögtön el kezdte mesélni az élettörténetét.
- Ami lehet nem is volt igaz.
- Nem tudom, lehet. Főleg, ha tényleg skizofrén, ahogy mondta.
- Én csak azt nem értem, hogy hogy engedhették le egyedül? Nem kellett volna értesíteni a rendőrséget? Ráadásul már a pszichiátriát is bezárták. És hova tűnnek a betegek? Elkallódnak. Nem segít nekik senki. Pedig szükségük lenne a segítségre...
A lány visszakapcsolta a zenét: a továbbiakban már csak politizáltak az utastársak. Elgondolkodott. Tényleg beteg lett volna a srác? Végülis a kinézete ezt sugallta. Kicsit elveszettnek tűnt, de olyannak, akit ez különösebben nem izgat. De tényleg ilyen tudatosan közölte volna a többiekkel, hogy márpedig ő skizo?
Jó, tegyük fel, hogy az. De tényleg, mi lesz most vele? Nem volt nála semmi. Hova megy majd? És az a női táska? Csupa-csupa megválaszolatlan kérdés. Talán segítő kezekre talál majd és nem fog teljesen eltűnni.
De mi van, ha mégis?